2012. augusztus 17.

Látogatás az űrből


 Egy nap egy űrhajó landolt egy nagy mező közepén egy kis vidéki városka közelében. Az űrlények elég barátságosnak néztek ki, úgyhogy néhány farmer óvatosan közelebb ment hozzájuk, remélve, hogy jó viszonyt sikerül velük kialakítani. Az űrlények kedvesen köszöntötték a földlakókat, és így szóltak: „Az Androméda csillagrendszerből, a Zuron bolygóról jöttünk. Az a feladatunk, hogy kikutassuk a bolygótokat, és felfedezzük, mi mindent tudtok. Azért vagyunk itt, hogy a lehető legtöbbet megtudjunk a Földről. Mondjátok, történt-e valami jelentős dolog itt, amiről tudnátok nekünk mesélni?"

A gazdák törték a fejüket, aztán az egyik megszólalt: „Nos, van rádiónk és tévénk! Rádió- és mikrohullámú jeleket tudunk küldeni a bolygó bármelyik pontjára a műholdak segítségével."

Az űrlények így feleltek: „Ó, ez nálunk már évezredek óta működik. Sőt, ez a fajta technológia már elég elavultnak számít! Mi más történt?"

A gazdák megint csak vakargatni kezdték a fejüket, aztán egyikük azt mondta: „Olyan számítógépeket hoztunk létre, amelyek másodpercek alatt feldolgoznak annyi információt, amennyi régebben évekbe telt. És ezek a számítógépek olyan kicsik, hogy egy táskába beleférnek!"

„Hát, ez sem újdonság!" - mondták az űrlények. „Semmi említésre méltó nem történt?"

A gazdák még töprengtek, amikor az egyik űrlény megkérdezte: „Hallottunk egy kósza hírt arról, hogy Isten sok évvel ezelőtt meglátogatta a bolygótokat. Igaz ez a hír?"

„Hát, volt egy Jézus Krisztus nevű ember. Azt állította..."

„Igen, ez az! Jézus Krisztus! Tényleg eljött?" - kérdezték az űrlények izgatottan.

„Igen - mondták a gazdák - de..."

„Milyen különleges dolog! Milyen csodálatos esemény!" - kiáltottak fel az űrlények. „Mondjátok, mit tettetek, amikor Isten meglátogatta a bolygótokat? Ajándékokat vittetek, és leraktátok a lábai elé? Ujjongva, énekelve szaladgáltatok az utcákon? Az egész világ felismerte végre, hogy Isten mennyire szeret titeket? Kérlek, mondjátok el, mit csináltatok!"

A gazdák egy percig még haboztak, aztán zavartan így szóltak: „Öööö... Megöltük."

Te mit teszel Krisztussal? Ünnepled? Beszélsz róla a világnak? Az életedben él, és te lelkesen Őérte élsz?

A Biblia azt mondja, hogy ha mi nem dicsérjük Istent, és nem adjuk neki a dicsőséget, akkor a többi teremtmény fogja ezt megtenni (még más galaxisból származó űrlények is, ha léteznek!). Isten meglátogatta a bolygónkat egyetlen Fia, Jézus személyében. Szolgáljuk Őt és ünnepeljünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.