Újévi áldás.

Sok szeretettel:

BUÉK

Ige: Áldás

„Kegyelem, vagyis Isten jótéteménye, amely örömet vált ki néktek és békesség, vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, Istentől, a mi Atyánktól, az Úr Jézus Krisztustól” (1 Kor. 1,3)

Aki győz azt oszloppá teszem.

Áldás!

Angyalok őríznek!

Lydia magazin

A kihívások

Ez az a nap!

Isten azt akarja, hogy győztesen kerülj ki az élet kihívásaiból.

Az Úrnak szolgálunk!

Gyógyító Jézus

Józsué 24:15 Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.
ÁMEN!

Biró Lally:Menjünk az Úr elé,,,,,

http://www.youtube.com/watch?v=S20cK0XOqFw

A biztonság

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

A valódi biztonságunk Isten örökké tartó szeretetében van.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

A föld és a menny

Keresztény szemmel

A megbocsáthatatlan bűn

Keresztény szépségportál

“Nincs megbocsáthatatlan bűn, csak olyan, amit nem bánunk meg.” Jézus:

"Ezért mondom nektek: minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot." (Mt 12,31)
Mi a Lélek elleni bűn? Épp az, hogyha bezárul a szívünk, képtelenek vagyunk Isten felé fordulni és megnyílni, bánatot érezni. Nem feltétlenül konkrét cselekedeti bűnről, hanem az emberi lélek totális megfagyásáról, bezárulásáról van szó. (plebania.net)

Isten kárhoztatta a bűnt a testben 68. rész

Rupa Testvérek 2013 Öszeteszem kezem......

Titusz levél 2. fejezet: Az üdvözítő, megszentelő kegyelem (szerkesztett)

Tit. 2,1 Te pedig azokat szóljad, [és azt hirdesd] amik az egészséges [(hügiainó): és romlatlan] tudományhoz illenek [és ami egyezik az egészséges tanítással].

»Más fordítás: Te azonban, Titusz [jelentése: tiszteletreméltó, tisztelt], tanítsd meg az embereknek, mit kell tenniük, hogy az egészséges tanítást kövessék«

Tit. 2,2 Hogy a vén emberek [(preszbütész): vének, presbiterek; / a görög szöveg nem tartalmazza az ember szót /] józanok [higgadtak, megfontoltak, körültekintőek, óvatosak, őrködők, okosok] legyenek, tisztességesek, [(szemnosz): megfontoltak, becsületesek, tisztelhetők, és tiszteletreméltók, bölcsek, és úgy kövessék az egészséges tanítást]. Mértékletesek [(szóphrón): fegyelmezettek, épeszűek, egészségesek] a hitben, [(agapé): az Isten szerinti] szeretetben, tűrésben [(hüpomoné): türelemben, kitartásban, állhatatosságban] épek [(hügiainó): romlatlanok, a tanhoz hű, igaz tanításban]

        

Tit. 2,3 Hasonlóképen a vén asszonyok [(preszbütisz): szó szerint vén;

a presbitérium nő tagjai is / az asszony szó nem szerepel a görög szövegben /]. Szentekhez illő magaviseletűek [(hieroprepész) (katasztéma): a megszentelt magatartáshoz illő viselkedésüek] legyenek. Nem patvarkodók [senkit se rágalmazzanak, ne legyenek vádaskodók, ne mondjanak senkiről rosszat, és ne legyenek gáncsoskodók], sem sok [mértéktelen] borivás rabjai, [és ne legyenek részegesek, ami (dúloó): rabszolgává tesz, rabszolgaságba taszít, leigáz] hanem jóra oktatók [(kalodidaszkalosz): a jó, és helyes dolgokra tanítók];

Tit. 2,4 Hogy megokosítsák [(szóphronidzó): józanságra, és kötelességtudásra neveljék, észhez térítsék, önmérsékletre tanítsák, megszelidítsék, és megfékezzék] az ifjú asszonyokat [(neosz): az újakat, fiatalokat; / a görög nem tartalmazza az asszony szót /. A kifejezés jelenti még a frissen megtért embert is]. Hogy férjüket és magzataikat [(einai philandrosz): hogy szeretetteljesek legyenek] szeressék [(philoteknosz): és a gyermekeket szeretők legyenek]

Tit. 2,5 Legyenek mértékletesek, [(szóphrón): józan gondolkozásúak, megfontoltak, szerények, mértékletesek, fegyelmezettek, és visszafogottak].  Tiszták, [(hagnosz): tiszta, és szent életűek], háziasak [a házban, az otthonban cselekvők]. Jók, [(agathosz): legyenek kedvesek, jóságosak, gyöngédek, szeretetreméltóak, jóindulatúak, tisztességesek, és becsületesek]. Férjüknek [(anér): az érettkorúaknak] engedelmesek, [(hüpotasszó): alárendeli, aláveti magát, és engedelmeskedik] hogy az Isten beszéde [az Isten (logosza): Igéje] ne káromoltassék [(blaszphémeó): nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét, és nehogy miattuk becsméreljék, és tiszteletlenül beszéljenek Isten Igéjéről]

Tit. 2,6 Az ifjakat [(neosz): az újakat, fiatalokat. A kifejezés jelenti még a frissen megtérteket is] hasonlóképen intsed, [(parakaleó): bátorítsd, buzdítsd] hogy legyenek mértékletesek [(szóphroneó): bölcsek, józanok, önmagukon uralkodni képesek]:

Tit. 2,7 Mindenben [vagyis minden dologban] temagadat adván példaképül a jó [tisztességes, becsületes] cselekedetekben [(ergon): tevékenységben, munkában, foglalkozásban, feladat elvégzésében]. A tudományban [(didaszkalia): a tanításban, a tudásban, ismeretben való részesítésben] romlatlanságot [(adiaphthoria): tisztaságot megvesztegethetetlenséget], méltóságot [(szemnotész): komolyságot, szentséget, és (aphtharszia): valódiságot, őszinteséget] mutatván,

