"Legyen az nála, és
olvassa azt életének minden napján." (5Móz 17,19a, NCV
fordítás)
Az egyház 2000 éves
történelme során, ez időszak nagy részében csupán a papok olvasták
személyesen a Bibliát, most már azonban több milliárd ember hozzájuthat.
Ennek ellenére, sok hívő hűségesebben olvassa napilapját, mint a Bibliáját.
Nem csoda, hogy nem
növekedünk hitben. Az nem működik, hogy nézzük a tévét három órán
keresztül, majd a Bibliára három percet szánunk és azt várjuk,
hogy növekedjünk.
Sokan, akik azt
állítják, hogy ismerik a Bibliát elejétől a végéig, valójában sosem
olvasták még el elejétől a végéig. Pedig ha csak tizenöt percet
olvasol egy nap a Bibliából, teljesen végig tudod olvasni egy év alatt.
Ha kihagysz naponta egy
30 perces tévésorozatot és helyette a Bibliát olvasod, az egészet
elolvashatod kétszer is egy évben.
A napi Bibliaolvasás
Isten közelében tart, hallótávolságon belül. Ezért utasította Isten Izrael
királyait, hogy mindig maguknál tartsák az Írást és minden nap olvassanak
belőle. "Legyen az nála, és olvassa azt életének minden
napján." (5Móz 17,19a)
De ne
csak a közeledben tartsd, olvasd is rendszeresen! Egy
egyszerű eszköz, ami ebben segítségedre lehet: egy napi Bibliaolvasó
terv. Ezzel elkerülheted, hogy tetszőlegesen ugrálj egyik részről a másikra a
Bibliában és kihagyj részeket.
(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.07.)
|
http://napiremeny.blog.hu/2013/03/14/legyen_isten_igeje_keznel

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.