2012. augusztus 21.

Az élet vizének forrása


"És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

Jelenések könyve 21:6

A mesékben sokan keresték az élet vizének lelőhelyét. Ma a való életben főleg a szépségipar foglalkozik az örök fiatalság hajkurászásával, borsos áron.

Pedig Istentől az élet vizéből ingyen kaphat mindenki, egyetlen kikötéssel, hogy az illetőnek szomjazónak kell lennie.

Kell az örök élet? Nem kell! Kell a szenvedés, halál és bűn? Kell! - nagyjából ebbe a mondatba sűríthető az a tragédia, amit az emberiség hatezer éve él a Föld nevű bolygón. Isten feltételes - azaz folyamatosan megújítandó - örök életet adott Ádámnak és Évának az Édenkertben. A szívben visszhangra talált egyetlen torz mondat véget vetett az idillikus állapotnak. Ebben a megváltozott világban az embernek valós és kitalált problémákkal egyaránt meg kell küzdenie azzal az elkerülhetetlen háttéren, hogy folyamatosan peregnek a szemek a homokóráján.

Bár az igény az örök életre halhatatlan az emberben, de a legnagyobb ajándék Isten részéről, hogy ebben a bűnérában nem élhetünk örökké.

Isten mindössze három dolgot kér azoktól, akik még mindig hisznek abban, hogy az örök élet valóság lehet.

Eszköze: az élet vize
Kivitelezője: Isten
Kedvezményezettek: akik szomjaznak
Ára: ingyen van.

Már önmagában csoda, hogy az örök élet lehetséges. Még nagyobb csoda, hogy ez az ajándék nem gonosz és kapzsi emberek, hanem az örökké igazságos és mindig tökéletes Isten kezében van. Megdöbbentő, hogy mindössze annyi igénnyel kell rendelkeznie az kérelmezőnek, hogy emberi találmányokkal és vívmányokkal, törvényekkel és filozófiákkal nem kielégíthető örök szomjúsággal kell rendelkeznie. A legszebb pedig, hogy az árcédulán - azon az oldalon, ami a vásárló oldalán látszik - az áll, hogy a termék ingyenes, mert Valaki kifizette helyettünk. Nem azért ingyenes, mert értéktelen lenne, hanem mert Valaki már a végtelen árat megfizette érte.

Ne hagyjuk ki azt az élményt az életünkből, amikor Isten valósággá teszi a szomjazók életében, hogy Jézus vére érdeméért mindenkinek ingyen adja egy egész örök életen át az örök fiatalság vizét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.