Máté Evangélium 12. fejezet: Jézus Az Úr a szombat fölött is (revideált)

Mát. 12,1 Abban az időben a vetéseken [a gabonaföldeken] át haladt [vezetett át Jézusnak az útja] szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni.

Mát. 12,2 Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik [és olyat tesznek], amit nem szabad [és tilos] szombatnapon cselekedni [és tenni].

Mát. 12,3 Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett [és mit tett] Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának [vagyis a kíséretével együtt]?

Mát. 12,4 Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt [az Úrnak felajánlott, és kitett szent] kenyereket, amelyeket [pedig] nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ővele valának [vagyis az ő kíséretének], hanem csak a papoknak?^*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „És lőn (vagyis történt), hogy szombatnapon a vetések közt (a gabonaföldeken) megy vala által, és az ő tanítványai mentükben (és útközben) a kalászokat kezdék vala szaggatni (és tépdesni). Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, (nézd csak) miért művelik (és teszik) azt (és olyat) szombatnapon, amit nem szabad? Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit művelt (és mit tett) Dávid, mikor megszűkült (amikor szükséget szenvedett), és megéhezett vala társaival egybe (akik vele voltak)? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg (az Úrnak felajánlott (a kitett) szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni (másnak) csak a papoknak; és adott a társainak is (és azoknak is, akik vele voltak)? (Majd hozzátette Jézus), és monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért (tehát) az embernek Fia (vagyis az Emberfia) a szombatnak is Ura” (Márk. 2,23-28)

Ugyanerről tesz bizonyságot Lukács is, kiegészítve további részletekkel: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között (a gabonaföldeken) méne által és az ő tanítványai gabonafejeket (vagyis kalászokat) szaggatván (és tépdesve) és azokat kezeikkel (a tenyerük között) kimorzsolván, ettek. Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt (és miért tesztek olyat), amit szombatnapokon nem szabad cselekedni? És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é (azt sem), mit cselekedett (és mit tett) Dávid, mikor megéhezett ő, és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? (És kijelentette), és monda nékik: Az embernek Fia (vagyis az Emberfia) Ura a szombatnak is” (Luk. 6,1-5)

A törvény egyébként csak annyit mondott: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe (a te embertársad gabonája közé), kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe (a te embertársad gabonájából)” (5 Móz. 23,25)

 A sabbat, vagyis a nyugalom napjáról pedig így rendelkezett Isten: „Hat napon át munkálkodjál (és dolgozz), és végezd minden dolgodat (és mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (vagyis nyugalomnapja): semmi dolgot se tégy (és semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (vagyis állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté (vagyis hat nap alatt alkotta) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. A hetedik napon pedig megnyugovék (és megpihent). Azért megáldá az Úr a szombat (vagyis a nyugalom) napját, és megszenteli azt” (2 Móz. 20,9-11)

És az Úr egy történeten keresztül mutatja be, hogy a törvény szellemi. Dávid menekül Saul király elől, és bemegy Akhimélek paphoz: „És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám (és parancsolt nekem) valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldelek téged, és amit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre (vagyis a legényeket pedig más helyre rendeltem). Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van (és ami éppen akad). És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt (sőt egy idő óta), mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent (áldozati) kenyér, melyeket elvettek (és amit el szoktak venni) az Úrnak színe elől, hogy meleg (és frissen sült) kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,2-6)

És tette ezt Dávid, annak ellenére, hogy ismerte a törvényt, amely kimondja a papoknak: „És végy lisztlángot (vagyis finomlisztet), és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából (vagyis vékából) legyen (és készüljön) egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben (vagyis két sorban); hatot egy rendbe (azaz: soronként hatot), a tiszta arany (vagyis a színarannyal bevont) asztalra az Úr elé. És tégy mindenik rendhez (vagyis a sorok mellé) tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett (és ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része), tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen (és állandóan); örök szövetség ez Izráel fiaival (örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait). Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból (mert az ÚR legszentebb tűzáldozatai közé tartozik), örök rendelés szerint” (3 Móz. 24,5-9)

Mát. 12,5 Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik [vagyis megszegik, és megszentségtelenítik] a papok a szombatot [vagyis a szombatra vonatkozó törvényt, a szombati tilalmat (előírást); és a szombatot közönséges nappá teszik] a templomban [a szent helyen] és nem vétkeznek [és ezzel mégsem tesznek semmi rosszat; és nem esnek vád alá, mert nem vétkeznek (nem követnek el vele bűnt)]?

Mát. 12,6 Mondom pedig néktek, hogy [még] a templomnál [még a szenthelynél is] nagyobb van itt.

