2013. április 25.

János evangélium 8. fejezet: Jézus a világ világossága; (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Ján. 8,1 Jézus pedig [útnak indult, és] elméne az Olajfák hegyére.

Ján. 8,2 Jó [korán] reggel azonban ismét ott vala a templomban [és ismét megjelent a szenthelyen], és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket*

*Az Úr rendszeresen: „Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala [(aulidzomai): tölti az éjszakát, és ott tartózkodott], mely Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala [hozzá sietett] az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban” (Luk. 21,37-38).

Ján. 8,3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, akit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,

Ján. 8,4 Mondának néki: Mester [tanító], ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő.

Ján. 8,5 A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz*

*De a törvény azt is kimondta, hogy a férfit is meg kel kövezni, nem csak a házasságtöró asszonyt:Ha valaki más ember feleségével (vagyis férjes asszonnyal) paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3 Móz. 20,10).

 És ismét: „Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonynyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből” (5 Móz. 22,22).

Ján. 8,6 Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.

Ján. 8,7 De mikor szorgalmazva [továbbra is faggatták, és kitartón] kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös [(anamartétosz): vagyis bűntelen, és nem vétkezett], az vesse rá először a követ.

Ján. 8,8 És újra lehajolván, [tovább] írt vala a földre*

*Mert Ő az: „Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék” (Jób. 5,12).

És hogy az Úr Jézus mit írt a porba, azt Jeremiás próféta már megprófétálta: „Izráelnek reménysége, oh, Uram! Akik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az URat, a folyóvíz forrását” (Jer. 17,13).

Ján. 8,9 Azok pedig ezt hallván [(akúó): ezt felfogva, és megértve] és a lelkiismeret által vádoltatván [és meggyőzetve], egymásután kimenének [elódalogtak, elsomfordáltak] a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.

Ján. 8,10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é [vagyis senki sem ítélt el] téged?

Ján. 8,11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak [vagyis én sem ítéllek el téged]: eredj el és [mostantól fogva] többé ne vétkezzél!

Ján. 8,12 Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága [fénye];

»Más fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad«*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

 És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).

A János írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a világosság [a fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött].

„Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert (Más lehetséges fordítás: „Az igazi világosság az Ige volt, amely megvilágosít minden e világra jövő embert). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé (a saját világába) jöve, és az övéi nem fogadák be őt” (Ján. 1,4-5.9-11).

Ezt a fényt hordozzák az Övéi, akikről azt mondja az Úr: „Ti vagytok a világ világossága [a kozmosz fénye; mert ti vagytok a világ számára a fény]…” (Mát. 5,14).

És az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mert valátok régen (vagyis egykor) sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (mint világosságnak gyermekei) úgy járjatok (és úgy éljetek). Mert (ugyanis) a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban (és egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9).

 Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének, az egyháznak, vagyis a kihívottak közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek (és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet), pogányoknak világosságává (és benned ajándékozom meg világosságommal a nemzeteket). Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből (a börtönből) kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7).

És ha a Krisztusban megigazultunk, akkor azt mondja az Úr: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága (mint a felragyogó világosság), mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig” (Péld. 4,18).

Hát: „Kelj fel, világosodjál (és tündökölj), mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége (rád ragyogott, és) rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály a nemzeteket) és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad (és fölötted ott ragyog) az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez (és a rád ragyogó fényhez). Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ésa. 60.1-3.19)

Ján. 8,13 Mondának azért néki a farizeusok: Te önmagadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz [(aléthész): és nem érvényes és nem valóságos].

Ján. 8,14 Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot önmagamról, az én bizonyságtételem igaz [(aléthész): érvényes és valóságos]; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek*

*És az Úr Jézus válasza a vallásos embereknek: „Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel rólam tanúskodik]. Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról [Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról (alétheia: a valóságról) tett]. De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt [azonban én nem fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik]; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok [(szódzó): megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben tartassatok]” (Ján. 5,31-34)

Ján. 8,15 Ti (hús)test szerint ítéltek, én nem ítélek [én nem ítélkezem] senkit [és senki felett]*

*Hát: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Ján. 7,24). Hanem Isten szerint ítéljetek: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7)

Ján. 8,16 De ha ítélek [és ítélkezem] is én, az én ítéletem igaz [hiteles, és érvényes]; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.

