Vihar után

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Az eső hajnal óta megállás nélkül esett. A férfi az ablaknál állt. Kémlelte az eget, nem szakadozik-e valahol a felhőzet. Már délfelé járt az idő, mikor az eső csendesedni kezdett. Ingerülten sürgette az ebédet.

Azt tervezte, ha eláll az eső, ebéd után kimegy az erdőre, és hazahozza az összegyűjtött rőzsét. Egyáltalán nem volt erre a munkára most alkalmas az idő, de nem törődött vele.

 Valami rettenetesen szorította a torkát, úgy érezte, ha nem megy ki a szabad levegőre, megfullad. Felesége az ilyen meggondolatlanságért máskor csípős hangon korholta volna, most azonban szótlanul rakta az ebédet az asztalra.

Evés közben kezdte csak csendes szavakkal kérlelni emberét, hogy ne induljon el ilyen időben. Újra eleredhet az eső, elakad a sárban, valami baja is történhet.

A férfi ingerültségének éppen az volt az oka, hogy felesége most nem veszekedett vele, mint máskor, hanem szelíd, csendes szavakkal kérlelte.

Az asszony az utóbbi időben teljesen megváltozott, ellentéte lett korábbi önmagának.

Ez a változás nem bosszantotta volna, de barátai gúnyolódását nem bírta már. Azért gúnyolták, mert engedte, hogy felesége bekeresztelkedjék a hívők közé.

Megvoltak ők egymással. Igaz, hogy napirenden volt a civakodás, veszekedés, de a hosszú idő alatt úgy megszokták, nem is gondoltak arra, hogy másképpen is lehetne élni... Felesége megismerkedett egy házaspárral, akik nemrégen költöztek a faluba.

A férfi baleset következtében elveszítette az egyik lábát, ezért csak ,,sántának" emlegették a faluban. Cipész volt, így elég sokan megfordultak nála.

Híre járt a faluban, hogy amíg a férfi a lábbeliket javítja, a felesége szóval tartja a vendégeket. Az asszony beszéde után - a ,,sánta" jelző mellé - nem sok idő múltán a ,,bibliás" jelző is társult. Az asszony ugyanis a Bibliából beszélt a vendégeknek, meg arról, hogyan kell Istennek tetsző életet élni. Majd bizonyságot tett a saját megtéréséről. Sokan gúnyolták érte, de voltak olyanok is, akik szívesen hallgatták, olyankor is felkeresték őket, amikor nem vittek javítanivalót. Este, amikor a férfi bevégezte a munkát, hosszasan beszélgettek az érdeklődőkkel.

Hamarosan jó néhányan komolyan kezdtek érdeklődni a házaspártól a bibliai igazságokról, a megtérésről. Ezek között volt az ő felesége is. Az asszonynál ekkor következett be a feltűnő változás.

Amikor hazaérkezett a mezőről, a felesége a kapuban várta, segített kifogni a lovakat, a vacsora meg ott párolgott az asztalon.

Korábban nemegyszer előfordult, hogy amikor megérkezett, a kert végéből kellett előkiabálni az asszonyt, a konyha hideg volt, csak akkor kezdett kapkodva valami vacsorát készíteni. Tetszett neki ez a változás. Házuk körül olyan rend volt, mint régen soha. Ezért hát nem bírt különösebb jelentőséggel számára feleségének ez a bejelentése, hogy ő megtért. Azt válaszolta neki, hogy őt nem érdekli, csak vissza ne alakuljon az új rend a régi rendetlenséggé. Nem sokkal később közölte vele felesége, hogy be fog merítkezni. Elmondta, hogy pünkösdkor lesz a bemerítés a szomszéd falu imaházában. Hívta őt is.

Nem ellenkezett, de nem ment el. Nem is lett volna semmi baj, ha délután nem megy el a kocsmába, és nem mondja el a cimboráknak, hogy hova ment az asszony. Ettől kezdve nem hagytak neki békét, állandóan heccelték.

Azért akart most kimenni az erdőre, hogy szabad levegőn kiokoskodjon valamit, amivel vissza tudná tartani a feleségét a hívőktől, hogy megszűnjön a gúnyolódás. Hiába volt a feleségének minden igyekezete, hogy otthon tartsa, nem hallgatott rá, elment.

Az asszony soha nem nyitott ilyen nehéz szívvel kaput a férjének. Nyugtalanság fogta el, mikor utánanézett. Becsukta a kaput, bement a szobába, elővette a Bibliáját, és ahol kinyílott, olvasni kezdte: Uram, a Te irgalmasságod az egekig ér; a Te hűséged a felhőkig. Zsolt. 36,5.

Az olvasott ige valamennyire megvigasztalta, de teljesen nem tudott megnyugodni. Imába foglalta férjét, és Isten oltalmába ajánlotta, úgy kezdett délutáni munkájához.

Kint az erdőn a férfi kifogta a lovat, és a szekér oldalához kötötte. Felnézett az égre, és a legszívesebben már fordult volna vissza. Sűrű felhők tornyosodtak. Vihar készült újra. Nyugalmat erőltetett magára, mert addig nem akart hazamenni, amíg valami ,,okosat" ki nem talált. Gondolkodásra azonban nem volt ideje, mert egy vakító villám mellette hasított át a levegőn és óriásit csattant. Úgy érezte, mintha valaki bedobta volna a szekér alá. Néhány pillanatra elveszítette az eszméletét. Amikor felnézett, a szekér mellett egy hatalmas fa, kettéhasadva, mint egy óriási gyertya, nagy lángokkal égett. A fa másik fele pedig ott feküdt keresztben a szekéren. A ló élettelenül nyúlt el mellette. Az égő fa lángjait a közeli erdészházban is észrevették és többen szaladtak, hogy a tüzet eloltsák.

Amint odaértek, csodálkozva nézték a látványt, ami elébük tárult. Alig vették észre a szekér alól kikecmergő, minden ízében remegő embert... Száraz ruhát adtak rá és hazakísérték a teljesen átázott, egész testében remegő férfit.

Felesége rémülten nyitott ajtót a különös menetnek. Előkerültek a meleg takarók, meg a forró tea...

Amikor férje valamennyire megnyugodott és felengedett, elmondta őszintén, hogy mi volt az oka nyugtalanságának és ingerültségének, s azt is, hogy milyen céllal ment el otthonról.

Beszámolt barátai gúnyolódásairól és arról, hogy nem volt képes megvédeni feleségét, hanem el akarta szakítani a hívőktől. Aztán jött a villám...

Útközben hazafelé mindent átgondolt. Csendesen, mintegy magában mormolta: A suszterék szobája kicsi. Nálunk meg itt van kihasználatlanul a nagyszoba. Ide sokkal többen beférnek, ezután itt kellene tartani az összejöveteleket.

Ide talán még a cimboráim is eljönnének, ha továbbra is barátkozni akarnak velem. Mert hogy én nem fogok többé velük együtt lenni, az biztos.

A lámpa sárgás fénye megszépítette a meghatódottan egymásra néző két ember arcát. Az asszony hálatelt szívvel idézte vissza a délután olvasott igét:
Uram, a Te irgalmasságod az egekig ér; a Te hűséged a felhőkig. Zsolt. 36,5.