Hogyan szeressünk?

Szemkapcsolat, testközelség, kitüntetett figyelem — így hangzik Campbell doktor könyveinek három kulcsszava. Milyen egyszerû! Hát ennyi az egész?

 Igen, egyszerû, akár a nagy parancsolat: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből — mint önmagad. Nagyon egyszerû, és emberfelettien nehéz.

Hogyan szeressük gyermekünket? Az író-pszichológus nem a gyermeki pszichikumot kezdi analizálni és boncolgatni, nem is fejlődésrétegeit fejti le, mint a hagymahéjakat, hanem arra figyel, mire van szüksége a gyermeknek. Mire van szüksége csecsemőkorától kamaszkoráig, sőt azontúl, érett felnőttként is, haza- meg hazatérve. Az édesapjára, az édesanyjára. S nem félig, nem megosztva, hanem teljesen.

Aki csak belegondol, hogy mit jelent ez, bele is borzonghat, mennyire nehéz. A mi pénz-, idő-, és szeretethiányra épülő világunkban, amikor hajtunk és küszködünk a felszínen maradásért, és pótszerekkel elégítjük ki magunkat, a gyermekünk nem pótlékot követel, hanem minket.

Botrány! S mennyire botrány neki, ha nem kapja meg: innen a dac, a harag, a lázadás, a félelem, a depresszió. Mert honnan tudna a szeretetemről, ha a tekintetem másról árulkodik vagy nem találkozik az övével? Ha nem simítom, nem érintem meg soha, vagy idegesen, durván szorongatom, honnan tudná, hogy hozzám tartozik? Ha nem szánom rá a legfontosabbat, az időmet, nem hagyom abba az éppen aktuálisat akár egy percre is, honnan tudná, hogy számíthat reám?

Ilyen egyszerû és ennyire nehéz. Saját bőrömön tapasztalom. Amikor a kisfiam keserû arccal ordít, mert nem sikerül, a lányommal beszélni kéne, mert a barátnői megint, és a legkisebbet, érzem, tisztába kéne tenni, de én még nem készültem el a felével se, és már itt a következő. Ó, hogy ordítana sokszor az ember, amikor szorít, amikor tudja, hogy semmi sem egész, és az egész semmit sem ér! Hogy ordítanék sokszor, eltorzult arccal, mint a kisfiam, hogy nem sikerül, és te nem segítesz, apa!

Pedig nekem van egy Atyám, aki segít. Akihez nap mint nap imádkozom. Akihez Campbell doktor is imádkozik. Ezért tudja, hogy segít. Ezért tudja, hogy ez az emberfeletti lehetséges: odaadhatjuk magunkat a fiunknak, lányunknak is. Van erre út: adatott.

Tanít hát minket, hogy segítsen kimozdulni sokszor gyermeki tehetetlenségünkből, amikor roskadozunk a szülő-teher alatt. Hogy megértsük és kipróbáljuk, hogy ez az emberfelettien nehéz mennyire egyszerû. Hogy elég sokszor egy szemvillanás a vasalókosár mögül, egy vállratett kéz munkából érkezőn, egy kérdés, mindegy, miről, mert te érdekelsz fiam. S a fiú virul és énekel, a leány kacagva elpirul, a kicsi meg gőgicsél: Aja-aja...;

Érdemes hát odafigyelni. Az a néhány egyszerûnek tûnő tanács, az a néhány szó csodát tehet, ha megvalósul: szemkapcsolat, testközelség, kitüntetett figyelem.

Ahogy az Atya ránk tekintett, a Fiú testté lett miértünk, ahogyan a Szentlélek ma is törődi velünk.

 http://biblia.bubb.hu/?act=doboz&id=44838&igek-minden-napra

Miklya Zsolt