"És útra kelve el is ment az apjához. Még távol
volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és
megcsókolta őt."
Lukács evangéliuma 15:20
Büszkeség, vagy józan ész? Mire hallgatunk, ha tudjuk, hogy
csak magunknak köszönhetjük nyomorult helyzetünket? Beismerjük rossz
döntéseinket, veszünk egy nagy levegőt, és kimondjuk: "hibáztam, tévedtem,
nincs mentségem"; vagy veszünk egy még nagyobb levegőt és azt mondjuk:
"csakazértsem".
Jézus Krisztus jól ismert példázatában két testvér közül az
egyik fiú azt hitte, megcsinálhatja szerencséjét, élheti világát. Az apja
pénzéből, de nem az atyai ház számára nyomasztó szolgai légkörében. Jussát
kikövetelte, el is ment, öröme, barátai addig tartottak, míg a pénze el nem
fogyott. Jó ötletnek tűnt elszakadni az atyai háztól, de a moslékos vályúnál
már másként látta a helyzetét. Az otthonról csábítónak tűnő "kinti"
szabad világ, közelről már mocskos, üres, és kiábrándító.
Nem erre számított, de most mihez kezdjen magával? Döntött.
Hazamegy. Megírta magában a védőbeszédét, és reménykedett az apja
jóindulatában, hátha legalább béresként meghúzhatja magát – merthogy milyen
jogon is kérhetne ezek után bármit is?
Nem ismerte jól apja szívét, de jól döntött. Elindult a
helyes irányba, bár még szíve tele volt kérdésekkel, önváddal és keserűséggel.
Te hogy döntesz? Megmakacsolod magad, vagy elindulsz Isten felé,
a helyes irányba? Még akkor is ha nem ismered, nem érted teljesen?
Nézd…! Már fut is feléd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.