Ige: A nyelveken szólás, és a nemzetek.

 „Minekutána pedig ez a zúgás lőn [támadt], egybegyűlt [összefutott] a sokaság [a tömeg] és megzavarodik [és nagy zavar keletkezett], mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni [beszélni]. 

   

Álmélkodnak [megdöbbentek, (exisztémi): magukon kívül, önkívületben voltak] pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak [nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették]: Nemde nem Galileabeliek-é (jelentése: csekély, alacsony, megvetett) ezek mindnyájan, akik szólnak [akik beszélnek]?

Mi módon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját [anya]nyelvén, amelyben születtünk?

Pártusok [jelentése: harcosok, kivándoroltak] és médek [jelentése: középső föld] és elámiták [jelentése: fennsík; ifjúság; elrejtve, beláthatatlanul sokáig], és kik lakozunk Mezopotámiában [jelentése: a két folyó felvidéke; két folyó közt], Júdeában [jelentése: dicsőítve lesz; képletesen: vallásos emberek] és Kappadóciában [jelentése: nádas vidék; jó lovak tartománya], Pontusban [jelentése: tenger, hullám] és Ázsiában [jelentése: mocsár],

Frígiában [jelentése: száraz, terméketlen] és Pamfiliában [jelentése: minden nemzetségből való keverék], Egyiptomban [jelentése: kettős teher, dupla nehézség, szorongatás, fogság] és Líbiának [jelentése: szomjas, száraz föld] tartományiban, mely Ciréne [jelentése: kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] mellett van, és a római [jelentése: fenséges, hírnév, erő] jövevények [zarándokok], mind zsidók, mind prozeliták [(proszélütosz): zsidó vallásra áttért],

Krétaiak [jelentése: hazugság, csalás, hús földje] és arabok [jelentése: vadon, pusztaság; terméketlen, meddő], halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos [csodálatos, felséges] dolgait [tetteit].

Álmélkodnak [megdöbbentek; (exisztémi) magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] vala pedig mindnyájan és zavarban [tanácstalanok; és kétségek között] valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie?

Mások pedig csúfolódva [gúnyolódva] mondának: Édes bortól részegedtek meg. [teleitták magukat édes borral]

Péter azonban előállván [felállt] a tizeneggyel,  felemelé szavát [és hangosan így szólt], és szóla nékik [az összegyűlt emberekhez]: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet. »(réma): kijelentés, ige« [vegyétek ezt tudomásul és figyeljetek szavaimra]!

Mert nem [úgy] részegek ezek, amint ti állítjátok [ahogy ti gondoljátok]; hiszen a napnak harmadik órája van [még csak reggel kilenc óra van];

Hanem ez az, ami megmondatott Jóel [jelentése: akinek Jahve az Istene] prófétától [(prophétész): Aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket.]:

És lészen az utolsó [a végső] napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden (hús)testre [minden halandóra; kiárasztom Szellememet minden emberre]. és prófétálnak [(prophéteuó): isteni akaratot közvetít] a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok lát(om)ásokat látnak, és a ti véneitek álmokat [(enüpnion): látomás álom közben] álmodnak.

És épen az én (rab)szolgáimra és az én (rab)szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből [kiárasztom Szellememet], és [ők is] prófétálnak.

És teszek csodákat [adok csodajeleket] az égben odafenn, és [természetfölötti] jeleket [(szémeion): tett vagy körülmény, aminek önmagán túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van] a földön [(gé): föld, mint látható világ] idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését [tüzet és füstfelleget; gomolygó füstöt].

A nap sötétséggé változik [elsötétedik], és a hold vérré [vérvörös lesz; vérbe borul], minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes [fenséges; hatalmas és dicsőséges; tündöklő; és ragyogó; nyilvánvaló, emlékezetes] napja.

És lészen, hogy mindaz [bárki], aki az Úrnak nevét [(onoma): hatalom, tekintély] segítségül hívja, megtartatik [(szódzó) : üdvözül: megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül]* (Csel. 2,6-21)

*Jóel próféciáját idézi Péter apostol, amely így hangzott:„És lészen az után, hogy kiöntöm [kiárasztom] Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a (rab)szolgákra és (rab)szolgálóleányokra is kiöntöm [kiárasztom] azokban a napokban [abban az időben] az én Szellememet. És csodajeleket mutatok [csodálatos jeleket idézek elő] az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat [füstfelhőt].

A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes [félelmetes] napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül [megszabadul; üdvözül]; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás [a menedék a menekültek számára], amint megígérte az Úr, és a megszabadultak [megmaradtak] közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,28-32).

És mielőtt a Szent Szellem kitöltetett be kellett következni a megváltásnak s a Megváltó halálának ezzel beteljesült a prófécia: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én szellememet!” És ezt mondva meghalt” (Luk. 23,44-46).

A Fáraóról, Egyiptom királyáról (aki a sátán – akit az Úr legyőzött – előképe) így szól Isten igéje: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és országodat sötétségbe borítom, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 32,7-8).

Ézsaiáson keresztül is a Szent Szellem kitöltéséről, és annak következményeiről szól az Úr: „Így szól az Úr, teremtőd és alkotód-anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép (Jesurun: megigazult, a szeretett), akit elválasztottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál”

„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem” (Ésa. 44,2-4; 35,4-7).

Dávidon keresztül így szól a Szent Szellem: „Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit!” (Zsolt. 105,1).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az az Úr, akit segítségül kell hívni a zsidónak úgy, mint a pogánynak: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm. 10,9-13)