2012. október 13.

Isten cselekvő szava


„Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.”
Ézsaiás könyve 55. fejezet 10-11. vers

Ha már veteményeztél, tapasztalhattad; a kertben látszólag a legnagyobb pazarlás a magvetés. Több száz magból jó, ha egyharmada megmarad és kihajt. És ha már kibújt a kis hajtás, akkor is annyi ismeretlen tényezőtől - időjárás, kártevők, stb. - függ, hogy megmarad-e, lesz-e és milyen lesz a termés.

E sok rizikó ellenére az egész világon mai napig általános szokás, hogy a már biztosat, a magot elássák a földbe, hogy ott megsemmisüljön, és ezáltal megsokszorozódjon.

Isten, mint magvető ugyanezt teszi. Megszólít, s neki elég, ha néha egy-egy szót meghallasz. Azt az egy szót pedig öntözi, táplálja és, ha hagyod csodát tesz benned.

De hogy milyen nehéz engedni ennek a szónak, jól példázza az alábbi elképzelt történet:

Egyszer egy gyakorlott hegymászó több órás mászás után a fáradtságtól eltévesztette a lépést, megcsúszott a meredek sziklafalon, a karabiner kiakadt, ő pedig zuhanni kezdett a feneketlen mélység felé.

Szerencséjére esés közben jobb kezével még el tudott kapni egy kiálló követ, és ott csüngött a szikla peremén élet és halál között. Próbálta felhúzni magát, de sehogy sem sikerült. Ekkor így kiáltott fel: Istenem, csak most segíts! Mondd, mit csináljak?

Válasz azonban nem jött. Ekkor fogadkozva ismételte el kérését: Istenem, csak most segíts! Ha megmentesz, ígérem mindent úgy teszek, ahogy mondod.

Ekkor megszólalt az Úr: Ó, hányszor hallottam már ezt? A bajban mindegyik ezt mondja… Nem Uram - mondta a hegymászó - én komolyan neked fogok élni.

Rendben, akkor engedd el a követ! - válaszolt beleegyezően az Isten.

S a hegymászó méltatlankodó válasza oly sokszor gátolta meg az én életemben is Jézus szavát, hogy csodát tegyen, hogy megmenthessen: Engedjem el a követ? Csak nem gondolod, hogy megőrültem?

Te elég őrült vagy feladni magad, céljaidat és megtapasztalni Isten cselekvő szavát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.