2013. július 5.

Elaine Tavolacci: Időszerű Üzenet

A Királyság Kulcsai

Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek. Azt felelték, hogy néhányan Bemerítő Jánosnak, néhányan Illésnek, mások pedig Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának mondják őt. Ekkor azt mondta nekik: "És ti kinek mondotok engem?" Simon Péter ezt mondta: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus pedig a feleletével a következőt mondta Péternek (átfogalmazva): Péter, te ezt a választ nem természetes ismeret útján kaptad meg, hanem a mennyei Atyám kijelentése által, és Én ezen a kősziklán (kijelentésen) fogom felépíteni az Én gyülekezetemet, és a pokol kapui (az ellenségnél való fogság, a sötétség királysága által) sem diadalmaskodik rajta. Majd Jézus így folytatta: Neked adom a menny királyságának a kulcsait, és bármi amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és bármi amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.

Jézus átvitt értelemben beszélt a szellemi kulcsokról. Ezeket a kulcsokat nekünk adta, Krisztus testének. Hatalmat adott az Ő nevében, hatalmat az ellenség munkáinak megkötésére, és az emberek kiszabadítására az ellenség markából, a betegségekből való felszabadításra, a megkötözöttek feloldozására, a fogságból való kiszabadításra, és az erődítmények lerombolására. A kulcsok mindig kisméretűek, és jelentéktelennek tűnnek, mégis hatalmas ajtókat tudnak kinyitni. A kis kulcsokkal hatalmas páncéltermeket nyitnak ki, amelyekben értékes vagyontárgyak vannak, és amelyek távol tartják a tolvajokat.

Az Úr azt mondja, hogy nektek adtam a királyságom kulcsait, és a felhatalmazást a nevem használatára. Ezek a kulcsok megnyitják azokat az ajtókat, amik szabaddá teszik az embereket mindenféle fogságból, amit csak ismernek az emberek.

Ezek a kulcsok rabláncokat nyitnak meg, szabaddá teszik az embereket minden démoni elnyomástól, és sokakat felszabadítanak mindenféle nyomorúság és erődítmény uralma alól.

Ezek azok a kulcsok, amelyek megszabadítják azokat, akik alkohol, drog és pornográfia függőségben vannak.

Ezek a kulcsok nyitják meg a sírokat és szabaddá teszik azokat, akiknek meg kell szabadulniuk a vallásos gondolkodásból, és a vallásos szertartások rabságából. Megnyitják a börtönajtókat, és megszabadítják az embereket az okkult praktikákból, a sötétség erői alól, és az ellenség minden hatalmából.

Nektek adtam a kulcsokat, amelyek megnyitják a menny átjáróit, és gyógyulást hoznak minden betegségre és erőtlenségre. Ezek a kulcsok a szegénységben élőket is kiszabadítják, és megnyitják a bővölködés kapuit az Én királyságom gazdálkodása által.

Ezek a Szellemi ajándékok kulcsai, amelyek jelekhez és csodákhoz lesznek használva, nagyobb mértékben, mint amit valaha tapasztaltatok. Ezek a kulcsok megnyitják a rendeltetésetekre nyíló ajtókat, és ahogy átveszitek a Királyság kulcsainak az ajándékát Tőlem, akkor bármit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben, és bármit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben. Olyan kulcsokat adok át az ima és közbenjárás által, amelyek felnyitják az Én igém rejtett titkait. Én Vagyok az, akinél Dávid Kulcsa van. Amikor megnyitok egy ajtót, egyetlen ember sem tudja bezárni, és amikor bezárok egy ajtót, egyetlen ember sem tudja megnyitni. Egy újabb szinten fogom megnyitni az értelmetek szemeit, ahogy feltárom az ősi titkok rejtett dolgait. Hát jöjjetek Elém, hogy átvegyétek ezeket a kulcsokat, amelyek az örökségetek részei, mivel Isten gyermekei vagytok, és Én átadom ezeket a ti kezeitekbe, mondja az Úr.

Dániel 2:22 
Kijelenti a mélységes titkokat, az elrejtett dolgokat. Tudja, mi van a sötétségben, hiszen a világosság nála lakik.

Máté 16:19
Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.

Kolossé 1:26-27 
Tudniillik azt a titkot, mely el volt rejtve ősidők és nemzetségek óta, most pedig kijelentetett az Ő szentjeinek, Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége

Jelenések 3:7 
A filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja

www.awordinseason.info
*     

http://gyurinaploja.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.