2017. február 27.

Felállok, hogy dicsérjelek.

Római levél 16. fejezet: ISTEN DICSŐÍTÉSE.(revideált)

Róm. 16,1 Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, a mi nőtestvérünket, ki a Kenkhréabeli kihívott gyülekezetnek, eklézsiának szolgálója.

Róm. 16,2 Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez méltóan, és legyetek segítségére, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak segített, sokaknak pártfogója, támasza, gyámolítója volt, nékem magamnak is*

*Hát: Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek” (Fil. 2,29)

„És az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Velük békességben éljetek” (1 Thess. 5,13).

Róm. 16,3 Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim, és segítőim Krisztus Jézusban*

*A velük való találkozást így beszéli el az apostol: „Ezekután Pál Athénből eltávozván, méne Korinthusba. Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának” (Csel. 18,1-3).

Róm. 16,4 Akik az én életemért a saját nyakukat tették le, saját fejüket kockáztatták értem; akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok, a nemzetek minden kihívott gyülekezete, eklézsiája is.

Róm. 16,5 És köszöntsétek azt a kihívott gyülekezetet, eklézsiát, mely az ő házukban* az ő lakásukban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, aki Akhája zsengéje, első gyümölcse a Krisztusban. Akit Ázsia első zsengéjeként vittem a Krisztusnak**

*Házukban (oikosz): HÁZ, otthon, állandó tartózkodási hely, - egy lakás terjedelemben kisebb vagy nagyobb.

**Ismét kijelenti a Szent Szellem, hogy a gyülekezetek házanként vannak, és a szolgáló testvérek megbecsülésére hívja fel a szentek figyelmét: „Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt” (1 Kor. 16,15-19).

És ez így volt Kolosséban, és Filemonnál is: „Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfást és a házánál levő gyülekezetet” (Kol. 4,15).

És így köszönti az apostol Filemont: „…és a te házadnál való gyülekezetnek” (Filem. 1,2).

Róm. 16,6 Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott, sokat  fáradozott mellettünk, értetek.

Róm. 16,7 Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én vérszerinti rokonaimat* és az én fogolytársaimat, akik híresek, kiemelkedők az apostolok között, akiket az apostolok körében nagyra becsülnek, akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban, akik előttem tértek Krisztushoz.

*Rokonaim (szüggenész): vérszerinti rokon.

Róm. 16,8 Köszöntsétek Ampliást, ki nékem szerelmesem, akit nagyon szeretek az Úrban.

Róm. 16,9 Köszöntsétek Orbánt, a mi munkatársunkat, segítőnket a Krisztusban, és az én kedves Stakhistomat, az én szeretettemet.

Róm. 16,10 Köszöntsétek Apellest, aki a Krisztusban megpróbáltatott, Krisztus megbízható emberét. Köszöntsétek az Aristóbulus háznépéből valókat.

Róm. 16,11 Köszöntsétek Heródiont az én vérszerinti rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus háznépéből azokat, akik az Úrban vannak.

Róm. 16,12 Köszöntsétek Trifénát  és Trifósát, kik munkálódnak, fáradoznak az Úrban. Köszöntsétek a szeretett Persist, aki sokat munkálódott, fáradozott az Úrban.

Róm. 16,13 Köszöntsétek Rufust, aki kiválasztott, kedvenc az Úrban, az Úr választottját, és az ő anyját, aki nekem is anyám*

*Hogy ki volt Rufus, arról az Evangélium így számol be: „Mikor pedig kicsúfolták őt - az Úr Jézust, - levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék. És kényszerítének egy mellettük elmenőt, bizonyos czirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét” (Mk. 15,20-21).

 Alekszanderről pedig így szól az Írás, Efézusban: „A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel. 19,33-34) .

Róm. 16,14 Köszöntsétek Ásinkritust, Flégont, Hermást, Pátrobást, Merkuriust, és az atyafiakat, és a náluk levő testvéreket.

Róm. 16,15 Köszöntsétek Filológust és Júliát, Néreust és az ő nénjét, az ő nőtestvérét, és Olimpást és minden szenteket, akik náluk vannak.

Róm. 16,16 Köszöntsétek egymást szent csókkal, a szeretet csókjával. Köszöntenek titeket a Krisztus kihívott gyülekezetei, eklézsiái*

*Az apostolok újra arra hívják fel a gyülekezet figyelmét, hogy a testvéri szeretet külsőleg is nyilvánuljon meg közöttük: „Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal” (1 Kor. 16,20).

„Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok” (1 Pét. 5,14).

„Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan” (2 Kor. 13,12).

„Köszöntsetek minden testvért szent csókkal” (1 Thess. 5,26).

Róm. 16,17 Kérlek, buzdítlak pedig titeket atyámfiai, testvérek, vigyázzatok azokra, és tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat, egyenetlenséget, széthúzásokat, megosztást, meghasonlásokat támasztanak, akik háborúságnak okai volnának, és botránkozásokat okoznak, kelepcéket készítenek, elégedetlenséget támasztanak a tudomány körül, akik más tudományra tanítanának azon kívül, és az ellenkezőjét tanítják annak melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. Kerüljétek őket; Térjetek ki előlük*

*Az apostol szinte minden levelében figyelmezteti Isten gyermekeit: „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz” (2 Kor. 11,13-15).

„De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal. 1,8-9).

Tehát: „Óvakodjatok az ebektől, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől! Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3,2.17-19).

Timóteust is erre figyelmezteti az apostol, megmagyarázva azt is, hogy mik ezek a „hamis evangéliumok”: „Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is foglalkozzanak mondákkal, mítoszokkal, és vég nélküli nemzetség- táblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének megismerésére hit által. A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak. Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal. És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a házasságtörők, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással. Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” (1 Tim. 1,3-11).

„Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik” (1 Tim. 6,3-5).

Mert: „Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát ezektől” (2 Tim. 3,5).

Ezek azok, akik szakadásokat okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11).

Hiszen: „Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba lévő gyülekezetbe, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel” (2 Ján. 1,9-11).

Róm. 16,18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak. És nyájas, szenteskedő beszéddel jóságtól csöpögő szavakkal, ékesszólással, mézes-mázoskodással, meg hízelkedéssel, és áldó szójárásukkal, és jól hangzó szólamokkal megcsalják, megtévesztik, becsapják, tévútra vezetik az ártatlanok, gyanútlanok, jóhiszeműek, álnokság nélküliek, tapasztalatlanok, járatlanok szívét. Elcsalják azokat, akikben különben nincs gonoszság.*

*És az apostol folytatja a figyelmeztetést: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3,19).

„Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, Meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 2,4.6-10).

Már Dávid emiatt így könyörög az Úrhoz: Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek. Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond” (Zsolt. 12,2-4).

Isten Igéje egy történeten keresztül mutatja be, hogy ez a gyakorlatban hogyan történik: „Reggelenként odaállt Absolon a kapun átvivő út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged. Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki. És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala” (2 Sám. 15,2-6).

Róm. 16,19 Mert a ti engedelmességetek híre mindenekhez eljutott, minden helyen ismeretes. Örülök azért rajtatok, és örömöm is telik bennetek; de mégis szeretném, hogy bölcsek, és járatosak legyetek a jóban, ártatlanok, együgyűek, és járatlanok pedig a rosszban, akik képtelenek a rosszra, és így sérthetetlenek a gonosszal szemben.*

*Újra és újra hangzik a figyelmeztetés: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek, egy cél felé irányuló törekvésűek legyetek” (1 Kor. 14,20).

„Hogy többé ne legyünk gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,14-15).

Róm. 16,20 A békességnek Istene megrontja, és összezúzza, összetiporja, összemorzsolja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.*

*Az az Isten, aki ígéretet tett a bűnbeesés után azonnal az embernek, és ítéletet hirdetet a sátánnak: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,15).

Ám: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: akinek álljatok ellene a hitben szilárdan…” (1 Pét. 5,8-9).

„De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól” (2 Thess. 3,3).

És: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14).

A tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14).

„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel. 12,11).

Róm. 16,21 Köszöntenek titeket Timóteus, az én munkatársam, és Lucius, Jáson, és Sosipáter az én vérszerinti rokonaim.

Róm. 16,22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius, ki e levelet írtam.

Róm. 16,23 Köszönt titeket Gájus, aki nékem és az egész kihívottgyülekezetnek, eklézsiának házigazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, aki a város vagyonát kezeli, és Kvártus atyafi, testvér.

Róm. 16,24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen.

Róm. 16,25 Annak pedig, aki titeket megerősíthet, megszilárdíthat az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése, prédikálása szerint, ama titoknak kijelentése, kinyilvánítása, leleplezése, felfedése folytán, mely örök időktől fogva el volt hallgatva, ami elrejtetett volt, amelyre ősidők óta csend borult, és amelyről most lehullt a lepel.*

*És így folytatja az apostol: „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul” (2 Tim. 1,9-11).

„és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Eféz. 3,9).

Róm. 16,26 Most pedig megjelentetett, nyilvánvalóvá lett, kijelentetett, ez által tudtul adatott a prófétai írások által, így láthatóvá és közismertté lettek az örök Isten parancsolata, rendelkezése szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván, és minden nemzet, és nép előtt kihirdettetett, ismertté tettek, hogy így a hit befogadására, és engedelmességére eljussanak. *

*És a Szent Szellem így fejti ki a titkot: „mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol. 1,26-27).

„Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban” (Eféz. 1,9-12).

„amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Eféz. 3,5-9).

Róm. 16,27 Az egyedül bölcs Istennek szóljon a dicséret, imádás a Jézus Krisztus által, legyen tisztelet és dicsőség mindörökké! Ámen.*

*Az Úr Jézus által: „… vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, az Úr Jézus nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsid. 13,15).

„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogysem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21).

„Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17).

„az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen” (Júd. 1,25).

„Mert Őtőle, Őáltala és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36).




Figyelj!

Neked kell hatással lenni a környezetedre, nem a környezetednek rád! Ha a világ semmi különbséget nem vesz észre közted és önmaga között, akkor lámpásod kialudt, és olyan só vagy, mely elvesztette az ízét.



Imádság:

Uram!

Hányszor forgok magam körül és nem veszek észre másokat. Vagy éppen arra várok, hogy mások észrevegyenek. Taníts szeretni, figyelmesen, türelmesen jelen lenni mások életében. Segíts nem magamat tolva előre, hanem téged és áldásaidat felmutatva élnem. Ámen



NE FÉLJ!

Mózeshez így szólt az Úr:
„Nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2Móz. 33:20)

De hozzád – ha újjászülettél – így szól az Úr:
„Békesség néked! Ne félj, nem halsz meg!”
(Bír.6:23)




Isten védőszárnya alatt

"Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, az a Magasságos Isten védelmében, oltalmában él, és a Mindenható, El Shaddai árnyékában nyugszik, pihen. Az ezt mondhatja az Úrnak: Te vagy az én oltalmazóm, váram és menedékem, az én erősségem, Istenem, Benned bízom!"
(Zsolt. 91,1) 



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

AZ EVANGÉLIUM DICSÉRETE

Minél többet hirdetem az evangéliumot, annál jobban lenyűgöz szépségével. Mint egy kikutathatatlan mélységű óceán! Mint egy végtelen oldalú, csillogó drágakő! A tudós egy életen át kutathatja, és soha nem merítheti ki, mégis egy kisgyermek is képes könnyedén megérteni! Mi ez, ha nem Isten zsenialitása? 
DANIEL KOLENDA



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely



Anna Győző

Isten az élet forrása.

"Minden, ami van, Istentől kapja az éltető energiát. Ez akkor is így van, ha tisztában van ezzel valaki, és akkor is, ha nem"



2017. február 23.

Eljött hozzám mikor még bűnben éltem.

Római levél 15. fejezet: ELŐZÉKENY SZERETET. (revideált)

Róm. 15,1 Kötelességünk, ami egyben szükségszerűség is, mi az erősek, akik képesek vagyunk rá, akiknek van erőnk erre, hogy az erőtlenek - akik képtelenek megtenni, mert gyengék, ezért nem lehetséges nekik – erőtlenségeit, a gyöngeség megnyilvánulásait, elviseljük, és őket felemeljük, és ne magunknak kedveskedjünk. [Más fordítás: Az a kötelességünk, akik hatalmat érzünk magunkban, hogy a gyengék, tehetetlenek gyarlóságát, gyengeségeit elviseljük és ne a magunk javát, kedvét, tetszését keressük, és ne a magunk kedvére éljünk]*


*Az apostolon keresztül így szól az Úr: A hitben erőtlent, gyengét fogadjátok be,  nem ítélgetvén vélekedéseit. [Más fordítás: A hitben gyengét karoljátok fel szeretettel, anélkül hogy felfogását, elgondolását, aggályait és kételyeit elítélnétek, megkülönböztetés, és vitatkozás nélkül]” (Róm. 14,1).

„Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen félre-csúszás, botlás vagy elhajlásban, ti, akik szellemi emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd szellemmel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal. 6,1-2).

Mert az Úr Jézus kijelentése így hangzik: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Ján. 13,34-35).

A szeretet pedig ezt parancsolja: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt” (Mát. 18,15-17).

Ebben a szellemben tanít Pál apostol is: „Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” (1 Thess. 5,14).

 Saját maga ad példát arra, hogy mi a teendő, és annak mi a célja: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abba” (1 Kor. 9,22-23).

Róm. 15,2 Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának, a közel levő embernek, szomszédnak kedveskedjék, legyen szolgálatára, törekedjen szeretetre méltónak lenni annak javára, épülésére, [Más fordítás: közülünk mindenki felebarátjának, embertársának, szomszédjának tetszését, kedvét, javát és épülését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó]*

*Minden hívőnek újra és újra szól az Úr: Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. Mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek” (1 Kor. 10,24.33).

„és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil. 2,4.5).

Mert Ő a szeretet, és: „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat” (1 Kor. 13,4-5).

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19).

Róm. 15,3 Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, nem a maga javát, kedvét, tetszését kereste, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám*

*Az Úr Jézusról szóló prófécia: Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak” (Zsolt. 69,10). „… akinek háza mi vagyunk…” (Zsid. 3,6).

Róm. 15,4 Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra, tanításunkra, okulásunkra írattak meg: hogy békességes, és reményteljes tűrés, állhatatosság és kitartás által és az írásoknak vigasztalása, buzdítása, bátorítása által reménységünk legyen. [Más fordítás: Hogy az Írásból származó béketűrés és vigasztalás által türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére].

Róm. 15,5 A békességes tűrésnek, állhatatosságnak, türelmes várakozásnak, kitartásnak és vigasztalásnak, bátorításnak, buzdításnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat - egy cél felé irányultság - legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint. [Más fordítás: hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint; és Krisztus Jézushoz igazodva egymás között is ugyanazon a dolgon jártassátok elméteket]*

*Az apostolon keresztül a Szent Szellem kifejti Isten akaratát: „… tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil. 2,2-3).

„Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk” (Fil. 3,15-16).

„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is; Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol. 3,13-14).

„Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak” (1 Pét. 3,8).

Róm. 15,6 Hogy egy szívvel, egy szájjal, egyetértésben, közös elhatározásból, egyhangúan dicsőítsétek, magasztaljátok az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját*

*Már Dávid így szólítja fel a hívőket: „Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4).

Róm. 15,7 Azért karoljátok fel, és fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is felkarolt, és el -és befogadott minket az Isten dicsőségére.

Róm. 15,8 Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, valóságáért, az igéjéért. hogy megerősítse az atyáknak tett ígéreteit; [Más fordítás: Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa, valóra váltsa, szilárdakká tegye Isten igazmondását].

Róm. 15,9 A pogányok, a népek, nemzetek pedig könyörületéért, gyengéd, szerető irgalmasságáért dicsőítik, magasztalják Istent, amint meg van írva: Annakokáért megvallást teszek rólad, és magasztallak a pogányok, a népek, nemzetek között, és dicséretet éneklek, zsoltárt zengek a te nevednek*

*És így van megírva: „Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek” (Zsolt 18,50).

Róm. 15,10 És ismét azt mondja: Örüljetek, vigadjatok, és örvendezzetek pogányok, népek, nemzetek az ő népével együtt*

*Már Mózesen keresztül így szól a Szent Szellem: „Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát!” (5 Móz. 32,43).

Ézsaiás pedig így kiált: „Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ésa. 66,10).

És azért örüljetek népek, mert: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok” (1Pt. 2,9-10).

Róm. 15,11 És ismét: Dicsérjétek, Dicsőítsétek az Urat minden pogányok, népek, nemzetek, és magasztaljátok őt minden népek. nemzetek*

*Dávid ezt így írta meg: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

Róm. 15,12 És viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, előáll, fellép, trónra kerül, hogy uralkodjék a pogányokon, és aki abból támad a nemzetek vezérlésére; Őbenne reménykednek, bíznak majd a pogányok, a nemzetek, népek*

*Ézsaiás így szól az Úr Jézus földi életéről és haláláról: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik rajta, a bölcsességnek, szakételemnek, és ügyességnek, értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma megszűnése dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10).

Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21).

És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).

Róm. 15,13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy túláradóan] bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által. [Más fordítás: A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével, hogy a remény bőségben legyen bennetek a Szent Szellem erejéből és hatalmából]*

*Az apostol bizonyságtétele Isten országának Evangéliumáról: Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában, és a Szent Szellemben való öröm” (Róm. 14,17).

Ezért az én: „Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,4-5).

„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (1 Kor. 4,20).

Ezért: „… a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor nagyon szorongatott helyzetben a Szent Szellem örömével fogadtátok be az igét” (1 Thess. 1,5-6).

Róm. 15,14 Meg vagyok pedig győződve atyámfiai, testvéreim én magam is ti felőletek, hogy szabad akaratotok szerint teljesek vagytok minden jósággal, szeretettel, jóindulattal, betöltve minden ismerettel, a teljes tudással, tudománnyal. Képesek lévén egymást is tanítani*

*Az apostol megvallása: A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség” (Eféz. 5,9).

„Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a közöttünk jelenlevő igazságban szilárdak vagytok” (2 Pét. 1,12).

És „…mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben…” (2 Kor. 8,7).

Róm. 15,15 Bátorságosabban, merészebben] írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által,

Róm. 15,16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok, a nemzetek között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt. [Más fordítás: hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]*

*És így folytatja az apostol: „Mert néktek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok, a nemzetek apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem” (Róm. 11,13).

Róm. 15,17 Van azért mivel dicsekedjem. Van okom az ujjongásra a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban, és Isten előtt.  

Róm. 15,18 Mert nem merek szólni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek engedelmességére, megnyerésére, megtéréséért szóval - igével - és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]*

*És így folytatja a megvallást az apostol: „Aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm. 1,5).

Mert: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát. És hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében”. „de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére” (Eféz. 3,8-9; Róm. 16,26).

Róm. 15,19 Jelek - természetfölötti események, rendkívüli jelenségek, és csodák ereje által, és hatalmával az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem, szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]*

*Ezek a jelek az apostolság bizonyságai, vagyis hogy: nem magától megy arra a helyre, hanem Isten küldi, és Ő van vele: „Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, csodákban és isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek” (2 Kor. 12,12).

Mert ahová küldte az Úr az apostolt, ott: „Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz szellemek pedig kimentek belőlük” (Csel. 19,11-12).

Az Úr Jézus ígérete így valósult meg Pál apostol életében, és így valósul meg ma is: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek” (Ján. 14,12).

Róm. 15,20 Ekképpen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: [Más fordítás: hogy az örömüzenetet úgy hirdessem, hogy ne a mások rakta idegen alapra építsek, hanem ott, ahol a Krisztus nevét még nem említették]*

*Az apostol megvallása: „Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával. Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. Ennél fogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek” (2 Kor. 10,14-16).

„Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok” (Róm. 1,15).

Róm. 15,21 Hanem amint meg van írva: Akiknek nem hirdettetett őfelőle, azok meglátják; és akik nem hallották, megértik*

*Az Úr Jézusról így hangzik a prófécia: „De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyan dolgot tudnak meg, amiről addig nem hallottak” (Ésa. 52,13-15).

Róm. 15,22 Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben. [Más fordítás: Ez gátolt sokszor benne, hogy hozzátok eljussak].

Róm. 15,23 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem, nincs munkaterületem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek, eljussak hozzátok.

Róm. 15,24 Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek, és ha majd egy kissé felüdülök köztetek.

Róm. 15,25 Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek.

Róm. 15,26 Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. Jónak és helyesnek látták, hogy közös gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára.

Róm. 15,27 Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok, a nemzetek azoknak a szellemi javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a hústestet illető dolgokban*

*Az apostol azt kérdezi a nemzetekből megtért hívőktől: „Ha mi néktek a szellemieket vetettük, nagy dolog-e, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?” (1 Kor. 9.11.

Róm. 15,28 Ezt azért ha majd befejezem és nékik e gyümölcsöt a gyűjtött adományt lepecsételve átadom kezeikbe, elmegyek titeket útba ejtve, a ti segítségetekkel Hispániába.
 
Róm. 15,29 Tudom pedig, és meg vagyok róla győződve, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek. A Krisztus teljes áldását viszem magammal.

Róm. 15,30 Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szent Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, énérettem Isten előtt. [Más fordítás: Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak, és buzdítalak titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt, értem]*

*Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: Szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz. 5,17).

„Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk” (2 Kor. 1,11).

 „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4).

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19).

Róm. 15,31 Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek, szándékosan és önfejűen hitetlenek Júdeában és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom jól fogadott, és kedves legyen a szentek előtt;*

*Az ima célja: „És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2)

Róm. 15,32 Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak, felüdüljek, felfrissüljek.

Róm. 15,33 A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.


Az Úr szava hozzád!


Mivel szerzünk örömet Urunknak?

„Azzal szerzünk örömet Istennek, amit teszünk, és nem csak azzal, amit hiszünk” 
(Jakab 2:24 – CEV fordítás)



Az egész teremtés dicsérje a Teremtőt!

„Dicsérjétek őt, ti magas mennyek és vizek az ég felett. Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára jöttek létre. Ő általa kerültek a helyükre mindörökre. Olyan törvényt adott, melyet senki sem törhet meg" 
(Zsolt.148:4-6, GW fordítás)





A gyülekezetről.

Ha egy gyülekezet nem imádkozó közösség, akkor nem számít, milyen jól prédikál a lelkész, milyen szépen énekel a kórus, vagy milyen gyönyörű az épület. A lelkész és a kórus eszközök, melyeken keresztül ő szól hozzánk, de az imádságot semmi sem pótolja. Az ima nem csupán szép érzés, szellemi fejlődésed, sőt, túlélésed múlik rajta! Ezért, ha mostanában leszoktál róla, nagyon gyorsan kezdj el újra imádkozni!



Imádság:

Uram!

A veled való kapcsolatnál nincs nagyobb erőforrásom. Hálát adok, hogy ismerhetlek, szerethetlek, szolgálhatlak és kereshetlek téged rendszeresen. Ámen



Joyce Meyer: Isten a részletekben is ott van


„Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót, Segítőt, Közbenjárót, Szószólót, Erősítőt, Hűséges Támaszt) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (János 14:16)

Az Urat életed minden részlete érdekli. Azok, akik nem hiszik el ezt az igazságot, nehezen fogják megtapasztalni a valódi bensőséges kapcsolatot Istennel. Mindenről beszélhetsz és kell is beszélned Vele. Semmi sem túl nagy vagy túl jelentéktelen Számára. Segít berakni a kontaktlencsédet, vagy segít vezetni a nagy hóban. Azt ígéri: „én veletek vagyok minden napon” (Máté 28:20), és mindig kész segíteni, megerősíteni, bátorítani vagy vigasztalni.

A Szent Szellemet Segítőnek és Pártfogónak is hívják. Nagyon tetszik, hogy Ő mellettem áll és bármiben készségesen segít. Azonban, igazi „úriember” lévén, nem ront ajtóstul a házba, és nem kényszeríti magát ránk. Nekünk kell ajtót nyitnunk Neki. Ennek nagyon egyszerű módja van; úgy hívják, hogy ima.

Isten szeretet, és amikor az Ő szeretetében élünk, tudatában léve és élvezve azt, akkor Őbenne vagyunk. Őbenne maradni, nem alkalmankénti látogatást jelent, hanem azt, hogy Ő az állandó „lakhelyünk”. Nem azt mondom, hogy „ellátogatok a házamba”, hanem azt, hogy „a házamban élek”. Isten azt akarja, hogy ugyanezt mondjuk Róla és az Ő szeretetéről. Az Ő szeretete az, amiben élünk. Isten mindig velünk van, vigyáz ránk, biztonságban tart, életünk minden részletére ügyelve. Ott áll melletted a Szent Szellem, hogy segítsen!

Bármire is legyen ma szükséged – legyen az egy parkolóhely, megoldás egy munkahelyi problémára – tudd, hogy Istent érdeklik az apró dolgok és a részletek, és azt akarja, hogy bátran támaszkodj Rá.
Joyce Meyer
                                                                        Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/640-isten-a-reszletekben-is-ott-van.html



László Boda




BIBLIA



2017. február 20.

Uram Tehozzád futok

Római levél 14. fejezet: NE KÁRHOZTASD a MÁS SZOLGÁJÁT . (revideált)

Róm. 14,1 A hitben erőtlent fogadjátok be nem ítélgetvén vélekedéseit. [Más fordítás: A hitben gyengét karoljátok fel szeretettel anélkül, hogy felfogását, elgondolását, aggályait és kételyeit elítélnétek, megkülönböztetés, és vitatkozás nélkül]*

*Nem vitatkozni kell velük, hanem: „Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám” (Róm. 15,1-3)

„Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti szellemiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek szellemével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal. 6,1-2).

 Hiszen az Úr Jézus azt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35).

Róm. 14,2 Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehet; a hitben erőtlen, az aggályos, és gyönge pedig zöldséget eszik*

*A Szent Szellem folytatja kijelentést: „Pedig az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt; mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak; ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek. De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőtleneknek” (1 Kor. 8,8-9).

És: „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek” (Zsid. 13,9).

Csak az a fontos: „Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef. 4,14-15).

Hiszen: „Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli…” (1 Kor. 6,13).

Az Úr Jézus kijelentése. Arról, aki még nem fogadta be Őt: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mát. 15,8-9).

 „Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert…”(Mát. 15,17-20).

És: „Mert az Isten országa, királysága nem evés, nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll. Hanem megigazultság, békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, és Szent Szellem által való öröm(Róm. 14,17).

Ezért: „Jobb a paréjnak étele, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol van gyűlölség” (Péld. 15,17).

Róm. 14,3 Aki mindent megeszik, ne vesse meg, és ne nézze le azt, aki nem eszik meg mindent; és aki nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta, és a magáénak tekinti őt.

Róm. 14,4 Te kicsoda vagy, hogy elítéled, megbírálod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik, hiszen saját Ura állítja talpra, vagy ítéli el. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon, hiszen hatalmas ereje van az Úrnak arra, hogy megerősítse, és felállítsa*

*A Szent Szellem megerősíti a testé lett Ige, vagyis az Úr Jézus kijelentését: Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12)

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát” (Mát. 7,1-5).

Róm. 14,5 Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve*

*Tehát: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt” (Kol. 2,16).

Példaként mutatja be a szent Szellem a helyes magatartást: „… Epafrás, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata” (Kol. 4,12).

És: „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára” (Fil. 1,10).

Róm. 14,6 Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg, és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és az is hálákat ad az Istennek.

Róm. 14,7 Mert közülünk senki sem él önmagának* és senki sem hal önmagának:

*Él önmagának (dzaó): A földi életkörülmények általánosabb és az emberi életfolytatás módjainak pontosabb meghatározásával: él valamin, valamiből.

Róm. 14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk*

*Az apostol vallástétele: Úgy vélekedvén, és arra a meggyőződésre jutva, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak. És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (2Kor. 5,15).

„… hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk Ővele” (1 Thess. 5,10).

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek, az egész valótok a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1 Kor. 6,19).

„Hogy többé ne embereknek kívánságai, ne emberi vágyak, szenvedélyek, hanem Isten akarata szerint, az Ő akaratának megfelelően éljétek a hústestben hátralevő időt” (1Pét 4,2).

Róm. 14,9 Mert azért halt meg és támadott fel, és kelt életre és lett élővé Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék, hogy halottnak, élőnek Ura legyen*

*Pál apostol megvallása: „És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen ő benne” (Csel. 10,42-43).

A feltámadott Úr parancsa az Övéinek: „… Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és bemeritkezik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, a kárt hozó, vagyis a sátán hatalma alatt marad” (Márk. 16,15-16).

János apostolnak így jelenti ki magát a feltámadott Úr: „… Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel. 1,17-18).

Róm. 14,10 Te pedig miért ítéled el a te atyádfiát, a te testvéredet? Avagy te is miért veted meg, és nézed le; állítod semminek a te atyádfiát, a te testvéredet, vagy embertársadat? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus díjkiosztó emelvénye, az Ő trónja elé*

*És a kijelentés megismételtetik:Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk, és leplezetlenül oda kell állnunk, és láthatókká kell lennünk. A görög szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik, manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik) a Krisztus díjkiosztó emelvénye előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben, a saját személyében cselekedett, vagy jót, vagy rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgot (2Kor. 5,10).

Ezért: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, nehogy elítéljenek titeket is. Mert amilyen ítélettel ítéltek, amilyen elmarasztaló ítéletet, és véleményt alkottok a felebarátaitok magatartásáról, amilyen kedvezőtlen mellékértelemmel elítélitek, és bírálgatjátok, és rosszalljátok őket, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni. És amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek (Mát. 7,1-2).

És még egyszer: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. [Más fordítás: Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el]… Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Bocsássátok szabadon az adóst, és ti is szabadon bocsáttattok (Luk. 6,37).

Róm. 14,11 Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]*

*Mert így szólt Jahve: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv. Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik gyűlölték őt. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” (Ésa. 45,22-25).

Az apostol pedig vallást tesz arról, hogy kiben igazulunk meg: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem” (Gal. 2,16).

És arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol  minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).

Róm. 14,12 Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek*

*Mert Isten: „… rendelt egy napot, melyen megítéli, majd a föld kerekségét, az egész emberiséget, megigazítva és helyrehozva a helytelent egy férfiú, egy személy által, kit arra rendelt, akit erre kiválasztott; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból(Csel. 17,31).

És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11).

Az is kijelentést nyer, hogy a hit és a szeretet cselekedeti alapján történik a megítélés: „Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké, és gazdagítson az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok, ahogyan mi is szeretünk titeket. Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szentjeivel egyetemben” (1 Thess. 3,12-13).

„Mert Krisztus Jézusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).

Róm. 14,13 Annakokáért egymást többé ne ítélgessük, hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne okozzatok megütközést vagy megbotránkozást, elbotlást, fennakadást, megtorpanást. [Más fordítás: hanem annál a döntésnél maradjatok meg inkább, hogy ütközést vagy kelepcét, - botláskövet vagy olyasmit, ami elgáncsolja - a testvér elé nem fogtok vetni]*

*Mert: „… Aki pedig eltántorít, tévútra vezet egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat” (Mát. 18,6-7).

„…Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson, eltántorítson, tévútra vezessen a kicsinyek közül” (Luk. 17,1-2).

Róm. 14,14 Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi, - egyetlen egy férfi, nő vagy dolog - sem tisztátalan, beszennyezett, közönséges, bemocskolt, szentségtelen önmagában: hanem bármi csak annak a személynek tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. Csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz*

*Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi teszi tisztátalanná az embert: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mát. 15,11).

Péter apostol elmélkedése közben látomást látott, és egyben kijelentést kapott: „És látá, hogy az ég megnyílt és leszálla őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” Péter azonban így szólt: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Szellem: „Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!” Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: „Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?” Azok így feleltek: „Kornélius százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.” Ekkor így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak” (Csel. 10,11-15.19-22.28).

