Ige: A döntésről.

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit, majd akikkel együtt akar szolgálni, azokat is behívta Isten jelenlétébe:

 „Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához hívta azokat, akiket akar, akiket kiválasztott vala; és ők hozzá menének.

És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek, és hogy azután kiküldje őket prédikálni, hogy hirdessék az igét, az Evangéliumot, az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és  őket apostoloknak nevezte,

És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket, a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat kiűzni, kihajítani:

Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet ada;

És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés fiai;

És kijelölte Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen szerető Simont, a zélótát,

És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt* (Márk. 3,13-19)

*Máté így ír erről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek, a démonok felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást, és minden erőtlenséget, és gyengeséget. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére. Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő. Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak. A vakbuzgó Simon a kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt, aki árulója is lett” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és minden betegség gyógyítására. És azután elküldé őket, hogy prédikálják, hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek a démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, vagyis egyetlen vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, hogy saru viszont legyen rajtuk, de két ruhát ne öltsenek magukra. És ezt is monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok, akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

 És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják, felingerelték ellenük az istenfélő és tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat és a városnak eleit, vagyis előkelőit, és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, azaz harcunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, vagyis a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért, és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén, és leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, vagyis a valósággal, és felöltözvén az igazságnak, vagyis a megigazulás mellvasába, páncéljába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, és legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérnek, vagyis ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett, vagyis Jeruzsálem közelében van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, és hazatértek, felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, vagyis egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, és mindenkor!” (Zsolt. 133,1-3).