Carl Eichhorn: A gőg lealacsonyít

Aki felmagasztalja magát, megaláztatik. 

(Lukács 18, 14)

A nagyravágyás mélyen a természetünkben gyökerezik. Az alapvető bukást tulajdonképpen ez okozta. „Olyanok lesztek, mint az Isten." A kígyó ezzel a csábító kilátással ébresztette fel a gőgöt a paradicsomban. Ezért bukott el az első ember és veszítette el igazi nagyságát. Alapjában véve az ember lealacsonyítja magát a gőgössége, elbizakodottsága által. Csak az alázatosság ad igazi nagyságot. A kevélyeket Isten kitaszítja és a pokol mélyéig alázza. A gőg pontosan ellentéte Istennek. Az önteltség mindig önistenítés, ezért Isten a kevélyeknek ellene áll. Önmaga dicsőítésével Isten dicsőségét rabolja meg az ember.

Nemcsak külső fellépésben vagy magatartásban kell felismernünk a gőgöt. Bár a büszke szavakból, öltözetből és járásból, tekintetből és mozdulatokból is kiolvasható, mégis a szív mélyén fészkel, mégha külső szerénység vagy alázatosan hangzó beszéd mögé rejtőzik is. Lehetséges, hogy úgy teszünk, mintha szívesen félreállnánk, mégis felháborodunk, amikor háttérbe szorítanak bennünket.

A gőgöt két dologról lehet felismerni: a gőgös embernek nem lehet semmit sem mondani, nem lehet figyelmeztetni; hibátlannak tartja önmagát, sem helyreigazítást, sem ellentmondást nem tud elviselni. A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek. Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani. Míg az ember meg nem tér, akadálytanul nő, hízik és terpeszkedik. A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét. De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg. Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat. Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon. Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt. A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg. Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le. - Uram, őrizz meg a nagyravágyástól és tégy alázatossá engem! Ne engedd, hogy a gőg hamis magaslatai felé törtessek!

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből