Guti Tünde: PALÁNTÁK SZÉLVIHARBAN

    Kis „birtokunk” él és virul az erkély alatt és a virágládákban. Igaz, meg sem közelíti a családi házak kertjét, de legalább van némi kapcsolatunk a zölddel. Cseresznye- és barackfa kandikál be a korlát fölött, a konyhaablak előtt pedig diófa álldogál.

   Muskátli, paprikavirág és brazilrózsa között jól megférnek a paradicsompalánták is. Szépen fejlődnek, és a sok, apró sárga virág között már akad néhány kis zöld paradicsom. Karókkal kellett megtámasztani magasba nyúló szárukat.

   Múltkor nagy vihar volt. Olyan erős szél fújt, hogy még a vastag törzsű fák is hajlongtak…

   Másnap szomorú látvány fogadott. Legkisebb palántánk derékba tört. Valószínű, ő volt a leggyengébb is… Haldokolva tűrte, hogy felegyenesítsem, összeillesztgessem, és újra karót szúrjak le mellé. „Ki kellett volna kötnünk” – villant át a fejemben, s bizony fájt a mulasztás!

   Mára fonnyadtan, teljesen élettelenül lógott a karó mellett…

    Mennyi vihar szaggatja, cibálja a nemrég megtért keresztyén „palántákat”! S hányszor felejtünk el milliónyi fontos dolgunk mellett melléjük állni karóként, hogy ki ne dőljenek a szélvészben! Nem stabilizáljuk őket a gondoskodó szeretet kötelével, így a hirtelen támadt fergetegben tehetetlenül eltörnek, még mielőtt gyümölcsöt teremhettek volna… Azonban kellő védelem mellett megerősödnek, mélyre eresztik gyökereiket, és ellenállóvá válnak.

   Ne várjuk meg a szíveket tépő, viharos nehézségeket! A megpróbáltatások így is, úgy is megérkeznek! Idejében ellenőrizzük a szeretetteljes „kötéseket”! Törődjünk egymással, bátorítsunk, vigasztaljunk, intsünk, tanácsoljunk, legyen mindenkinek embere, hogy Krisztus Testéből egyetlen tag se vesszen el!