"Pedig mi azt
reméltük... És ezen felül ma már harmadnapja, hogy ezek történtek" (Lk
24,21).
A tanítványok minden
ténymegállapítása helyes volt; de téves következtetéseket vontak le a
tényekből. Mindaz, ami a szellemi levertség ízét hordozza, mindig rossz. Ha
levertség vagy nyomottság vesz erőt rajtam, ennek mindig én magam vagyok az
oka, nem Isten, nem is más valaki.
Két forrás van, amiből levertség támadhat:
abból, ha kielégítettem egy vágyamat, vagy abból, hogy nem elégítettem ki. A
vágy célja: "Azonnal meg kell kapnom ezt vagy azt." A szellemi vágy
arra ösztönöz, hogy valamilyen kérdésemre választ kérjek Istentől - ahelyett,
hogy magát a választ adó Istent keresném. Minek a teljesítését kértem Istentől
bizalommal? És ma - a jelenben - már harmadnapja ennek, mégsem tette meg, amit
vártam; ennélfogva azt képzelem, hogy jogosan vagyok levert és jogom van
hibáztatni Istent!
Kisiklottunk a helyes
vágányról, amikor azt erőltetjük, hogy Isten feleljen imádságunkra. Az imádság
értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. Lehetetlen, hogy levert
legyen a testileg egészséges ember. A levertség a betegség tünete és ez így van
a szellemi életben is. A szellemi levertség betegség és mindig magunkat
hibáztathatjuk érte
.
Mennyei látomásokra várunk:
Isten hatalmának földrengéseire és villámlásaira (levertségünk ténye bizonyítja
ezt), és meg sem gondoljuk, hogy Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb
dolgok és emberek közepette is. Ha elvégezzük kézenfekvő kötelességünket, meg
fogjuk látni Őt.
Isten egyik legmeglepőbb
kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges,
hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten volta.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.