2013. július 3.

Dr-Kováts György: VEZETÉS… - 2. A SZERETET MEGMARAD… (1Kor 13,13.)

Kaptam egy levelet, melyben csúnya szavak szerepeltek. Olyan embertől kaptam, akivel már vagy 15 levelet váltottam, és nem gondoltam, hogy ezt fogom kapni tőle. Sokat segítettem neki, bizalmat szavaztam neki. De rá kellett jönnöm, hogy amit rábíztam, azzal nem bízhatom meg tovább. Ilyeneken járt az eszem, s közben a szeretet szerint igyekeztem eljárni.

Nem ismerjük egymást valójában, csak e-mail kapcsolat. Igazából azokat a dolgokat, amiket nekem leírt, nem tőlem tudja. Hogy honnan hallott róla? Az egész levél olyan lezáró, mint amit férj, feleség szokott írni válás előtt.

Ilyenkor figyelj a Szent Szellem vezetésére: meg fogja mondani, mit mond a szeretet. A szeretet ilyen helyzetben is mindent elfedez, mindent remél, mindent hisz, mindent eltűr. És soha el nem fogy.

Úgy tanultam az Úr Jézustól, hogy a szeretet az ilyen nehéz helyzetekben is szeret. Ha szeretsz, semmit nem veszíthetsz! A szeretet olyan vetés, amiből mindig lesz aratás. Ha a földön nem, akkor a mennyben igen.

Azok az emberek, akik így viselkednek, általában sok sérelmet szenvedtek az életben, és arra készülnek, hogy most is ez fog velük történni. Az ilyen embernek csak az segít, ha szeretik őket. Ez a hosszú távú befektetés.
Ezt jó sok évvel ezelőtt értettem meg.

Ebben meg is erősített egy olvasmány. Egy református testvér leírta a korábbi iszákos-mentő tapasztalatait. Egy amerikai missziós házról írt, ahol MINDIG visszafogadták az embereket. AKIK MEGRABOLÁK ŐKET, azokat is. Sokan rászorultak erre a hozzáállásra: odavetődtek nyomorult állapotban, mocskosan, betegen, éhesen, kiszolgáltatottan. Helyrehozták őket. S utána, néhány nap józanság után eltűntek, s voltak, akik néhány értékes dolgot is magukkal vittek a misszióból. Egy pár munkatárs a rendőrséghez fordult volna, de a vezető kapott egy látást Istentől, és azt mondta: „hagyjátok…, úgyis itt fognak ismét felbukkanni. Máshová hova mehetnének?”

Az ellopott dolog eladása, árának eliszogatása után az az ember újra nyomorult állapotba került, nem volt hova mennie, mint vissza, ebbe a missziós házba, ahol tiszta ruhát kapott, ellátást stb. Lehet, hogy még egyszer lopott, de hosszabb-rövidebb idő után ezek az emberek megtértek, és belőlük váltak a misszió igazi oszlopos tagjai.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.