Ige: A föld sója.

 „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül* mivel sózzák meg, mivel lehetne ízét, és erejét visszaadni? Nem jó azután semmire, mert semmi ereje nincs többé, nem tud győzni, hanem másra nem való, hanem hogy kidobják és eltapossák, széttiporják az emberek** (Mát. 5,13)

*Só: (halasz): „ha a só elveszti ízét”: az eredetiben szó szerint: ha a só megbolondul / ostobává válik / erőtlenné válik. A héber nyelvben ugyanis a bolond (návál) szó egyúttal erőtlent is jelent. (návél: elgyengül, elveszti erejét) és ezen a helyen a görög is átveszi ezt a hebraizmust – aminek minden bizonnyal üzenete van. Azt is tudnunk kell, hogy a sót tartósításra is használják, nemcsak ízesítésre, és így még inkább az erejéről, s nem az ízéről van szó – így a példázat értelme is újabb dimenzióval gazdagodik, ha a tartósítás szempontjából is értelmezzük.

**A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül, és elveszti az ízét, és ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, mivel sózzák meg, és hogyan tudják az ízét, vagy erejét visszaadni? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: tehát kivetik, kidobják azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35)

Még teljesebbé teszi a kijelentést Márk: „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat, és áldozati ajándék sóval sózatik meg. Jó a só: de ha a só ízét veszti, vagyis ízetlenné, ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, mivel adtok ízt néki, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és legyetek, és éljetek békében egymással” (Márk. 9,49-50).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek, vagy a nyers tojásnak? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér, és mint a romlott étel!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj. Minden áldozatodat sóval mutasd be” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

 Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók, a kívülállók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván, és a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. A ti beszédetek mindenkor kellemetes, és kedves legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek, és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy  a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén, és amikor együtt volt velük, meghagyá, és megparancsolta nékik, hogy el ne menjenek, el ne távozzanak Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8).