John G. Lake: Kalandok Istennel. 3. rész

Egy ideig távol voltam Spokane városától, és amikor hazatértem, a feleségem nem volt otthon. Már éppen ideje lett volna a délutáni istentiszteletre indulni, amikor valaki bejött, és ezt mondta: „A titkárnője, Mrs. Graham a halál küszöbén áll. A felesége nála van.” Azonnal odasiettem. Az egyik lelkészem felesége ezekkel a szavakkal fogadott az ajtóban: „Túl későn jött - ő már elment.” Amikor beléptem, a lelkész épp kifelé tartott. „Már hosszú ideje nem lélegzik” - mondta. De ahogy ránéztem arra a hölgyre, arra gondoltam, hogyan támasztotta fel őt a Mindenható Isten három évvel azelőtt, hogyan adta vissza csodálatos módon a műtétek során eltávolított méhét, petefészkeit és petevezetékeit, és hogyan ment utána férjhez, és szült gyermeket. Ahogy ezek a gondolatok támadtak bennem, a szívem lángra gyúlt!

Fölemeltem a hölgyet a párnáról, és Istenhez kiáltottam, hogy a menny villámaival perzselje szét a halál erejét, és szabadítsa meg őt. Megparancsoltam a nőnek, hogy jöjjön vissza, és maradjon is itt. Így is történt, miután már huszonhárom perce nem lélegzett!

Még nem tanultunk meg élő kapcsolatot tartani Isten erejével. Néha-néha a lelkünk szárnyra kel, és meglátjuk, amint Isten lángja ilyen vagy olyan csodát tesz. Csakhogy, szeretteim, Jézus Krisztus Isten jelenlétében élt a nappal és éjszaka minden órájában. Soha egyetlen más szó nem hagyta el Jézus Krisztus száját, csakis Isten Igéje. Ezt mondta: „A beszédek, amelyeket szólok néktek, Szellem és élet.” (Jn 6:63)

Amikor te és én belefeledkezünk Isten Fiába, és Jézus tüze ég a szívünkben, ahogy az övében is Isten tüze égett, a szavaink életté és Szellemmé válnak; akkor nem lesz bennük halál. Szeretteim, úton vagyunk efelé.

Tudományos képzettségem formális elismeréseként abban a kiváltságban volt részem, hogy bejáratos lehessek klinikákra, és gyakran éltem is a lehetőséggel.

Egy alkalommal egy kísérletsorozatnak vetettem alá magam. Nem értem be azzal az ismerettel, hogy Isten gyógyít - tudnom kellett, hogyan teszi. Elmentem az egyik nagy kísérleti intézetbe, ahol alávetettem magam egy kísérletsorozatnak.

Először a fejemre kapcsoltak egy berendezést, amely az agyhullámokat regisztrálta.

Többek között a 23. zsoltárt kezdtem ismételni, hogy az elmém megnyugodjon, és a rezgések kitérése a lehető legalacsonyabb legyen. Ezután a 31. zsoltárt mondtam el, majd Ézsaiás 35. fejezetét, a 91. zsoltárt és Pál Agrippa előtt elmondott beszédét.

Ezután világi irodalom következett: Tennyson egyik művét mondtam fel, a „Könnyű dandár támadásá”-t, végül Poe „Holló”-ját. Közben a szívemben azért imádkoztam, hogy a megfelelő lélektani pillanatban Isten kenjen fel Szent Szellemmel.

A nehézséget az okozta, hogy nem állhattam ellene, hogy szavalás közben a Szent Szellem rám szálljon. Amikor végeztem a „Holló”-val, a kísérletek elvégzésével megbízott személyzet ezt mondta: „Ön ritka jelenség. Emberi lénynél még sohasem mértünk ilyen széles hullám-tartományt.”

Valójában nem erről volt szó. A dolog nyitja abban rejlett, hogy Isten Szelleme olyan mértékben szállt le rám, hogy érezhettem a mozgását magamban.

A szívemben így imádkoztam: „Úr Isten, ha csak két másodpercre is megengeded, hogy a Szellemed mennyei villámként átjárja a lelkemet, tudom, valami történni fog, amit ezek az emberek még sohasem láttak.”

Amikor a költemény utolsó sorait adtam elő, Isten Szelleme hirtelen lecsapott rám, és kitört belőlem a dicsőítés és a nyelveken szólás. A műszer mutatója kilendült a legfelső határig, és halvány fogalmam sincs róla, milyen értéknél állapodik meg, ha följebb mehetett volna.

- Sohasem láttunk ehhez hasonlót! - mondták a professzorok.

- Uraim - feleltem -, ez a Szent Szellem működése volt.

Második kísérlet gyanánt egy mikroszkópos tartozékokkal felszerelt, érzékeny röntgenkészüléket kapcsoltak a fejemhez - azzal a szándékkal, hogy ha lehetséges, láthatóvá váljék az agysejtek reakciója.

Ugyanúgy folytattam, mint az előző kísérlet alkalmával. Előbb nyugtató hatású igeverseket ismételtem el, ami a várakozás szerint a lehető legalacsonyabb értékre csökkentette a kéreg-állomány sejtjein mért reakciót. Ezután gazdagabb tartalmú igék következtek, míg el nem jutottam János első fejezetéig. Amikor ezt kezdtem szavalni, Isten tüze égni kezdett a szívemben.

Egyszer csak Isten Szelleme ugyanúgy rám szállt, mint előzőleg, és a mögöttem levő férfi megérintett. Így jelezte nekem, hogy maradjak meg ebben az állapotban, amíg egymás után belenézhetnek a műszerbe.

Végül, amikor engedtem, a Szellem elült.

- Nézze - mondták a professzorok -, nem értjük, mi folyik itt, de a kéregsejtek bámulatos módon kitágultak!

- Uraim, még valamit hadd mutassak önöknek - mondtam nekik. - Menjenek le a kórházi részlegbe, és hozzanak fel valakit, aki csontgyulladásban szenved. Fogják a műszerüket, és csatolják a lábára. Hagyjanak elég helyet ahhoz, hogy én is rátehessem a kezemet. Mindkét oldalon rákapcsolhatják a berendezést.

Amikor a műszer készen állt, kezemet a férfi sípcsontjára helyezve úgy imádkoztam, ahogyan Etter mama szokott. Nem valami különös ima volt, csak a szívem kiáltása Istenhez.

„Isten, pusztítsd el ezt az ördögi kórságot erőd által! - mondtam. - A Te Szellemed folyjon át a testén, és töltse be élettel!”

Ezután megkérdeztem:

- Uraim, mi történik?

- Minden sejt normálisan reagál - válaszolták.

Olyan egyszerű az egész: Isten élete visszatér a betegségtől kínzott testrészbe, és azonnal helyreáll a vérkeringés, a pangó sejtek újra reagálnak - és a munka elvégeztetett!

Ez Isten tudománya.