Mély,
álmos csend ül a tájon. Lomha felhő telepedett a házak fölé, esőt sejtetve ezen
a nyár végi, őszies hajnalon.
De
egyszer csak, mintha szétnyílna az ég, bíbor csík jelzi a felkelő nap diadalát.
Ezernyi sugarat bocsát felém, foszlányokká szaggatva a sűrű, szürke, párás
homályt. Lenyűgöző és félelmetes látvány egyszerre. Mintha a távolban égne a
város. A piros, lila, narancssárga és bíbor egyre élénkebben,
valószínűtlenséget árasztva világítja be a horizontot ebben az áhítatos
csendben, megszeppentve a halandó embert.
Lesz
egy nap, amikor hatalmas villámlással hasad meg majd az ég, és az eljövendő
dicsőséges Messiás lezár egy korszakot az emberiség történelmében. Lesz, akinek
ujjongó örömmel teljesedik be reménysége, de lesz, akinek halálos ítéletet
jelent érkezése.
A
tünemény eloszlott, és a felleg lassan sodródik Kelet felé… Kitisztul a már
aranyban ragyogó égbolt, derűsen érlelve bennem a napi teendők vázlatát. Egy
gondolat még formálódik bennem:
Istenfélelemben
szolgálva élni - ez az aktív várakozás.
2014.
augusztus
27. Guti
Tünde
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/vakito-napfelkelte.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.