Ján. 8,17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz [és tanúságtétele hiteles, és érvényes]*

*A törvény kimondta: „Ne álljon elő (és nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lesz érvényes egy ügy)” (5 Móz. 19,15).

És az apostol megerősíti a kijelentést: „Aki megveti (és elveti) a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal” (Zsid. 10,28).

Ján. 8,18 Én vagyok, aki bizonyságot teszek önmagamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem*

*Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy: „Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó): döntök, határozok el], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem] igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat követem], hanem annak akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem, igyekszem követni], aki elküldött engem, az Atyáét. Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz

[Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel rólam tanúskodik]. Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz): megjelenését, látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok” (Ján. 5,30-32.37).

János apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amelylyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9)

Ján. 8,19 Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek*

*Már korábban kijelnette az Úr: „Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem elküldött [aki engem kibocsátott], akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok [őbenne létezem], és Ő küldött [Ő bocsátott ki] engem” (Ján. 7,28-29).

A tanítványainak is azt mondja a testben megjelent Úr: „Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt” (Ján. 14,7).

 Mert Istent csak Krisztusban, és az Ő kijelentése alapján lehet megismerni: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében [ölén] van [nyugszik], az jelentette [nyilatkoztatta] ki Őt.

[Más fordítás: Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18)

Ján. 8,20 Ezeket a beszédeket [(rémákat): kijelentéseket] mondá Jézus a kincstartó helyen [vagyis a templompersellyel szemben], amikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg őt [és senki nem emelte reá a kezét], mert még nem jött el az ő órája [a kijelölt, elrendelt idő].

Ján. 8,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben] fogtok meghalni: ahová én megyek, ti nem jöhettek [és nem juthattok] oda.

Ján. 8,22 Mondának azért a zsidók [júdeaiak]: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, ti nem jöhettek oda?*

*Az Úr Jézus újra-és újra figyelmezteti a júdeaiakat: „Egy kevés [egy rövid] ideig még veletek [és a tiétek] vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött [aki kiküldött] engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem juthattok] oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda kerüljetek].  Mondának azért a zsidók maguk között: Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajjon a görögök közé szóródottakhoz akar-é menni [talán a görögök között lévő szórványba készül], és a görögöket tanítani? Micsoda beszéd ez, amelyet monda [mi az értelme annak a (logosznak): az Igének, amelyet mondott]: Kerestek majd engem, és nem találtok meg; és ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem juthattok] oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda kerüljetek]” (Ján. 7,33-36).

És Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy miért nem mehetnek oda a zsidók, ahol az Úr Jézus van: „… hiszen előbb már bizonyítottuk, hogy zsidók [vagyis júdeaiak] is, görögök [vagyis pogányok] is mind bűnben [azaz: céltévesztésben] vannak, [vagyis elvétették a célt, és ezért a céltévesztés hatalma, és fennhatósága alatt vannak]” (Róm. 3,9).

Mert: „… az Írás mindent (és mindenkit) bűn [vagyis céltévesztés] alá rekesztett [és összezárt], hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből [vagyis Jézus Krisztus hite által] adassék a hívőknek” (Gal. 3,22).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten mindeneket [minden embert] engedetlenség [hitetlenség, csökönyös és lázadó makacsság] alá rekesztett [mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében] hogy mindeneken [vagyis mindenkin, és mindnyájukon] könyörüljön. [és irgalmasságot gyakoroljon]” (Róm. 11,32)

Isten azonban – aki maga a Szeretet – megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18)

„az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme (a sátán) megítéltetett” (Ján. 16,11)

 „Most van e világ kárhoztatása (most megy végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31).

Ezért: „ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]. Mert: „… Ha valaki nem születik [nem származik] víztől és Szellemtől [vízből és Szellemből], nem mehet be [nem tud, nem képes bemenni] az Isten országába [Isten királyságába; birodalmába]. Ami testtől született, test az [ami hústestből van nemzve (amit hústest hoz létre), hústest az]; és ami [Szent] Szellemtől született [Szent Szellemből jön létre], szellem az. Ezért: Szükség [(dei): szükségszerű] néktek újonnan [felülről] születnetek [fentről kell származnotok]” (Ján. 3,3.5-7).

