Ige: Isten gondoskodásáról

Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek (szóma: egész lényetek) felől, mibe öltözködjetek (és hogy mivel ruházkodjatok). Az élet több, hogysem az eledel (a táplálék), és a test (szóma: egész lényetek), hogysem az öltözet (a ruházat).

 Tekintsétek (és nézzétek) meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk (vagy kamrájuk), sem csűrűk; és az Isten (mégis) eltartja őket: mennyivel drágábbak (és értékesebbek) vagytok ti a madaraknál?

Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal (vagy ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét az életidejét)? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek (és ha a legcsekélyebbre sem vagytok képesek), mit aggodalmaskodtok a többi felől?

Tekintsétek (és nézzétek) meg a liliomokat, mi módon növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden (az ő teljes) dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy (vagy bármelyik). Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza (így öltözteti) az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek (és ne nyugtalankodjatok). Mert mind ezeket a világi pogányok (a nemzetekből valók) kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak (inkább) keressétek az Isten országát, és ezek (is ráadásul) mind megadatnak néktek” (Luk. 12,22-31)

Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób. 39,3)

„Aki megadja táplálékát a baromnak (az állatoknak), a holló-fiaknak, amelyek kárognak” (Zsolt. 147,9)

Ezért: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (és kéréseiteket) az Isten előtt”  (Fil. 4,6)

 És: „Minden gondotokat (minden aggályosságotokat, nyugtalanságotokat, gondotokat, és aggodalmatokat) Őreá vessétek (és minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van (és gondot visel) reátok (mert törődik veletek, és gondoskodik rólatok)” (1Pét 5,7)

Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt. 55,23)

És az aggodalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti (mert ő munkálkodik)” (Zsolt. 37,4-5).

 És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)

Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! (mert akit az ÚR szeret) szerelmesének álmában (is) ád eleget. (Zsolt. 127,2)

Ezért boldogan vallja Dávid: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt. 23,1)

Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem (meg is öregedtem), de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, (sem azt, hogy) a magzatja (a gyermeke) pedig kenyérkéregetővé (vagy koldussá vált)” (Zsolt. 37,25)

Az apostol pedig így folytatja: „Hanem hirdetjük, [és prédikáljuk] amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, [mert föl nem fogta; meg se gondolta] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)

Mert: „Aki az ő tulajdon [a saját] Fiának nem kedvezett, [és nem kímélte] hanem őt mindnyájunkért odaadta [és áldozatul kiszolgáltatta] mi módon ne ajándékozna vele [miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával] együtt mindent minékünk? (Róm. 8,32)

Ne aggodalmaskodjatok [nehogy aggódva tépelődjetek] tehát a holnap felől [ne viseljetek hát gondot a másnapért]; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől [a holnap majd gondoskodik magáról, a holnapnak ugyanis meg lesz a maga gondja]. Elég minden napnak [a mának] a maga baja. [elég minden napra annyi a bajból, amennyi reá jut; (ami rossz benne)]” (Mát. 6,25-34)