Mát. 12,7 Ha pedig tudnátok [és megértenétek] mi [mit jelent] ez: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna [vagyis nem ítéltétek volna el] az ártatlanokat [azokat, akik nem vétkeztek; akik semmi rosszat nem tettek; akik nem eshetnek vád alá].

Mát. 12,8 Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia [vagyis az Emberfia Úr a szombat fölött is]^*

*Mikor az Úr Jézuson megbotránkoznak a farizeusok, amiért a Máté házában a bűnösökkel együtt eszik, akkor is így szól hozzájuk az Úr: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [az Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [vagyis a céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,13)

Hiszen: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény, vagyis Isten Igéje szerint), szeressed az irgalmasságot (és törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És (kijelentette), és monda nékik: Az embernek Fia Ura a szombatnak is” (Luk. 6,5)

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, további részlettel kiegészítve: „s monda nékik: A szombat lőn [a szombat rendeletetett] az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia [vagyis az Emberfia] a szombatnak is Ura [azaz: Úr a szombat fölött is]” (Márk. 2,27-28)

Hiszen Ő (vagyis a Teremtő) adta a szombatot, vagyis a nyugalom napját, amiről így szól az Úr szava: „Mikor pedig elvégezi Isten hetednapon az ő munkáját (vagyis a hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával), amelyet alkotott vala, megszünék a hetedik napon minden munkájától, (és megpihent). És megáldá Isten a hetedik napot, és megszenteli azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten (és mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után)” (1 Móz. 2,2-3)

 A törvény pedig világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál (és dolgozz), és végezd minden dolgodat (és mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (sabbat: nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja). Semmi dolgot se tégy (és ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belül van, hogy megnyugodjék (és hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (vagyis hozzád hasonlóan)” (5 Móz. 5,13-14)

A tízparancsolatba is bele foglaltatott a szombatra (sabbatra: nyugalom napjára) vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat (és munkádat), a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék (és pihenjen) a te ökröd és szamarad, és megpihenjen (és lélegzethez jusson) a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság”(Kol. 2,16-17)

Mát. 12,9 És távozván [és továbbhaladva] onnan [máshová], méne [és bement] az ő zsinagógájukba [az összejöveteli helységükbe].

Mát. 12,10 És ímé, vala ott egy elszáradt [egy sorvadt, és béna] kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [és megengedett dolog-e] szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Mát. 12,11 Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [vagy báránya, vagy birkája], és ha az szombatnapon a verembe [vagy  egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [és nem fogja meg; és nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt?

Mát. 12,12 [pedig hát] Mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [vagy birkánál]. Szabad [és megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [és tenni].

Mát. 12,13 Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [és egészségessé] lőn, mint a másik.

Mát. 12,14 A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]^*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, egyben figyelmeztet Isten Igéje, hogy a vallásos emberek a világiakkal, és a politikusokkal (itt a Heródes-pártiak) együtt el akarják pusztítani az Úr Jézust (és a testét, azaz a kihívottak gyülekezetét): „És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt (egy sorvadt) kezű ember. És lesik vala őt (és figyelték Jézust), hogy (vajon) meggyógyítja-e szombatnapon; hogy vádolhassák őt (és vádat emelhessenek ellene). Akkor monda a megszáradt (a sorvadt) kezű embernek: Állj elő a középre. Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? Lelket (vagyis életet) menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván (és sajnálta őket) szívük keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik. Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes- pártiakkal (együtt) mindjárt tanácsot tartának ellene (hogyan végezzenek vele), hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,1-6)

 Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze száradt (és sorvadt) volt. Az írástudók és farizeusok pedig leselkednek ő utána (és figyelték Jézust), ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene (és hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják). Ő pedig tudván (és ismerve) azoknak gondolatait, monda a száradt (a sorvadt) kezű embernek: Kelj fel és állj elő (a középre)! És (az) felkelvén, előállt. Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani (és megmenteni), vagy elveszteni (vagyis kioltani)? És körültekintve (és végignézve) mindnyájukon, monda az embernek (és így szólt a beteghez): Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék (és kinyújtotta), és keze (meggyógyult, és) oly éppé lőn, mint a másik. Azok pedig eltelnek esztelenséggel (mert esztelen indulat szállta meg őket) és (arról) beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek (és hogy mit tegyenek) Jézussal?” (Luk. 6,6-11)

És: „Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (vagyis céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Mát. 12,15 [amikor] Jézus pedig észrevévén [és megtudva, és felismerve] ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság [nagy tömeg], és ő meggyógyítja vala mindnyájukat;

Mát. 12,16 És megfenyegeti őket [és meghagyta (sőt szigorúan megtiltotta, és megparancsolta) nekik; és keményen rájuk szólt, és óvatosságra intette és figyelmeztette őket, a lelkükre kötve], hogy őt ismertté ne tegyék. [és ne fedjék fel, kicsoda ő; megtiltotta nekik, hogy másoknak beszéljenek róla, és hogy terjesszék a hírét; és hogy őt nyilvánosságra ne hozzák];