 Arról is bizonyságot tesz Isten Igéje, hogy hogyan lehet újjá születni: „Valakik pedig befogadák őt (az Urat, vagyis a Szent Szellemet /2 Kor. 3,17/), hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

A tanítványoknak ugyanezt mondja az Úr Jézus: „Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33).

 „… mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,39)

Ján. 8,23 És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok [lentről származtok], én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok [én pedig fentről származom], én nem vagyok e világból való [nem e világból származom].

Ján. 8,24 Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben [(hamartia): céltévesztésetekben] haltok meg [pusztultok el]: mert ha nem hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok [elpusztultok] a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]*

*Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a mindenkorban élő vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14).

Az Úr Jézus úgy jelenti ki magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, (és én mondtam meg) és megtartottam (hogy megszabadítalak), és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem valamelyik idegen isten), és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr (JHVH: Jahve), hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (és csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismerél” (Ésa. 45,5).

Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH: Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18).

„Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9).

„Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH: Jahve), vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17)

Ján. 8,25 Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: Amit eleitől fogva mondok is néktek [Más fordítás: De hát ki vagy te? A kezdet (arkhé: az eredet), amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül]*

*Így hangzik a kijelentés arról, hogy ki Jézus, aki a Krisztus, a testet öltött Isten: Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg Ő] az Isten” (Ján. 1,1-2).

Mert: „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben [az egekben] és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek [trónusok], akár uraságok [uralmak; felsőbbségek, hatalmasságok], akár fejedelemségek [kormányzatok, birodalmak], akár hatalmasságok [fennhatóságok]. Mindenek Őáltala és Őreá nézve [őbenne; őérte] teremttettek; [mindeneket (a mindenséget) rajta keresztül, és Beléje torkollóan teremtett]” (Kol. 1,16).

Minden az Ige által teremtetett: Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle] Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn. 1,3)

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava, rémája=kijelentése alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő (nem a jelenségek világából állt elő, ami látható)(Zsid. 11,3)

Mert: Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9)

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jahve), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jahve), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24)

A világokat teremtő Igéről így hangzik a bizonyságtétel: „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Isten Őt: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3)

És tette: Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik [amelyet segítségül hívnak]  nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben is (Eféz. 1,21)

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)

 A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14)  

Ő: „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén (és magatartásában is embernek bizonyult)” (Fil. 2,6-7).

 János apostol elragadtatásban így látta az Urat:  „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)

Ezékiel is látta látomásban Őt: „És vala mintegy mennyezet az élőlények feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejük felett. És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala amonnan az ő testüket. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy, mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejük felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr (JHVH: Jahve) dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,22-28)

János apostol látomásában lát egy királyiszéket: „És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy élőlény, szemekkel teljesek elől és hátul. És a négy élőlény, amelyek közül mindeniknek hat-hat szárnya vala, köröskörül és belül teljes vala szemekkel; és meg nem szűnik vala nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki vala és aki van, és aki eljövendő. És mikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, aki a királyiszékben ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt. Mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek” (Jel. 4,6.8-11).

Ján. 8,26 Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek [(krinó): és sok helytelen dolgot kellene helyrehoznom] és sok mindent kellene mondanom rólatok: de igaz [(aléthész): valóságos, és igazságos] az, aki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle hallottam vala.

Ján. 8,27 Nem vevék észre [nem ismerték fel], hogy az Atyáról szól vala nékik.

[Más fordítás: És nem (ginószkó): értették meg, hogy (autosz): Ő maga az Atya, aki beszél nekik].

Ján. 8,28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek [(hüpszoó): és felmagasztaljátok] az embernek Fiát* akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok [és azt hirdetem]**

*És így folytatja az Úr Jézus: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Ján. 12,32).

Mert: „amiképpen [(kathósz): ahogyan] felemelte Mózes a kígyót a pusztában [a sivatagban], akképpen [(hútó hútósz): így, ilyen módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az ember Fiának felemeltetnie” (Ján. 3,14).

 Amikor a nép engedetlenné vált, és mérges kígyók marták meg őket, akkor szabadulásért kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót (egy rézkígyót), és  tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,8-9).

De a nép hozzá imádkozott, és bálvánnyá tette, de Ezékiás király volt az, aki: „Ő rontotta le a magaslatokat (és szüntette meg az áldozóhalmokat). törte el (és összezúzta) a (szent) oszlopokat, és vágta ki az Aserát (a szent fákat), és törte össze (darabokra) az érckígyót (a rézkígyót) is, amelyet Mózescsinált. Mert mind az ideig az Izráel fiai jóillatot tettek (és tömjéneztek) annak, és nevezék azt Nékhustánnak (jelentése: rézből való kígyó) (2 Kir. 18,4).


**És folytatja az Úr Jézus, újra –és újra elmondva: „… Az én tudományom [(didakhé): az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16).

Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem” (Ján. 12,49-50).

„Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet (az én igémet): és az a beszéd (az az ige pedig), amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem” (Ján. 14,24).

Ján. 8,29 És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek*

*És így folytatja az Úr Jézus:Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem önmagamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Ján. 14,10-11).

Ján. 8,30 Amikor ezeket mondá, sokan hivének őbenne.

Ján. 8,31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben [(logoszomban): igémben], bizonynyal [és valóban] az én tanítványaim vagytok;

Ján. 8,32 És megismeritek az igazságot [(alétheia): valóságot], és az igazság [(alétheia): a valóság felszabadít, és] szabadokká tesz titeket*

*És az apostolon keresztül jelenti ki az Ige, hogy kiről beszél az Úr Jézus:Az Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság” (2 Kor. 3,17).

Ő pedig maga az Isten, mert: Az Isten Szellem…” (Ján. 4,24)

És: „…a Szellem az Igazság)” (1 Ján. 5,6).

Ján. 8,33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha [és rabszolgái nem voltunk] senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?

Ján. 8,34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz [vagyis mindenki], aki bűnt cselekszik [(hamartia): vagyis céltévesztésben van], (rab)szolgája a bűnnek [(hamartia): vagyis céltévesztésnek]*

*Hiszen: „… akinek oda szánjátok [és alárendelitek] magatokat szolgákul [vagyis rabszolga gyanánt] az engedelmességre, annak vagytok szolgái, [vagyis rabszolgái] akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek [vagyis a céltévesztésnek] halálra, [vagyis ami a halálba vezet] vagy az engedelmességnek igazságra? [ami megigazulásra vezet]. Mert mikor a bűn [vagyis a céltévesztés] (rab)szolgái valátok, az igazságtól szabadok [függetlenek] valátok(Róm. 6,16.20).

Mert: „Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg. (Péld. 5,22)

Ján. 8,35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké*

*És hogy ki a fiú, arról így hangzik a kijelentés: „Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,13).

 És akik újjászülettek, azokhoz így beszél a Szent Szellem: Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (Gal. 3,26-27; 4,6-7)

Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5))

Ján. 8,36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek*

*A Fiúról így szól Isten Igéje: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám (vagyis az Úr Jézus) megelevenítő [és éltető] Szellemmé” (1 Kor. 15,45).

És akik Őt befogadják, azok lesznek szabadok: „Mert a Jézus Krisztusban való [a természetfeletti] élet szellemének törvénye megszabadított [felszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett] engem a bűn [vagyis a céltévesztés] és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).

Ján. 8,37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni [(dzéteó): és arra törekedtek, hogy megöljetek], mert az én beszédemnek [(logoszomnak): az én igémnek] nincs helye nálatok [(khóreó): és nem fogadtátok be].

Ján. 8,38 Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok [és hallottatok]*

* „Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom [(didakhé): az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16).

„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek” (Ján. 12,49).

„Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet (az én logoszaimat: igéimet): és az a beszéd (az a logosz: ige), amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24)

Ján. 8,39 Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.

Ján. 8,40 Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert [olyan valakit], aki az igazságot [(alétheia): a valóságot] beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte*

*Már Bemerítő János így figyemezteti a júdeabelieket: „Teremjetek azért megtéréshez [a más felismerésre téréshez; a gondolkozás megváltozásához] méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi (ős)atyánk! Mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat [életre kelthet] fiakat [gyermekeket; utódokat] Ábrahámnak” (Luk. 3,8).

Hiszen Isten azért pecstelte el a körülmetéletlen Ábrahámot: „… hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik [és lépést tartva menetelnek] is a mi atyánknak, Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait” (Róm. 4,12).

És így folytatja az apostol:Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen [szemmel láthatóan] az. Sem nem az a körülmetélés, ami a (hús)testen külsőképpen van [és hústesten látható]: Hanem az a zsidó, [vagyis az számít zsidónak] aki belsőképpen [titkos belsejében] az; és a szívnek Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van. [Istentől jön, és származik]. Vagy Isten kizárólag a zsidóké [vagyis a júdeaiaké]? Nem a pogányoké [vagyis a nemzeteké] is? Bizony, a pogányoké [a nemzeteké] is. mert egy az Isten, aki megigazítja [vagyis megigazulttá nyilvánítja] a körülmetéltet hitből, [éppúgy, mint aki] a körülmetéletlent pedig hit által [vagyis a hiten keresztül]” (Róm. 2,28-30).

És így folytatja az apostol: „Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal. 3,8-9).

„Értsétek meg [ismerjétek fel] tehát, hogy akik hitből vannak [hitből élnek], azok az Ábrahám fiai” (Gal. 3,7).

És: „nem mindnyájan fiak, [Ábrahám gyermekei] kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz, nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei]  hanem az ígéret fiait [gyermekeit] tekinti magul” (Róm. 9,7-8).

Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1 Móz. 12,7)

És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus(Gal. 3,16)

Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28)

Ján. 8,41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.

Ján. 8,42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől [az Istenből] származtam és jöttem [ki és érkeztem meg]; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.

Ján. 8,43 Miért nem értitek [és miért nem ismeritek fel] az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat [(logoszomat): Igémet]

»Más fordítás: Mert hallani sem bírtátok (és nem vagytok képesek befogadni) az én igémet«  

Ján. 8,44 Ti az ördög* [vagyis: a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz): embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi): felkelt, fellázadt, és ellenállt a (alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja**

*Ördög / a sátán másik neve / (diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, aki gáncsot akar vetni, mindent össze akar zavarni, keverni, dobálni mind a világban, mind az egyénben, ott ahol a nagy ELRENDEZŐ (vagyis Isten) végzi munkáját. A vádaskodó emberek az ördög fiai.

**És János apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki a bűnt cselekszi (hamartia: aki elvéti a célt) az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben (céltévesztésben) leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét). Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak (1 Ján. 3,8-10).

Kainról így hangzik a bizonyságtétel: „És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön” (1 Móz. 4,9-12).

És Ézsaiás próféta így prófétál Jeruzsálemről: „Milyen paráznává lett a hűséges város! Jogossággal volt tele, igazság lakott benne, most pedig gyilkosok!” (Ézs. 1,21). „Gonoszak voltak hozzá, nem fiai már, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő alkotott és erősített meg” (5 Móz. 32,5-6)

„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ésa. 63,19).

És az Úr válasza a próféta jajkiáltására: „Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom” (1 Móz. 18,20-21).

 És lejött az Úr, és bizonyságot tett Bemerítő János is, és Ő is, de: „mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozikellenük, és legyőzi őket, és megöli őket. És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak utczáin, (a széles úton) amely szellem szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol az ő Urukat is megfeszítették” (Jel. 11,7-8)

Ján. 8,45 Mivelhogy pedig én igazságot szólok [(alétheia): a valóságot mondom], nem hisztek nékem*

*Pilátus kérdésére így válaszol az Úr: „… Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról (alétheia: a valóságról). Mindaz, aki az igazságból (alétheia: valóságból) való, hallgat az én szómra” (Ján. 18,37).

Az Úr Jézus kijelentése:  „… Én vagyok az igazság (alétheia: valóság)…” (Ján. 14,6).

 És János apostol így folytatja:  „…a Szellem az igazság (alétheia: valóság) (1 Ján. 5,6)

Ján. 8,46 Ki vádol engem közületek bűnnel [(hamartia): céltévesztéssel]? Ha pedig igazságot [(alétheia): valóságot] szólok: miért nem hisztek ti nékem?

Ján. 8,47 Aki az Istentől van [aki Istenből való], hallgatja [(akúó): felfogja, és megérti] az Isten beszédeit [(rémáját): kijelentését, Igéjét]; azért nem hallgatjátok [(akúó): és nem fogjátok fel, és értitek meg] ti, mert nem vagytok az Istentől/ből valók*

*János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

Ján. 8,48 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög [(daimonion): démon, egy gonosz szellemi lény] van benned? [Más fordítás: A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk]*

*A zsidók az Úr Jézus minden kijelentésére így reagálnak:… Ördög van benned [(daimonion ekhó): démon, vagyis gonosz szellem vett birtokába, és tart fogva]” (Ján. 7,20). És újra: „sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik (és őrjöng), mit hallgattok reá” (Ján. 10,20).

Ján. 8,49 Felele Jézus: Nincs én bennem ördög [nincs én bennem démon. Nem vagyok ördögtől megszállott]; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok [(atimadzó): nem tiszteltek / nem becsültök, hanem kicsúfoltok, és megvettek] engem.

Ján. 8,50 Pedig én nem keresem az én dicsőségemet [(doxa): és hírnevemet, tekintélyemet]: van, aki keresi és megítéli [ő (krinó): eldönti, és igazságot szolgáltat]*

*Mert én: „Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést, dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el]” (Ján. 5,41)

Ján. 8,51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja [(téreó): figyel rá, és megőrzi] az én beszédemet [az én (logoszomat): igémet], nem lát [(theóreó): nem tapasztalja meg a] halált soha örökké*

*Mert: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47).

János apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).

Mert az az Isten akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne]. Mert úgy szerette Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): birtokol]. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]. Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Ján. 3,15-18.36).

Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).

Ján. 8,52 Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög [(daimonion): vagyis démon, gonosz szellemi lény] van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja [(téreó): és megőrzi] az én beszédemet [(logoszomat): az én igémet], nem kóstol [az (geuomai): tapasztalja, nem ízleli meg] halált örökké [(aión): az örökkévalóságban].

»Más fordítás: A zsidók közbevágtak: Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy«


Ján. 8,53 Avagy nagyobb [(meidzón): vagy idősebb] vagy-é te a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod [és kinek tartod] te magadat*

*Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy a Logosz Ő maga:  „…Aki én bennem hisz, örök élete [vagyis természetfeletti élete, az életnek egy más létezési formája] van annak” (Ján. 6,47).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni] Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [az egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): örok életetet birtokoljon]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]” (Ján. 3,16.18).

És: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36). Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).

 Az Úr Jézus bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott (elküldött), örök élete van; és nem megy a kárhozatra (ítéletre), hanem általment a halálból az életre.” (Ján. 5,24).

Mert: „Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon” (Ján. 6,40).

Már a prófétán keresztül így figyelmeztetett az Úr: „Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez az előbbi próféták kiáltottak, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Térjetek meg kérlek a ti gonosz útaitokról, és a ti gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem figyelmeztek reám, szól az Úr. Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké élnek-é? De az én beszédeim (logoszaim: igéim) és végzéseim, amelyeket szolgáim, a próféták által hirdettem: nem beteljesedtek-é a ti atyáitokon? És megtértek és azt mondták: Amint elhatározta vala a Seregeknek Ura, hogy a mi útaink és cselekedeteink szerint bánik velünk: úgy bánt velünk” (Zak. 1,4-6)

Ján. 8,54 Felele Jézus: Ha én dicsőítem [(doxadzó): és magasztalom] magamat, az én dicsőségem [(doxa): tekintélyem, tisztességem, dicséretem] semmi: az én Atyám az, aki dicsőít [(doxadzó): dicsőségessé tesz, és megdicsőít] engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,

Ján. 8,55 Pedig nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem őt, és az ő beszédét [az ő (logoszát): igéjét] megtartom [(téreó): megőrzöm, és betartom]*

*Az Úr Jézus válasza: „… Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem elküldött [aki engem kibocsátott], akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok [őbenne létezem], és Ő küldött [Ő bocsátott ki] engem (Ján. 7,28-29).

 És így folytatja az Úr Jézus: „… Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől (az Istenből) származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött (ő bocsátott ki) engem” (Ján. 8,42).

De: „… senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27).

És: „ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát…(Ján. 10,15).

Ján. 8,56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett [és ujjongott azon], hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.

Ján. 8,57 Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad*

*Ábrahámnak a mindenhetó Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy Jézusban a Mindenható jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes (és feddhetetlen). És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor Ábrahám arcra borult, de nevetett és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilencven esztendős lévén, szűlhet-é” (1 Móz. 17,1.15-17)


Ján. 8,58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok*

*János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről:Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az Isten” (Ján. 1,2).

Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (illeszkedik egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).

 És: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).

Mózesnek így jelentette ki magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).

Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6).

Mikeás pedig azt prófétálta meg, hogy hol fog megszületmni: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).

Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR (JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15)


Ján. 8,59 Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.