2012. február 1.

Napi Ige és gondolat


 Ki tart jól bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.  (4Móz 11:4-6)

A másik csoport a hátrafelé tekintők között, akiket a múlt történései bántanak. A rossz dolgok, amik történtek velük. Gondolataikban hátra tekintenek és látják netalán bűneiket, amiket elkövettek, s nem tudnak vele mit kezdeni, szinte képtelenek felszámolni a múltat és végre szabadok lenni. Ők az önostorozók. Kíméletlenül vádolják magukat, valami tévedésükért, egy elvétett cselekedetért, vagy bűnért.

Vannak olyanok is persze, akik mások bűnét emlegetik fel. Nem tudnak feledni és másként tekinteni rájuk. Képtelenek elengedésre, megbocsátásra. Még akkor sem, ha igazán megváltozott a másik és netalán kapott Istentől új életet. Ők még a múltat látják. Ez is mélységesen szomorú állapot.

Megint mások úgy tekintenek vissza, hogy jobban is csinálhatták volna az életüket. Ha akkor megtettem volna, ha léptem volna… Ők a visszahozhatatlan lehetőségeket latolgatják. Sok-sok lélekben hátrafelé tekintgető ember. Tele önmarcangolással. Neked vannak ilyen gondolataid? (Berencsi Balázs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.