2013. július 5.

Dr-Kováts György: VEZETÉS – 3. MEGMARAD A HIT… és a remény…

A hit is megmarad. Honnan jön, miből táplálkozik? Az igazság az, ami hitet indít fel az ember szívében. Ezért a második dolog, aminek bele kell kerülnie ebbe a levélbe, az igazságnak.

A szeretet igazság nélkül nem visz előre, - sem a megtérés, sem a bűnbánat, - a megszentelés útján. A kettőnek együtt kell működnie. Ez a bölcsesség, Isten ajándéka, Jézus Krisztus. Amikor az igazságot szeretetben tudod elmondani. Lehet, hogy rövid válasz fog születni a levélre, de tartalmazni fogja az igazságot szeretetben.

Hit: megbocsátok neked, nem rovom fel a rosszat, de lerögzítem, hogy bibliai értelemben nem helyes, amit tettél.

Reménység része:
A reménység jót vár. A reménység szüntelen készenlétben áll arra, hogy jó dolog fog történni. A jó várása. Az a bizodalom, amivel az ember a mai nap végét és a holnapi napot nézi. Akármilyen körülmények is vannak. A reménység életszükséglet. Az az ember, aki reménység szerint él, reményt táplál a másik emberben is. A hit a nem látott dolgok valósága, arról való meggyőződés, amit Isten igéje mond. Akár látszik működni ebben a pillanatban, akár nem. Ez olyan, mint egy sisak, ami megvédi a fejedet. Kívülről jönnek a rossz gondolatok, és akkor a hit pajzsát, és a reménység sisakját felöltve nem tudsz ellenállni.

Ha döntenem kell az élet egy helyzetében, és figyelek Isten Szent Szellemére: ez a három ott lesz a döntésemben, és egyik sem fog megsérülni.

Bíztatásul, bátorításul és áldásul mondtam el mindezt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.