Ige: A vagyon gyűjtésről

Az Úr Jézus figyelmeztetése: „Ne gyűjtsetek [ne halmozzatok fel] magatoknak kincseket [nehogy kincset kincsre halmozzatok] a földön, hol [azokat] a rozsda [marja, megeszi, tönkreteszi] és a moly megemészti [megrágja], és ahol a tolvajok kiássák [betörnek; átássák a falat] és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben [hanem kincset kincsre az égben halmozzatok], ahol sem a rozsda [azokat nem marja; nem teszi tönkre], sem a moly meg nem emészti [nem rágja meg], és ahol a tolvajok ki nem ássák [nem törnek be; hol tolvajok falat nem ásnak át], sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van [lesz] a ti szívetek is” (Mát. 6,19-21).

Ezért hangzik így az apostoli figyelmeztetés: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (megélhetésünkre). Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, (javaikat osszák meg másokkal). Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök (az igazi) életet” (1 Tim. 6,17-19).

Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagodj; ez ilyen (hús)testi eszességedtől szűnjél meg (és a magad belátásából hagyd abba)” (Péld. 23,4).

Mert: „Siet a marhakeresésre (a vagyonszerzésre) a gonosz szemű ember (vagyis vagyont akar szerezni a kapzsi ember); és nem veszi észre, hogy szükség jő reá (de nem tudja, hogy ínségbe jut)” (Péld. 28,22).

Hát: „Nosza immár (tehát) ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti (bekövetkező) nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg (megrozsdásodott), és azok rozsdája bizonyság (tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3).

Hanem: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete (ne legyetek pénzsóvárak); elégedjetek meg (érjétek be) azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el (nem maradok el tőled), sem el nem távozom tőled (sem el nem hagylak téged)” (Zsid. 13,5).

Mert: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Gondolatuk ez (és azt képzelik): az ő házuk (örökké megmarad, mert) örökkévaló, lakóhelyeik (az ő házuk, és lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (és földeket neveznek el róluk). Pedig az ember, még ha tisztességben van, (ha gazdag) sem marad meg; hasonlít a barmokhoz (az állatokhoz), amelyeket levágnak (és amelyek kimúlnak). Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavukban az ő követőik. Szela (Más fordítás: Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. Szela). Mint juhok, a Seolra vettetnek (vagyis a holtak hazájába kerülnek), a halál (lesz a pásztoruk, és az) legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. (Más fordítás: Alakjuk eltűnik a holtak hazájában, nem lesz lakásuk. Reggelre a becsületesek uralkodnak)” (Zsolt. 49,7.12-15).

 „Bizony árnyékként jár-kel az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik (hiába vesződik); rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat (és ki fogja hasznát venni)!” (Zsolt. 39,7).

„Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most) elbizakodottságotokban dicsekedtek (és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés (és kérkedés) gonosz” (Jak. 4,14-16).

„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét (ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét)?” (Jób. 27,8).

„Ne dicsekedjél a holnapi nappal; mert nem tudod, mit hoz a nap tereád” (Péld. 27,1).

Mert: „A gazdagnak vagyona az ő erős városa, és mint a magas kőfal, az ő gondolata szerint, (magas várfalnak képzeli)” (Péld. 18,11)