2015. január 24.

Ige: Mi a jellemzője a testi kereszténynek?

 „Mert még hústestiek* vagytok. Amikor ugyanis irigység, féltékenység, vetélkedés, versengés és viszálykodás, civódás, vita, visszavonás, meghasonlás, széthúzás van közöttetek, nem hústestiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?** (1Kor. 3,3)

*Testiek vagytok (szarkikosz): hús; húsból való; földi. Így a még testies gondolkodású újjászületett embernek is csak Isten dolgai alapigazságait szabad elmondani, különben „nem tudja megemészteni” azt, amit hall. Viszont az éretteknek szilárd táplálékot kell adni (bróma), mert már alkalmasak ennek elfogyasztására, sőt táplálkozásukhoz és növekedésükhöz ez szükséges.

**A cselekedeteik mutatják, hogy még testiek: „Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is... Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek” (1 Kor. 11,18; 1,11)

„Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jak. 3,14-16)

Mert a test cselekedetei láthatóak, és szomorú következményei vannak: „...mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát” (Gal. 5,19-21).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.