2012. augusztus 18.

Készítette: Akik Vágynak Isten Szeretetére


Készítette: Akik Vágynak Isten Szeretetére

„ Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be az megtartatik, az bejár és kijár, és legelőt talál.” János 10:9

Az Úr Jézus sokszor meglepő hasonlatokat mond önmagáról, de azt tudnunk kell, hogy ezek mindig: igazak, tartalmasak, rendkívül fontosak és kifejezők! Első hallásra ez a hasonlat is megdöbbentő! Vajon miért éppen ezt a szemléletes képet használja küldetésével kapcsolatban az Úr?
Az ajtó egy igen fontos, sőt döntő jelkép Isten országával kapcsolatban!
Megnyit, vagyis szabadságot ad
Bezár, vagyis biztonságot ad
Összeköt, vagyis kapcsolatot ad
Mi már tudjuk azt, hogy Jézus az egyedüli olyan ajtó, amelyen keresztül az örök életbe lehet belépni.
Jézus az egyetlen bejárat a mennybe Ő az a mennyei ajtó, aki a földre érkezett, hogy utat nyitva átmentsen minket az örök hazába.
Golgotai kereszthalálával nyitotta meg az utat nekünk!
A kárpit szétszakadása jelzi, hogy nyitva áll az ajtó előttünk.
Jézus az, aki megnyitja, sőt összetöri a bűneink rácsait, és szabadon kijöhetünk a fényre.
Feltámadásával még a halál kapuit is kinyitotta.
Jézus az a kapu, aki bezárja gyermekeit, biztonságot nyújtó ölelő karjaiba és szeretetével megvéd minket minden gonosztól.
Jézus az a kapu, aki azért jött, hogy összekösse a mennyet a földdel, hogy az ember által szétszakított szeretetkapcsolatot újra megépítse, összekapcsolja!
Nagyon elgondolkodtató az, hogy mennyi sok emberi ajtón kilincseltünk, zörgettünk már keserű szívvel, és annyiszor csalódtunk, mert nem kellettünk és kizártak minket.
Ne késlekedjünk, lépjünk most be bátran az áldott élő nyitott AJTÓN, aki az Úr Jézus Krisztus, Ő szeret és hív minket, nála nyugalmat találunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.