Frank Peretti: Látogatás – részlet

http://kereszteny-konyvek.hu/frank-peretti-latogatas-reszlet/

PROLÓGUS
 

Lendült a kalapács, csengtek a szegek, átlyukasztva a bőrét, szétvágva az ereit. Csengtek a szegek, szétszaggatva az izmait, és összeroncsolva a csontjait. Csengtek a szegek, a durva fához horgonyozva a karjait.

Csengtek. Csengtek. Csengtek.
És mikor a csengés abbamaradt, ott függött a perzselő Nap alatt, fájdalomtól elalélva, egyedül. Képtelenül arra, hogy megtartsa magát, térdét kinyújtsa, vagy akár csak a fejét is elfordítsa anélkül, hogy a szegek izzó fájdalommal bele ne marjanak. Csuklója feldagadt a szögfejek körül.
Vére kiszáradt a Naptól, és megalvadt a fán.

Felkiáltott, de Isten nem hallgatta meg. Tán Isten maga lehetett az, ki beverte a szegeket, majd a kalapácsot letéve elfordult, arcán győztes mosollyal. Bizonyára Isten lehetett az, ki otthagyta őt kivérezni, és megfőni a Napon, képtelenül arra, hogy megálljon, vagy leessen, míg a Nap jelzi az elmúló órákat a felhőtlen égen.

Nehéz szagú izzadtsággal borítva. A napsütéstől vörösre égve.
Kiszáradt vére megrepedezett a szögek körül.
A fájdalom az egyetlen valóság.

Újra felkiáltott, de napforralta elméjének üstjében csak vádlóinak hangjait hallotta, és a szegek csengését, ahogy csengtek, csengtek, csengtek – a hangokat, melyek örökké üldözni fogják emlékeiben, és örökké visszatérnek rémálmaiban.

- Te egy ördögi gyermek vagy! – mondták neki. – Egy ördögi gyermek, akit meg kell fékezni.
Ördögi gyermek?

Még egyszer felkiáltott, és ekkor egy hang, egy szellem válaszolt, egy erő söpört végig rajta. Hirtelen képessé vált rá, hogy elviselje a fájdalmat, akaratának hajtóerejévé téve azt.
S a fellángoló akarattal elhatározta: élni fog.
És élőként, tudta, mit fog cselekedni.