2012. augusztus 19.

Isten szorzótáblája


A kevés is ezerre nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt" (Ézs 60,22).

Az Úrért való szolgálat olykor egészen kicsiben kezdődik, de azért az nem kevés értékű. A gyöngeség növeli hitünket, Isten közelébe kényszerít minket, és megtanít dicsőíteni az Ő nevét. Vegyétek nagyon komolyan a növekedésről szóló ígéretet. A mustármag a legkisebb a magvak között, mégis nagy fává nő, amelyen menedéket találnak az égi madarak. Lehet, hogy egyvalamivel kezdjük a szolgálatot, és az is csak egészen kicsiny dolog, de mégis ezerszeresére fog nőni. Nagy az Úr szorzótáblája. Milyen gyakran mondta már magányosan küzdő szolgáinak: Megsokasítalak". Bízzatok az Úrban, ti, akik egyedül vagytok, vagy csak ketten alkotjátok a hívők közösségét, mert ha az Ő nevében gyűltök egybe, ott van köztetek.

A kevés". Aki csak a létszámot és az erőt nézi, megveti a keveset. Mégis, ez a kevés képezi egy hatalmas nép magvát. Este is csak egy csillag gyullad ki először, de hamarosan számtalan csillagtól tündöklik a mennybolt.

Ne gondoljuk, hogy valami nagyon távoli időre esik ennek az ígéretnek a beteljesedése, hiszen így szól: Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom azt". Ne sürgessük elhamarkodottan a beteljesülést, ahogyan némely gyülekezet izgatott tagjai teszik. Meglesz az a maga idejében, de akkor aztán késedelem nélkül.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.