2012. augusztus 22.

A bölcsesség kérhető


„Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.”
(Jakab apostol levele 1. fejezet 5. vers)

A Biblia elbeszélése alapján, a földön Salamon volt az isteni bölcsességgel leginkább megáldott ember. Bölcsessége azonban nem IQ teszttel mérhető bölcsesség volt, nem a logikai és az elméleti feladatok megoldásának képessége, nem lexikális tudás.

Példabeszédeiben többször beszél a valódi bölcsességről, mely után folyamatosan áhítozott. Ez pedig nem volt más, mint Isten fokról-fokra történő megismerése, tetteinek megértése és szavainak való engedelmesség.

„Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem származik.” (Péld. 2:3-6)

De mit ér mindez, ha az ember nem fogad szót az Örökkévaló figyelmeztetésének? Salamon élete tanulság számunkra. Uralkodása elején bölcs, halló szívet kért Istentől és igazságos ítélettétele lenyűgözte korának hatalmasait.

Ám egy ponton magával ragadta a világ pompája, elsodorta a birodalmába áramló mindenféle emberi elképzelés idegen feleségei révén. Ennek a vargabetűnek állít emléket a prédikátor könyve, melyben leleplezi e világ hívságainak hiábavalóságát és kifejezi bánkódását az elszalasztott pillanatok felett, tanulságul, hogy okulva tapasztalatából, mi ne hagyjuk, hogy Sátán bármi módón ellopja örök életünk bizonyosságát.

Így, ma, ha az Ő szavát hallod, olvasod, légy te a Jézus példázatában felvázolt bölcs ember:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát.” (Máté 7:24)

S megtapasztalhatod, hogy semmiféle vihar nem sodorhat el Jézus mellől, hanem tiéd lesz az élet világossága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.