Mát. 12,17 Hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta mondása [az Ézsaiás prófétán át mondott ige, a kijelentés], aki így szólt [és így prófétált]:

Mát. 12,18 Ímé [Ő] az én szolgám [az én szeretett fiam], akit (ki)választottam. az én szerelmesem [az én szeretettem; kedvencem], akiben kedvem telik, [akit én szeretek, akiben gyönyörködöm; akiben tetszésemet lelem]. Szellememet adom őbelé [és Szellememet rálehelem, ráárasztom], és [igaz] ítéletet (kriszisz: igazi változást) hirdet a pogányoknak [és hirdetni fogja az igazságot a népeknek; nemzeteknek].

Mát. 12,19 Nem verseng [és nem szít viszályt; Nem vitatkozik indulatosan], és nem kiált(oz); az utcákon [a piacokon, és a tereken] senki nem hallja szavát [és hangját].

Mát. 12,20 A megrepedezett [és a megroppant] nádat [és nádszálat] nem töri el, és a pislogó gyertyabelet [és füstölgő mécsest; a pislákoló lámpást] nem oltja ki, mígnem diadalomra [vagyis győzelemre] viszi az [igaz] ítéletet [az igazságot].

Mát. 12,21 És az ő nevében reménykednek majd a pogányok [vagyis a népek, nemzetek]^*

*Őbenne, aki ezt mondja: „Jöjjetek [és gyertek] én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok [és kimerültetek] és megterheltettetek [és teher alatt éltek], és én megnyugosztlak titeket [és én megnyugvást (és nyugalmat) adok nektek, megpihentetlek (és felüdítlek) benneteket]” (Mát. 11,28)

Őróla szólnak a próféták: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (és akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé (és Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (és hirdet) a népeknek. Nem kiált, és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat (és nádszálat) nem tör el (és nem töri össze), a pislogó gyertyabelet (és a füstölgő mécsest) nem oltja ki, a törvényt igazán (alétheia: valóságban, az igében) jelenti (és hirdeti) meg. Nem pislog, és meg nem reped (nem alszik ki, és nem törik össze), míg a földön törvényt tanít (és míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön), és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíti (és kiteríteti), és kiterjeszté termésivel a földet (és szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott), aki lelket (pnoé: leheletet) ád a rajta lakó népnek, és (szellemet) a rajta járóknak” (Ésa. 42,1-5)

Ő Isten karja: Figyeljetek (és hallgassatok) reám, ti népek, és reám hallgassatok, nemzetek! Mert tanítás megy ki (és származik) tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom (és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan). Közel (van) igazságom, kijő (sőt jön már) szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket” (Ésa. 51,4)

Mát. 12,22 Akkor egy vak és (süket)néma ördöngőst [egy démontól megszállottat, akiben gonosz szellem volt] hoztak ő [vagyis Jézus] elé; és meggyógyítá azt annyira, hogy a vak és (süket)néma mind beszél, mind lát vala.

Mát. 12,23 És elálmélkodék [és elcsodálkozott; és magánkívül volt a megdöbbenéstől (és extázisban: önkívületben volt, illetve került)] az egész sokaság, és monda: Vajon [csak] nem ez-é Dávidnak ama Fia?^*

*Lukács bizonyságtétele: Az Úr Jézushoz egy vakot hoztak, akinek visszaadta a szemevilágát: „Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős [démontól megszállott, démonizált] néma embert [egy süketnémát] hozának néki. És az ördögöt [a gonosz szellemet, a démont] kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta belőle], megszólalt a néma; és a sokaság [a tömeg] csodálkozik [megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [ilyen hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!” (Mát. 9,32-33)

Lukács röviden így tesz bizonyságot az eseményről: „És ördögöt (démont) űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög (démon), megszólala a néma; és csodálkozék a sokaság” (Luk. 11,14)

 És az Úr Jézus szolgálatának eredményeként a választott nép szeme előtt teljesedtek be a próféciák,: „Megelevenednek (életre kelnek) halottaid és holttesteim fölkelnek (föltámadnak a holttestek): serkenjetek föl és énekeljetek (ébredjetek, és ujjongjatok), akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet (a világosság) harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa. 26,19)

 „És meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit, és a homályból és sötétből (a homály és a sötétség után) a vakoknak szemei (pedig) látni fognak. És (újra) nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19)

 „És megismerik a tévelygő szelleműek az értelmet (és észhez térnek), és akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak (és levonják a tanulságot)” (Ésa. 29,24)

„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta (és szökellni fog), és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben (a pusztában)” (Ésa. 35,4-6)

Mát. 12,24 A farizeusok [jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó, kiemelkedően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] pedig ezt hallván, [kijelentették], és mondának. Ez nem űzi ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat másként], hanemha [csak] Belzebubbal [jelentése: a legyek, a férgek ura; a magasság ura], az ördögök [a gonosz, tisztátalan szellemek, démonok] fejedelmével [vagyis fejedelmének erejével, és segítségével].

