ZsoltÁr 6. fejezet: IMÁDSÁG HALÁLOS SZORONGATTATÁSBAN (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt 6,1 A karvezetőnek. [A karmesternek, az éneklőmesternek, végig éneklendő]. Hárfára, [vagyis mélyhangú húros hangszerre, vagy hegedűre] Dávid zsoltára [Neginóthra = nyolcadra, a seminith (a legalacsonyabb hangfekvés) szerint].

Zsolt. 6,2 Uram, ne feddj meg haragodban* [neheztelésedben; bosszúságodban; felháborodásodban] ne ostorozz** [ne dorgálj] indulatodban! [búsulásodban, felgerjedésedben]***

*Haragja Istennek: (orgé): felháborodás, harag, elkeseredés. Isten haragja nem érzelmi, hanem a bűn ellen irányuló ítéletes, így aktív, cselekvésben megnyilvánuló magatartás, amely megnyilvánul a jelenben is a bűn ellen.

**Ostoroz: (paideuó): felnevel (kiképez) egy gyermeket, azaz oktat, nevel, tanít, utat mutat, útbaigazít, helyreigazít. /az ostor szó (phragellion) sem a héber, sem a görög mondatban nem szerepel).

***Dávid megvallása – és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt...

Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás.

 Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11).

 Jeremiás imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre, amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét pusztasággá tették” (Jer 10,24-25).

És az Úr válasza a bűnvallásra: „Menj el, és kiáltsd ezeket a szavakat észak felé: Térj vissza, te hűtlen Izrael - mondja az Úr. Nem haragszom többé rád mindörökre, hiszen irgalmas vagyok - mondja az Úr. Csak ismerd el gonoszságodat, azt, hogy hűtlenül elpártoltál az Úrtól, a te Istenedtől, hogy idegenek után futkostál és nem hallgattál a szavamra - mondja az Úr.

Térjetek vissza hozzám, elpártolt fiaim - mondja az Úr - mert egyedül én vagyok a ti Uratok. Magamhoz veszlek benneteket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és visszaviszlek benneteket Sionba...

Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új szellemet; Miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek! Hát kívánva kívánom én a gonosznak halálát? Ezt mondja az Úr Isten! Nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?” (Jer 3,12-14; Ezék. 18,31-32.23).

És hogy hogyan lehet új szívet szerezni, arról így szól az Úr:  „És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet” (Ezék. 36,26).

Isten ezt az ígéretét is beteljesítette mindazokban, akik elfogadják az Úr Jézust, aki: „...egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.

Bizonyságot tesz pedig erről minékünk a Szent Szellem is, mert minekutána előre mondotta: Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr. Adom az én törvényemet (az én Igémet) az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat. ...Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet (az én Igémet) az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem” (Zsid. 10,14-16; 8,10)

Zsolt. 6,3 Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam* [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]**

*Ellankadtam: a héber szerint: hervadok bánatomban vétkeim miatt

**Dávid így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene [midőn segítségül hívtam, meghallgatott igazságos Istenem]; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat!

[Más fordítás: Mert hiszem és tudom, hogy: Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás; szorult helyzet; /lelki-szellemi értelemben is/; szorongatott helyzet, gyötrődés (testileg); nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás], könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! //könyörgésem//]

Megvallva azt is, hogy miért került ilyen állapotba: „Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és szellemében csalárdság nincsen. Míg elhallgatám, kiszáradtak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében...Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok” (Zsolt. 32,2-4; 38,8-9)

Zsolt. 6,4 Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]*

*És így folytatja Dávid a prófétálást: „Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

„Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai (Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és nyomorúságomat), gyötrelmemet (és gyötrődésemet); bocsásd meg minden bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).

Én: „Te benned bíztam (ezért Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess, és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem

 (Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

 „(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, a miképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

 És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol, aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad.

Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként  megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem dorgállak meg többé). Mert a hegyek eltávoznak (és megszűnhetnek), és a halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik meg), és békességem szövetsége meg nem rendül (és nem inog meg), így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10)

Zsolt. 6,5 Térj vissza [fordulj hozzám] Uram, ments ki engemet [mentsd meg, szabadítsd ki életemet], segíts meg engem kegyelmedért (és szabadíts meg, mert irgalmas vagy)*

*És Dávid tovább imádkozik, és prófétál: „Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek...Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” (Zsolt. 13,5-6)

„Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem. Őriz meg engemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam” (Zsolt. 25,19-20)

„Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból” (Zsolt. 31,16)

„Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,16-18)

„Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela)” (Zsolt. 77,8-10)

„Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te szolgálóleányodnak fiát! Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, amikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem” (Zsolt. 86,17-16)

 Mert beteltem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember. A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől” (Zsolt. 88,4-6)

„Térj vissza Uram! Meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon” (Zsolt. 90,13)

