2015. január 27.

Ige: Akit Isten eleve elrendelt.

 „Mert az Isten őt - az Úr Jézust - eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, fedélnek, mint előkép. A frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta,

türelme idején, az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és megbocsátása által, melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével, hogy e mostani időben, vagyis a mostani időszakban mutassa meg, és jelentse ki igazságát. És kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való* (Róm. 3,25-26)

*Mert: „Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon” (Csel. 14,16)

És: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (Csel. 17,30)

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.