Pál és a hívők viszonya

„Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.”

 (Korinthusbeliekhez írt második levél 7. fejezet 4. vers)

A korinthusi gyülekezet állapotát ismerve - pártoskodás; szegények lenézése, megosztottság a lelki ajándékok miatt; feltámadás tagadása; az apostol tekintélyének megkérdőjelezése; stb. - furcsának tűnik Pál fenti megjegyzése, mármint, hogy bizalma volt hozzájuk és dicsekedett velük.

Furcsának tűnik ez a megjegyzés azért, mert ma sokkal kisebb problémák megléte miatt is hátat fordítanak sokan az egyháznak. De az igazán fontos kérdés, hogy mi tette Pált ennyire elkötelezetté egy bűnöktől terhelt közösség irányában?

A válasz ott található mindkét korinthusi levélben. Egyrészt Pált nem megszokás, nagyravágyás, vagy megfelelési kényszer vezette és tartotta a gyülekezetben, hanem: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket” (2Kor.5:14)

Másrészt ez a krisztusi szeretet nem önző módon csak kapni akar, hanem önmagát adni a bűnösökért, mert ez a szeretet: „hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor.13:4-7)

Milyen jó lenne, ha megtanulnánk végre mi is hibáink ellenére bizalmat szavazni egymásnak és a Megváltó lelkületével feltöltekezve hálát adni a másikért, a közösség öröméért, melynek nem fogyasztói, hanem építői lehetünk.

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2012/08/pal-es-hivok-viszonya.html