Carl Eichhorn. Napi áhitat: Isten elõtt kedves az õszinteség

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn

Boldog ember az, akinek lelkében csalárdság nincsen.

(Zsoltár 32, 2)

Ha Dávid bukásának a történetét olvassuk, azt gondolhatnánk, hogy Nátán próféta bûnbánatra hívása után azonnal töredelemre jutott és bûnbocsánatot nyert. De ez nem így történt. Dávid nem talált azonnal kegyelmet. Legalább egyhónapos harc játszódott le szívében a hazugság és az igazság, a világosság és a sötétség között. Dávid megkísérelte házasságtörésének bûnét valamiképpen eltussolni. Mindenféle mesterkedésekbe kezdett és végül is, mikor Uriást, Bethsabé férjét eltétette láb alól, azzal vigasztalta magát: az ellenség ölte meg õt. A bûnnek megvan az a szörnyû oldala, hogy megvakítja lelki szemeinket és elhallgattatja igazságérzetünket.

Bûnbánatot tartani annyit jelent, mint õszintének lenni, önmagunkat csalárdnak és Istent igaznak tartani, nyíltan, kendõzetlenül bûnvallást tenni. Dávid a maga keserves, bensõ tusakodásában felismerte, hogy minden azon fordul meg, vajon le tudja-e gyõzni a rejtett hamisságot és álnokságot. Elõször még csak kertelt, csûrte-csavarta az igazságot, el akarta hallgatni a maga gonoszságát, vagy legalábbis nem akarta teljesen sem önmagának, sem másoknak bevallani azt. Isten azonban kérlelhetetlen volt irányában. Keze éjjel és nappal súlyosan ránehezedett. Testileg is gyötrõdött, mintha minden életerõ kiment volna belõle. Végül is elhatározta: bevallom hamisságomat az Úrnak és ezt szilárdan fenntartotta. Nátán elõtt is töredelmes bûnvallást tett. Most már csak a saját bûnét látta. Lehet, hogy Bethsabé is vétkezett. Lehet, hogy nem egészen szándék nélkül ébresztette fel a király testi indulatait. Dávid azonban most már csak önmaga bûnét látja. Gyilkosságát is õszintén beismeri (Zsolt 51, 16). Vállalja, hogy vétkes a vérontásban Uriás halálával kapcsolatban.

„Te az igazságban gyönyörködöl, amely a vesékben (a bensõben) van" - kiáltja az 51. zsoltárban. Lehet, hogy az ember meg tudja magát tartóztatni a kifejezett hazugságoktól, de bensõleg mégsem jár igazságban. A látszatok világában mozog és próbál másokat is megtéveszteni. Aki azonban bensejében igazságra törekszik, mint Dávid, az megtapasztalja, hogy Isten késedelem nélkül elébe jön a maga kegyelmével. Dávid megszomorodott, de ezt Isten végezte el benne. Szomorúsága átmenet volt az örvendezés felé.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből