2014. január 1.

ERŐS HIT

Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti. - Róma 4,20. 21.

— Én gyenge vagyok a hitben — mondta nekem egy asszony. — Imádkoznál, hogy megerősödjön a hitem? — kérdezte.
— Nem — mondtam. — Nem fogok. Az igazság ugyanis az, hogy erős vagy hitben! Csak nem vagy tisztában vele. Feltehetek neked néhány kérdést? Te hiszed, hogy amit Isten ígért, azt meg is cselekedheti?
— Természetesen — mondta büszkén. — Én tudom, hogy Isten mindent megcselekedhet, amiről azt mondta, hogy meg fogja tenni. És tudom, hogy meg is teszi.
— Tudod azt mondani: „Dicsőség Istennek!” és dicsérni Őt az ígéreteiért?
— Persze, hogy tudom. Mindennap ezt teszem.
— Tehát erős vagy a hitben — mondtam erre — a Róma 4,20–21 szerint. Ábrahám is erős volt a hitében. Mi az erős hit? Dicsőséget adni Istennek, és teljesen elhinni, hogy amit Ő ígért, azt Ő meg is cselekedheti. Ha megfelelsz ennek a követelménynek, akkor te is erős vagy a hitben.

Megvallás: Én teljesen elhittem, hogy amit Isten ígért, azt Ő meg is cselekedheti. Én dicsőséget adok Istennek. Én erős vagyok a hitben. Az Ábrahám hitével rendelkezem. Rendelkezem az isteni fajta hitnek egy mértékével.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.