Kováts György: ÍGÉRET – 3.

Zsolt 33,18-19. Ámde az Úr SZEMMEL TARTJA az Őt félőket, az Ő kegyelmében bízókat, hogy KIMENTSE lelküket a halálból, és az éhségben [is] ELTARTSA őket.

1./ Szemmel tartja az Őt félőket, az Ő kegyelmében bízókat. 2./ Kimenti lelküket a halálból. 3./ Az éhségben is eltartja őket.

Szemmel tart. Megígérte. Nem lesz távol tőled. Soha. Mindig látóterében maradsz. Rajtad tartja szemeit.

Láttam ma 22 óvodást, amint egy erdei séta alkalmával egy pihenőhelyen, némi alma és kenyér elfogyasztása után, megrohamoztak egy meredek domboldalt. Mint a kis hangyák, mászták a kövek és fák közt a lehetetlen terepet, meg-megújuló lelkesedéssel, fel nem adva a küzdelmet. Bátrak voltak és lelkesek. S három kedves óvónő ott állt és figyelte őket. Nem avatkoztak be, ha nem volt szükséges, de látszott, hogy szemüket rajtuk tartják. Engedték őket küzdeni, néha bíztatás, néha figyelmeztetés hangzott, amint nyomon követték küzdelmüket. A gyerekek boldogok voltak.

A te Urad is rajtad tartja szemeit. Lehet, hogy nem avatkozik be minden pillanatban, lehet, hogy vissza-visszacsúszol a meredek lejtőről, de amint próbálkozol, újra és újra, egyre ügyesebbé válsz, s a végén fel fogsz jutni. A dicséret is megszólal majd. Közben pedig, ha szükséges, a bíztatás, vagy a figyelmeztetés. Mindez javadra. Szemeit rajtad tartja. Soha nem lesz látótávolságon kívül. Ez az ígéret.

Veled van minden nap, a világ végezetéig. Veled. Személyesen. A nehéz napokon is. Akkor is, amikor rossz hírt hallasz. Akkor is, amikor kudarcosnak érzed magad. Akkor is, amikor mások már feljutottak, s úgy tűnik, szinte már csak te egyedül küszködsz a feljutással. Ott van, és bíztat. Szemeivel tanácsol. Ne add fel. Szeret, és soha nem fog elhagyni. Ámen.