Mát. 12,25 Jézus pedig, tudva [és ismerve, átlátta] az ő gondolataikat [töprengéseiket, fontolgatásaikat, gondolkodásmódjukat], és monda nékik: Minden ország [és királyság, birodalom], amely (ön)magával meghasonlik [amelyben megosztottság van, és amely önmaga ellen harcol], elpusztul [kopárrá, pusztává, elhagyatottá, kifosztottá válik]. És egy város vagy háznép [és család] sem állhat meg [és maradhat fenn], amely meghasonlik (ön)magával [vagyis amelyben megosztottság van, és amely önmaga ellen harcol].

Mát. 12,26 Ha pedig a sátán [jelentése: ellenség, ellenfél, üldöző; vádoló, szembeszegülő, ellenkező] a sátánt [a saját gonosz szellemeit] űzi ki, [akkor ez azt jelenti, hogy] önmagával hasonlott meg; mi módon [és akkor hogyan] állhat meg [és maradhat fenn] tehát az ő országa [az ő királysága, birodalma]?

Mát. 12,27 És ha én Belzebub által [vagyis Belzebub erejével, segítségével] űzöm (és haj(í)tom) ki az ördögöket [a gonosz szellemeket; a démonokat], a ti fiaitok ki által [és ki(nek a segítségé)vel] űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti (ítélő)bíráitok.

Mát. 12,28 Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm [és haj(í)tom] ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat], akkor [bizony] kétség nélkül [már] elérkezett hozzátok az Isten országa [az Isten királysága, uralma]^*

*A vallásos emberek, ha látják az Úr hatalmát és cselekedeteit, mindig így reagálnak:  „A farizeusok pedig [kijelentették], és ezt mondják vala: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [és segítségével] űzi ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, démonokat]” (Mát. 9,34)

Lukács is beszámol a történtekről: „Némelyek pedig azok közül (így szóltak és) mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (és segítségével) űzi ki az ördögöket (a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat). Ő pedig tudván (és ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik. És a Sátán is ha (ön)magával meghasonlik, mi módon állhat meg (és maradhat fenn) az ő országa? Mert (ti) azt mondjátok, hogy én a Belzebub által (az ő segítségével) űzöm ki az ördögöket (a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat). És ha én a Belzebub által (és segítségével) űzöm ki az ördögöket (a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat), a ti fiaitok ki által (és kinek a segítségével) űzik ki (azokat)? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, (a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat, akkor bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)

Márk beszámolója így hangzik: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (és benne), és: Az ördögök fejedelme által (az ördögök fejedelmének a segítségével) űzi ki az ördögöket (a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat). Ő pedig magához híván azokat, példázatokban (szólt hozzájuk és) monda nékik: sátán miként tud sátánt kiűzni? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; És ha egy ház (vagyis háznép) önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház (az a háznép). És ha a sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, (akkor szintén) nem maradhat meg (tovább), hanem vége van” (Márk. 3,22-26)

Már a prófétán keresztül így szólt az Úr, az Úr Jézus elvetéséről: „Halljátok egek, és vedd füleidbe (és figyelj ide) föld! Mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem (és fölmagasztaltam), és ők elpártolnak tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; (de) Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá (és népem nem ért meg engem)! Oh gonosz nemzetség (jaj, vétkes nemzet), hamissággal (és bűnnel) megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen (és romlott) fiak! Elhagyták az Urat, megutálták (és megvetették) az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ésa. 1,2-6)

Mát. 12,29 Avagy mi módon [és hogyan] mehet [törhet] be valaki a hatalmasnak [az erősnek] házába és rabolhatja el annak kincseit [és javait; vagyonát; holmiját], hanemha megkötözi előbb a hatalmast [azt az erőst] és akkor rabolja [akkor foszthatja] ki annak házát?^*

*Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van (és a vagyona biztonságban van); De mikor a nálánál erősebb reá jövén (vagyis ha nála erősebb tör ellene és) legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

