2012. augusztus 14.

A kacsa


Készítette: János Béres

Egy gyönyörű üzenet a szeretetet bizonyságára: Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.

Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi. Sally látta a teljes történetet, de nem szólt semmit.

Másnap ebéd után a nagymama azt mondta:
- Sally, gyere mosd el az edényeket.
De Sally azt válaszolta:
- Nagymama, Johnny, azt mondta, hogy ő szeretne segíteni a konyhában.
Majd oda súgta neki:
- Emlékszel a kacsára? - Így Johnny mosogatott.
Később a nap folyamán, nagypapa megkérdezte a gyerekeket, hogy van-e kedvük horgászni.
Nagymama azt mondta:
- Sajnálom, de szükségem van Sally-re,hogy segítsen elkészíteni a vacsorát.
Sally mosolygott és azt mondta:
- Rendben én mehetek, mert Johnny mondta nekem, hogy ő szeretne segíteni.
Majd megint azt suttogta:
- Emlékszel a kacsára? - Így Sally elment horgászni és Johnny maradt segíteni.
Néhány napon keresztül Johnny a saját munkáján kívül Sally-ét is elvégezte, míg végül nem bírta tovább. Odament a nagymamához és bevallotta, hogy megölte a kacsát.

Nagymama letérdelt és megölelte és azt mondta:
- Kedvesem, tudom. Tudod, az ablakban álltam és láttam mi történt. De mert szeretlek, így megbocsájtottam neked. Csak kíváncsi voltam meddig engeded, hogy Sally rabszolgát csináljon belőled.

Üzenet a mai napra és az össze többire: bármilyen is a múltad, bármit is csináltál, a gonosz mindig is felhánytorgatja (hazugság, adósság, félelem, gyűlölet, harag, megbocsájthatatlanság, keserűség, stb.) Bármi is az, tudnod kell, hogy Isten az ablakban állt és mindent látott, látta az egész életedet. Azt akarja, hogy tudd, hogy Ő szeret téged és megbocsájt. Csak arra kíváncsi, hogy meddig engeded a gonoszt, hogy rabszolgát csináljon belőled. A nagyszerű dolog Istennel kapcsolatban, hogy amikor megbocsájtást kérsz, Ő nem csak megbocsájt, de el is felejti azt.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.