"...ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk,
könyörülve rajtunk" (Mk 9,22).
Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk
azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak.
A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben
kell Isten dicsőségére élnünk. Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem
élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt
bizonyul hitünk valódinak.
Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi
magaslaton járunk - szívünk természetes önzése miatt van ez. De Isten azt
akarja, hogy a völgy durvára hasított lejtőjén éljünk a vele való személyes
kapcsolatunkból vele összhangban. Péter úgy gondolta, pompás dolog lett volna
ott maradni a hegyen, de Jézus Krisztus levitte tanítványait a völgybe, arra a
helyre, ahol megkapják a látomás magyarázatát.
"Ha valamit tehetsz..." Le kell jönnünk a
megaláztatás völgyébe, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedés. Nézz vissza
megtapasztalásodra és úgy találod, hogy kételkedtél az Ő hatalmában mindaddig,
amíg fel nem ismerted, kicsoda Jézus Krisztus.
Mikor a hegyen voltál, mindent elhittél, de mi történt,
amikor a völgyben a rideg tényekkel kellett szembenézned? Talán képes vagy
bizonyságot tenni megszentelődésedről, de mi van azzal, ami most megaláztatást
jelent neked? Amikor legutoljára fenn voltál a hegyen Istennel, megláttad, hogy
minden hatalom az Úr Jézusé mennyen és földön. Itt a megaláztatás völgyében
mégis kételkedsz?
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.