Róm. 14,15 De ha a te atyádfia, a te testvéred az ételért, - a te eledeled miatt – megszomorodik, és elcsügged, akkor te nem az Isten szerinti szeretet szerint cselekszel, nem a szeretet Szellemében jársz el. Ne veszítsd el, ne okozd annak vesztét, ne tedd tönkre, ne vidd romlásba azt a te ételeddel, akiért Krisztus meghalt*

*Mert: „Így aztán, mikor az atyafiak, a testvérek ellen vétkeztek, és az ő erőtlen, gyönge, aggályos lelkiismeretüket megsértitek, - vagyis megsebesítitek azoknak a lelkiismeretét, mely a Krisztussal szemben erőtlen, - a Krisztus ellen vétkeztek. Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg, ha az evés tőrbe csalja az én atyámfiát, az én testvéremet, inkább sohasem eszem húst, hogy az én atyámfiát, az én testvéremet meg ne botránkoztassam, és nehogy felháborítsam, vagy tőrbe ejtsem, vagy elgáncsoljam” (1 Kor. 8,12-13).

Róm. 14,16 Ne káromoltassék azért a ti javatok. [Más fordítás: Ne engedjétek tehát ócsárolni szabadságotokat, és ne hagyjátok, hogy a jóról, amit tesztek, szitkozódva, becsmérelve, gonoszul beszéljenek, úgy hogy az ártson nektek]*

*Mert: Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem? Miért hozzon rossz hírbe, vagy szidjon, becsméreljen valaki azért, amiért én hálát adok?” (1 Kor. 10,30).

Hiszen: „… Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1Tim. 4,4-5).

Ugyanis: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

Róm. 14,17 Mert az Isten országa, királysága, uralma nem evés, nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll, hanem megigazultság, békesség, vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, és jókedv, vidámság, és boldogság a Szent Szellemben*

*Az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon, nem tesz minket kedvessé Isten előtt; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk, és akkor sincs érdemünk” (1Kor. 8,8).

„Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a hústest sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet” (Kol. 2,20-23).

Hát: „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek” (Zsid. 13,9).

Róm. 14,18 Mert aki ezekben, és így szolgál a Krisztusnak, az kedves és az okoz örömöt Istennek, és az emberek előtt megpróbált, megbízható, és hiteles.

Róm. 14,19 Azért tehát törekedjünk azokra a dolgokra, és igyekezzünk elérni azt, amik a békességre, és az egymás épülésére valók, és egymás megerősítésére szolgálnak*

*Már Dávid így figyelmeztet: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).

És az apostol is így inti a hívőket: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek” (Róm. 12,18).

„Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid. 12,14).

Róm. 14,20 Ne rontsd, és ne rombold le az ételért az Isten munkáját. Minden valóban tiszta ugyan, de gonosz az étele annak az embernek, aki sérelmet okozva eszik* de rossz, gonosz, káros, és ártalmassá válik annak az embernek, aki úgy eszi, mintha az kelepce volna a számára**

*Sérelmet okozva eszik: az UBS görögszótár magyarázata szerint: “aki olyat eszik meg, ami mást bűnbe ejt, vagyis ami hitét megsérti, és megtámadja.

**Hiszen nem az étel fertőz meg, hanem: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

Róm. 14,21 Jó nem enni húst, és nem inni bort, sem semmit nem tenni, amiben a te atyádfia megütközik, vagy elbotlik, vagy ami testvéredet tőrbe ejti, vagy amiben erőtlen*

*Az apostol megvallása, mint követendő példa:Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg, csalja tőrbe az én atyámfiát, az én testvéremet, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát, a testvéremet meg ne botránkoztassam, és tőrbe ne ejtsem (1 Kor. 8,13).

Én – mondja az apostol – ezt úgy valósítom meg, hogy: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1 Kor. 9,22).

Róm. 14,22 Te néked hited van: és te ezt a hitedet, és meggyőződésedet, amelyet bírsz, tartsd meg magadban Isten színe előtt. Boldog és áldott, akinek nem kell elítélni magát abban, amit jónak, és helyesnek tart.

Róm. 14,23 Aki pedig kételkedik, habozik, tétovázik, meginog, kétsége támad ha mégis eszik, a kárt hozó / vagyis a sátán / hatalma alá kerül, és így ítéletet von magára, mert nem meggyőződését követi, és mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn, azaz céltévesztés az. [Más fordítás: Bűn vagyis céltévesztés tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből]*

*Aki kételkedik, annak még az imája is meghiúsul: „… mert aki kételkedik, habozik, bizonytalankodik, tétovázik, és meginog az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt, mint amelyeket felkorbácsol, és ide-oda vet a szél, és csak sodródik a széllel. Ne gondolja, és ne higgye, és ne feltételezze tehát az ilyen tétova ember, hogy bármit is kaphat az Úrtól” (Jak. 1,6-7).

Mert: „… a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik, és amelynek vize iszapot és sarat hány ki” (Ésa. 57,20).

Ezért: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).