"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a
személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha
koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá.
Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a
saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten
munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket.
Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy
buzgósággal munkálkodunk érte. Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és
külsőleg semmi nem történik. Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert
te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva.
Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne
legyen Jézus és közted. Vagy van valami? Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta,
nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz,
hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe. Akkor éppen
ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus
Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben
állsz majd Ővele.
Fel kell emelkednünk szárnyakon, mint a sas; de tudnunk kell
leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van.
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) -
mondta Pál, és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó.
Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt
mondd: "Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán
Istennel." El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy
a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.