Márk is így tesz bizonyságot: „Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi, és azután rabolja ki annak házát” (Márk. 3,27)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől (el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől), és megszabadulhatnak-e az igazak foglyai (megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól)? Igen, így szól az Úr, az erőstől (a hőstől) elvétetnek a foglyok is, és megszabadul (és megmenekül) a kegyetlen (az erőszakos) zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg (és perlőiddel én fogok perelni), és én tartom (én szabadítom) meg fiaidat. És etetem nyomorgatóiddal (és elnyomóiddal) az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden (hús)test (vagyis mindenki), hogy én vagyok az Úr; megtartód (és a te szabadítód) és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta (és nyilvánosan megszégyenítette), diadalt vévén (és diadalmaskodva) rajtuk abban (Krisztusban)” (Kol. 2,15)

Mert: „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Mát. 12,30 Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, és pazarol]^*

*Lukács írása szerint is így zárja az Úr Jézus beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (és nem gyűjt, nem szed össze, az) tékozol” (Luk. 11,23)

Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz: „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk (és ellenetek), mellettünk (és veletek) van” (Luk. 9,50) És Márk is megismétli a kijelentést: „Mert aki nincs ellenünk, (az) mellettünk van” (Márk. 9,40)

Mát. 12,31 Azt mondom azért néktek: Minden bűn [vagyis céltévesztés] és káromlás [gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés,] megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása [gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás] nem bocsáttatik meg az embereknek [és nem nyer bocsánatot].

Mát. 12,32 Még aki az ember Fia ellen szól [és beszél], annak is megbocsáttatik [az is bocsánatot nyer]. De aki a Szent Szellem ellen szól [és Őt leszólja], annak sem ezen [vagyis sem ebben a világban ebben a létkorban], sem a más világon [sem a jövendő (világ)korszakban, létkorban] meg nem bocsáttatik [és nem nyerhet bocsánatot]^*

*Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn (vagyis minden hiba, tévedés) megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, (bármennyi káromlást szólnak) amelyekkel káromlanak: De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást (és ha valaki a Szent Szellemet káromolja. //és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik//), nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó (vétkes marad bűne miatt örökké //melló: a leendő, eljövendő létkorban is//); Mivelhogy ezt mondják vala (és azt terjesztették): Tisztátalan szellem van benne” (Márk. 3,28-30)

Lukács így ír erről: „És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, (annak) meg nem bocsáttatik” (Luk. 12,10)

És a Szent Szellem folytatja a kijelentést: „Mert (ugyanis) lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És megízlelték az Istennek jó (és felséges) beszédét (rémáját: kijelentését) és a jövendő világnak erőit. És elestek, (azok) ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát.

(Más fordításban: hogy akik elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát), és meggyalázzák őt” (Zsid. 6,4-6)

 „Mert ha az Úrnak, a megtartó (az Üdvözítő) Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték (és megszabadultak a világ förtelmeitől; (szennyétől, tisztátalanságától, beszennyezettségétől; fertőjétől, és mételyétől. Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását), de ezekbe ismét belekeveredve (azokban elbuknak, és) legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett (és ez az utóbbi állapotuk rosszabb, károsabb, súlyosabb lett) az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve (és mert jobb lett volna nekik), ha meg sem ismerték volna az igazság (a megigazulás) útját (vagyis Krisztus tanítását, amelynek útjain jártak), mint hogy (azt) megismervén, elpártoljanak (és elforduljanak) a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe (és a megfürdött disznó sárban hempereg)” (2 Pét. 2,20-22)  

És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb megtér (és visszatér) a maga okádására, úgy a bolond (vagyis az Isten nélkül élő, a hitetlen) megkettőzteti az ő bolondságát (és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba)” (Péld. 26,11)

„Mert ha szándékosan (vagyis önként, készségesen, szabad akaratból, vagy elhatározásból, kényszerítés nélkül) vétkezünk (vétjük el a célt, és hibázunk), az igazság (vagyis valóság, az Ige) megismerésére való eljutás után (azaz: az igazság teljes megismerése, és befogadása után). Akkor többé nincs bűnökért (a cél elvétésért) való áldozat (A görög szöveg azt mondja: már nem marad hátra áldozat. Mert erre a bűnre már nincsen engesztelő áldozat). Hanem az ítéletnek valami rettenetes (félelmetes, ijesztő, és szörnyű) várása és a tűznek lángja (a tűz lobogó, mohó heve), amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti (vagy elveti) a Mózes törvényét (és megszegi, érvényteleníti, hatálytalanítja, megszünteti, megsemmisíti), két vagy három tanúbizonyságra (vagyis két, vagy három tanú vallomása alapján) irgalom (és szánalom, részvét, könyörület; együttérzés, irgalmasság) nélkül meghal (vagyis elpusztul). Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát (lábbal) megtapodja (és megveti), és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak (közönségesnek, szentségtelennek, megfertőzöttnek) tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza (sértegeti, gyalázza, bántalmazza; gyalázattal illeti, megveti, csúffá teszi, csúfolja, kigúnyolja, és megcsúfolja)?” (Zsid. 10,26-29)

Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia (a testvére) vétkezik, de nem halálos bűnt (vagyis a cél nem szándékos elvétését, nem szándékos félrelépést), könyörögjön (érte), és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik (vagyis aki nem szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik céltévesztetté). Van halálos bűn; nem az ilyenért (és nem az ilyen esetre) mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság (vagyis minden istentelenség, Isten nélküli tett, az igazság //az Ige//hiánya) bűn (vagyis céltévesztés); de van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17)

Pál apostol megvallásával világítja meg az Úr az előző kijelentéseket, a hitetlen ember nem tudja a halálos bűnt elkövetni: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki engem megerősített, hogy engem hívnek ítélt (mert megbízhatónak tartott), amikor szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló (és őt káromló, az övéit), üldöző és erőszakoskodó valék (és erőszakos ember voltam): de könyörült rajtam (és mégis irgalmat nyertem), mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségemben; Szerfelett megsokasodott (és bőségesen kiáradt rám) pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra (el), hogy megtartsa (vagyis üdvözítse) a bűnösöket, (a célt eltévesztőket), akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését (és végtelen türelmét), példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne (és így) az örök életre (jutnak)” (1 Tim. 1,12-16)

Mát. 12,33 Vagy legyetek jó [és hasznos] fák, és teremjetek jó [és megfelelő, hasznos, kiváló] gyümölcsöt, vagy legyetek romlott [és haszontalan, hitvány] fák, és teremjetek romlott [és haszontalan, hitvány] gyümölcsöt. [Más fordítás: Ha jó (és nemes) a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz (és romlott) a gyümölcse is]; mert gyümölcséről ismerik meg a fát^*

*Mert: „… minden jó fa jó [és nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt terem [és érlel]; a romlott [a rossz; hitvány; haszontalan] fa pedig rossz [és nyomorúságos; káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt terem. Nem teremhet [mert nem hozhat; nem képes; nem tud] jó fa rossz [és nyomorúságos, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt; romlott [és rossz; hitvány; haszontalan] fa sem teremhet [és hozhat] jó [és nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt” (Mát. 7,17-18).

Tehát: „Nem jó fa az, amely romlott (és rossz) gyümölcsöt terem; és (viszont) nem romlott (és rossz) fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről (és a tüskebokorról) nem szednek fügét, sem a szederindáról (vagy a csipkebokorról) nem szednek (és nem szüretelnek) szőlőt” (Luk. 6,43-44)

Mát. 12,34 Mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai [és ivadékai], mi módon [és hogyan] szólhattok jókat [hogy is volnátok képesek jót beszélni], holott gonoszak [vagyis rossz, káros, semmirekellő, hitványak] vagytok? Mert a szívnek teljességéből [a bőségéből] szól a száj [Más fordítás: Mert amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj].

Mát. 12,35 A jó ember az ő szívének jó kincseiből [jó tárházából] hozza [és hordja] elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz [és rossz, káros, semmirekellő, hitvány] kincseiből [és tárházából] hozza elő [és szórja ki a rosszat] a gonoszokat^*

*Lukács így ír erről: „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót;  és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből (vagyis amivel csordultig van a szív, azt) szól(ja) az ő szája” (Luk. 6,45)

A farizeusoknak, és írásmagyarázóknak azt mondja az Úr: „Kígyók, mérges kígyóknak (viperáknak) fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését (Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől)?” (Mát. 23,33)

Ezért figyelmezteti az Úr Jézus az övéit így: „… legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy [vagyis az igen, igen]; a nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon [és ami ezt túlhaladja], a gonosztól vagyon [és a gonoszból van (ered)]” (Mát. 5,37)

Jakab apostol is figyelmezteti Isten népét: … legyen a ti igenetek igen, és a nem, nem; hogy kárhoztatás (vagyis ítélet alá) ne essetek” (Jak. 5,12)  

Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg (és teszik tisztátalanná) az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok (és tanúskodások), /isten/káromlások. Ezek fertőztetik meg (és teszik tisztátalanná) az embert…” (Mát. 15,18-20)

Mát. 12,36 De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(rémáért): vagyis mondásért, megnyilatkozásért, és Igéért,], amit beszélnek [és amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Mát. 12,37 Mert a te beszédedből [(logoszodból): ami lehet: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [és szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [vagyis igazulsz meg]. És a te beszédedből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged, és vonsz magadra ítéletet]^*

*Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt (és bomlasztó) beszéd (logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs) a ti szátokból ki ne származzék (és ki ne jöjjön). Hanem csak amely hasznos, (és csak akkor szóljatok, ha az jó, és) szükséges az építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják)” (Eféz. 4,29)

