Az igazi kegyesség - alázatosság

Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. 

(1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. „Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. „Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. „Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés.

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

---

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/