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted, hogy megfelelhessek az engem gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben! (Zsolt. 119,41-42)

És mert Isten nem változott, Pál apostolon keresztül kijelentést nyer, hogy a szabadulás, gyógyulás és megmentés készen van azok számára, akik vallják, hogy: „...szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,10-11)

Zsolt. 6,6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban, [és a halál után nem emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád] a seolban [a koporsóban, a sírban, a holtak országában] kicsoda dicsőít téged [ki ad hálát neked]*

*És így folytatja Dávid: „Mit használ (neked a) vérem, ha sírba (vagyis a sírgödörbe) szállok? Dicsér-e téged (és hálát ad-e neked) a por (és aki porrá lett); hirdeti-é igazságodat (és hűségedet)?” (Zsolt. 30,10).

„Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (és magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (és beszélnek-e a sírban szeretetedről), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén? Megtudhatják-é (ismerik-e) a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?” (Zsolt. 88,11-13).

 „Mert nem a sír dicsőít (és nem a holtak hazájában magasztalnak) Téged, és nem a halál magasztal (és nem a halottak dicsőítenek) Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók (reménykedhetnek, és) várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged (csak az magasztalhat téged), akárcsak most én! Az atya a fiaknak hirdeti (és tanítja) hűségedet” (Ésa. 38,18.19).

„Nem a halottak (a meghaltak) dicsérik az Urat, (sem) nem azok, akik a csend honába tértek (akik a csendességbe alászállnak), hanem mi, mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 115,17-18)

Zsolt. 6,7 Elfáradtam [és kimerültem, ellankadtam] sóhajtozásomban [és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [megfürösztöttem; megmostam; megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [és áztattam] nyoszolyámat [fekvőhelyemet, nyugvóhelyemet]*

*Dávid minden nyomorúságában az Úrtól várja a szabadítást: „Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,3-4).

„Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni. Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom” (Zsolt. 77,3-5).

És várja, hogy rémát kapjon: „Elfogyatkozik az én életem a te szabadításod kívánása miatt; a te igédben van az én reménységem. A te beszéded kívánása miatt elfogyatkoznak az én szemeim, mondván: mikor vigasztalsz meg engem? Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő; a te rendeléseidről el nem feledkezem” (Zsolt. 119,81-82).

Ezékiás is az Úrnak panaszkodik, várva az Ő szabadítását: „Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése, amikor beteg volt, de fölgyógyult betegségéből: Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba, megfosztva többi évemtől. Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között.

Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, elvágja életem fonalát. Reggeltől estig végez velem! Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végez velem! Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak: Uram, szenvedek, segíts rajtam!” (Ézs. 38,9-14)

Zsolt. 6,8 [Elhervadott orcám a szomorúság miatt]. Szemem elhomályosodott [elbágyadt] a bánattól, [a gondtól, és búsulástól] fénye megtört [megvénhedett, aggá lett] sok ellenségem [sok szorongatóm, sok ellenségem] miatt. [és őszülök]*

*Ima a szorongatásban: „Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem. Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.

Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben. Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen” (Zsolt. 31,10; 119,116)

Zsolt. 6.9 Távozzatok [menjetek el] tőlem mind, ti gonosztevők [ti hazugságot, csalást, igazságtalanságot, gonoszságot, és ez által bajt, csapást, szerencsétlenséget cselekedők], mert meghallgatja az Úr az én siralmam [és hangos sírásom, és kitartó imádságom] szavát*

*Dávid bizonyságtétele az Úr jóságáról: „Felszóval kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgatott engem, az ő szentsége hegyéről”(Zsolt. 3,5)

Mert: „A szegények kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel, hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember” (Zsolt. 10,17)

 És megvallja, hogy áldja és szereti is ő az Urat: „Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. (Zsolt. 28,6)

„Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben” (Zsolt. 116,1-2)

Zsolt. 6.10 Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet [az én kérésemet], elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]*

*És így folytatja könyörgését Dávid mindaddig, amíg az Úr meg nem hallgatja: „Oh Isten, ne távozzál el tőlem (és ne légy távol tőlem)! Én Istenem, siess segítségemre” (Zsolt. 71,12).

 Hiszen Te: „A szegények (vagyis: elnyomottak, szerencsétlenek, és nyomorultak) kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket (az ő bensőjüket, és feléjük fordítod füledet, és), füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17).

Ezért kérlek: „Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess (és ments meg engem)” (Zsolt. 70,2).

Hiszen: Oh könyörgést meghallgató, hozzád folyamodik minden (hús)test” (Zsolt. 65,3)

Zsolt 6,11 Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) az igaz ellen, és kevélységgel és megvetéssel” (Zsolt. 31,18-19).

„Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4)

„Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15)

Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)

Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög...Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9)

„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,12-18)