Hát: „… vessétek el magatoktól ti is… a haragot, fölgerjedést (az indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet (a mocskos, trágár beszédet)” (Kol. 3,8)

Jakab apostolon keresztül így figyelmeztet a Szent Szellem: „Atyámfiai (testvéreim), ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz) nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét (egész valóját) is megzabolázni (és meg tudja fékezni)” (Jak. 3,1-2)

És: Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr (az Isten) színe előtt, hogy ne vitatkozzanak (és ne kötekedjenek,  és ne vívjanak szócsatát) haszontalanul, (és ne folytassanak haszontalan szóharcot), a hallgatóknak romlására” (2 Tim. 2,14)

 „Mert (ilyenkor) gonoszságod oktatja (és a bűn tanítja erre) a te szádat, és a csalárdok (vagyis a ravaszok) nyelvét választottad. A te szád kárhoztat téged (és saját szád tesz bűnössé), nem én, és a te ajakaid bizonyítanak (és vallanak) ellened” (Jób. 15,5-6)

Hiszen: „A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje, az ő beszédének jövedelmével lakik jól (mert amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni az ő bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia). Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. (Más  fordítás: Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi)” (Péld. 18,20-21)

Ezért mindenkor az élet beszédét szóljátok, és: „A Krisztusnak beszéde (logosza: Igéje) lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak (az Istennek)” (Kol. 3,16)

Mát. 12,38 [megszólították őt és] ekkor felelének néki némelyek az írástudók [és törvénymagyarázók] és farizeusok közül, mondván: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled.

Mát. 12,39 Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz [rossz, káros, gonosz, hitvány] és parázna [házasságtörő; hűtlen] nemzetség [és nemzedék] jelt kíván [jelt követel; jelet szeretne látni; jelek után tör, és kutat]; és nem adatik [más] jel néki, hanemha [csak] Jónás [jelentése: galamb] prófétának jele.

Mát. 12,40 Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [a föld belsejében, szívében].

Mát. 12,41 Ninive [jelentése: település, lakás, lakóhely] férfiai az ítéletkor [a döntés, (meg)ítélés, válság, és változáskor] együtt támadnak majd fel [és amikor Ninive népe együtt áll ítélet elé; és együtt jelennek meg majd az ítéleten] ezzel a nemzetséggel [és nemzedékkel együtt]. És kárhoztatják [elítélik; A görög fogalom mondanivalója: kárt hozó valami, (a sátán hatalma alatt lévő)] nemzedéket, mivelhogy ők megtértek [és megváltoztatták életüket válaszul; más felismerésre tértek] a Jónás prédikálására [üzenetére, igehirdetésére]; és ímé [most pedig] nagyobb van itt Jónásnál.

Mát. 12,42 Délnek királyné asszonya [vagyis királynője] felkél [vagyis feltámad; és életre kel] majd az ítéletkor [vagyis dél királynője együtt áll majd ítélet elé; együtt jelenik meg az ítéleten] e nemzetséggel [és nemzedékkel] együtt. És kárhoztatja ezt [elítéli ezt a nemzedéket]: mert ő eljött a földnek széléről [a föld végső határairól; a föld másik végéről], hogy hallhassa a Salamon [jelentése: béke] bölcsességét; és ímé, [most pedig] nagyobb van itt Salamonnál^*

*Az Úr Jézus négyezer embert etet meg hét kenyérből és néhány halból: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? E gonosz és parázna nemzetség (és nemzedék) jelt kíván (és követel); és nem adatik néki (más) jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4)

Az Úr Jézus démonokat űz, a sokaság álmélkodik, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (és követeltek) tőle” (Luk. 11,16)

„És kijövének (hozzá) a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni kezdtek vele), mennyei jelt kívánván (és követelve) tőle, hogy kísértsék őt. Ő pedig szellemében (a szelleme mélyéről) felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség (és ez a nemzedék)? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek (és nemzedéknek). És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne” (Márk. 8,11-13)

Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30)

És az Úr válasza: „Erre Jézus ezt mondta: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek” (Ján. 4,48)

Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18)

„Mikor pedig a/z (egyre nagyobb) sokaság hozzá gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség (és nemzedék) gonosz (nemzedék): jelt kíván (és követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele. Mert miképpen Jónás jelül volt (és jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek (és nemzedéknek). A Délnek királynéasszonya felkél (és feltámad) majd az ítéletkor e nemzetség (és nemzedék) férfijaival, és kárhoztatja (vagyis elítéli) őket: mert ő eljött a földnek széléről (végső határáról), hogy hallhassa a Salamon bölcsességét; és ímé nagyobb van itt Salamonnál. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel (és nemzedékkel), és kárhoztatják (vagyis elítélik) ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál” (Luk. 11,29-32)

Aki csak a kíváncsiságát akarja kielégíteni, az úgy jár, mint Heródes: „Heródes pedig Jézust látván igen megörült: mert sok időtől fogva (és már jó ideje) kívánta (és szerette volna) őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz (az ő szeme láttára). Kérdezé (ezért hosszasan) pedig őt sok beszéddel; de Ő (Jézus) semmit nem felele (nem válaszolt) néki” (Luk. 23,8-9).  

Pál apostol így beszél az emberről: „És miközben a zsidók jelt [vagyis csodajeleket] kívánnak. A görögök [hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek [és követelnek].” De mi a legnagyobb csodát hirdetjük nekik, mert: mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [és prédikáljuk] aki a zsidóknak ugyan megütközés, [vagyis tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [a nemzeteknek] pedig bolondság, [balgaság; oktalanság, képtelenség] (1Kor. 1,22)

Mát. 12,43 Mikor pedig a tisztátalan [a gonosz, szentségtelen] szellem kimegy az emberből, víz nélkül való [sivár; száraz] helyeken jár [és bolyong; és vándorol], nyugalmat [és csillapodást] keresve, és nem talál:

Mát. 12,44 Akkor ezt mondja: Visszatérek az én [elhagyott] házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen [és gazdátlanul], kisöpörve és fölékesítve [sőt feldíszítve] találja azt.

Mát. 12,45 Akkor [nyomban] elmegy [és elsiet] és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és [mind] bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek [sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő], utolsó [vagyis későbbi] állapota gonoszabb [és rosszabb] lesz az elsőnél [és mint az előző volt]. Így lesz [és hasonló sors vár; és ez történik majd] ezzel a gonosz nemzetséggel [és nemzedékkel] is^*

*Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus démonokat űz, és a farizeusok azt mondják, hogy ezt a démonok fejedelmének segítségével teszi, ezt mondja az Úr: „Mikor a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár (és bolyong), nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz (még) más(ik) hét szellemet, magánál (is) gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó (vagyis az utóbbi) állapota gonoszabb (és rosszabb) lesz az elsőnél” (Luk. 11,24-26)

Az Úr Jézus meggyógyítja a Bethesda (jelentése: a kegyelem, a könyörület, az irgalmasság háza) tavánál 38 éve betegen fekvő embert, és egyben nyilvánvalóvá teszi a betegség okát: „Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod (és hogy valami rosszabb ne történjék veled)!” (Ján. 5,14)

Péter apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Józanok (vagyis Isten Igéje szerint gondolkodók) legyetek, vigyázzatok (éberek legyetek, és figyeljetek). Mert a ti ellenségetek, az ördög (a vádló, rágalmazó, sátán), mint ordító oroszlán szerte (körül)jár (és kószál mindenütt), keresvén, kit el (vagy le)nyeljen” (1Pét 5:8).

És hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született csecsemők, a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (az üdvösségre, amíg majd megmenekültök)” (1Pét 2:2)

Mát. 12,46 Mikor pedig még szóla [és amikor még beszélt] a sokaságnak, [a tömegeknek] ímé az ő anyja és az ő testvérei (meg)állanak vala odakünn, akarván [igyekezve] ő vele szólni [és beszélni].

Mát. 12,47 És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid [a te rokonaid] odakünn állanak, és szólni [vagyis beszélni] akarnak veled.

Mát. 12,48 Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim [és kik a rokonaim]?

Mát. 12,49 És [erre] kinyújtván kezét [és kitárta karját, és] az ő tanítványaira [mutatott], monda: Ímé [itt van] az én anyám és [itt vannak] az én testvéreim!

Mát. 12,50 Mert [mindenki] aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem [mind] fitestvérem [vagyis fivérem], nőtestvérem [vagyis nővérem] és [az én] anyám^*

*Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (a testvérei), de nem tudtak hozzá (vagyis Jézushoz) jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai (a te testvéreid) künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai (vagyis testvéreim) ezek, akik az Isten beszédét (igéjét) hallgatják, (és megtartják) és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Márk bizonyságtételében az Úr Jézus démonokat űz, de a hozzátartozói „odakint” állak meg: „És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte (körben) ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám” (Márk. 3,31-35)

Amikor kiválasztotta a tizenkét tanítványt, és: „Azután haza térének. És ismét egybegyűlt a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetnek. Amint az övéi (vagyis a hozzátartozói) ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül (extázisban, azaz: önkívületben) van” (Márk. 3,20-21)

„Mert az ő atyjafiai (a testvérei) sem hívének benne” (Ján. 7,5)