Tit. 2,8 Egészséges [(hügiész): józan, romlatlan], feddhetetlen beszédet [(logosz akatagnósztosz): feddhetetlen, kifogástalan, el nem ítélhető, megtámadhatatlan, megcáfolhatatlan Igéket mondj]. Azért hogy az ellenfél [(enantiosz): az ellenséges ellenkező] megszégyenüljön [(entrepó): magába szálljon, elgondolkozzon, megforduljon, / megtérjen / megfutamodjon], semmi gonoszt [rosszat] sem tudván rólatok mondani [miután semmi rossz nem marad neki, amit mondhatna rólatok]

Tit. 2,9 A (rab)szolgákat intsed, hogy az ő [saját] uraiknak [(hüpotasszó): rendeljék alá magukat, és] engedelmeskedjenek, mindenben [legyenek készségesek], és kedvüket keressék, ne ellenkezzenek [ne feleseljenek],

Tit. 2,10 Ne tolvajkodjanak [ne lopjanak, semmit el ne csenjenek, és nehogy kárt okozzanak], hanem [mindenben] teljes jó hűséget [és megbízhatóságot] tanusítsanak; hogy [életükkel] a mi megtartó [ (szótér): megmentő, üdvözítő] Istenünknek tudományát [tanítását] ékesítsék [(koszmeó): díszére, és dicséretére legyenek] mindenben, [hogy azt mások számára is vonzóvá tegyék]

Tit. 2,11 Mert megjelent [már eljött és látható lett (epiphainó): és feltűnt, felragyogott] az Isten [megmentő, vagyis] üdvözítő kegyelme [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] minden embernek, [mely üdvöt áraszt minden ember számára]

Tit. 2,12 Amely arra tanít [és nevel] minket, hogy megtagadván [(arneomai): és feladván] a hitetlenséget [(aszebeia): az istentelenséget, vagyis az Isten nélküli életet] és a világi kivánságokat, [vagyis az evilági, a földi vágyakat, kívánságokat, és szenvedélyeket]. Mértékletesen, [(szóphronósz): és józanul, az ige szerinti gondolkodásmóddal] igazán [(dikaiósz): megigazult vagy megigazított emberhez illően] és szentül [(euszebósz): hitben, fegyelmezetten, szentül és buzgón és Isten szerint valóan] éljünk a jelenvaló [vagyis ezen a] világon [a mostani világkorszakban, létkorban]

Tit. 2,13 Várván [(proszdekhomai): türelmesen] ama boldog reménységet [és előre elfogadva] a nagy Istennek és megtartó [(szótér): szabadító, megmentő, üdvözítő, védő, pártfogó, gyógyító] Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését [(epiphaneia): nyilvánvaló megjelenését, feltűnését, felragyogását].

»Más fordítás: S úgy várjuk a boldog reménységet, hogy a nagy Istennek és Megmentőnknek, a Krisztus Jézusnak dicsősége felragyogjon. Ő a mi áldott reménységünk, aki dicsőségesen fog visszajönni«

Tit. 2,14 Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson [(lütroó): kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon] minket minden hamisságtól, [(anomia): a törvénynélküli állapotból]. És tisztítson önmagának kiváltképen való [(periúsziosz): kiváló, különleges, saját, választott] népet, jó cselekedetekre igyekezőt [(kalosz): jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes cselekedetek (dzélótész): rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor tettekre törekszik]

»Más fordításban: és jótettekben buzgolkodó, választott népévé tegyen«

Tit. 2,15 Ezeket szóljad, [ezt hirdesd; tanítsd] és ints [bátoríts] és feddj [figyelmeztess és győzd meg, és igazítsd helyre őket] teljes méltósággal; [teljes hatalommal, határozottsággal, tekintéllyel, és teljes nyomatékkal] senki téged meg ne vessen [senki az eszével túl ne járjon rajtad, és hogy senki ne tudja figyelmen kívül hagyni, amit mondasz].

Jézus kedves Megváltóm

18-as ZSOLTÁR.

A mai nap

Van remény

Az Úr a mai napra is, éppen úgy mint a többire,a legjobbat készítette el a számunkra. Ő mindenből a legjobbat,legszebbet adja,mert szeret.
Szeret,mert Ő a szeretet.
Ámen

Noé bárkája

Éjféli Kiáltás Misszió

Lájk, ha ott vagy, belül a bárkán!

A mai generáció

Szemeddel látsz, szíveddel érzel.

A kegelem

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

János 1:16 Ő az, akinek a teljességéből kaptunk mindannyian sokféle kegyelmet, áldást és ajándékot az isteni kegyelem alapján.

A mások véleménye

Keresztény szépségportál

Ha mindig mások véleménye irányít, akkor jó úton haladsz afelé, hogy éppen csak Isten tervéről maradj le. Rick Warren

www.keresztenyszepsegportal.hu

Neved magasztalom, én Uram.

A doboz ugyanaz

Szeretet-Közösség

Te vagy az én Istenem...

Keresztény szemmel

A szabályok

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Isten szabályait követem, vagy megalkotom a magam szabályait? 

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

Az alázat

Mai Ige

"Az alázat nem az, hogy kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem, hogy kevesebbet gondolunk magunkra. Alázatot úgy tudok fejleszteni magamban, ha másoknak szolgálok anélkül, hogy nekem hasznom lenne belőle."

Idézet a Győzelem a büszkeségünk felett c. kiadványból ww.maiige.hu/gyozelem_sorozat

A változás

Lydia magazin

Mindent tudott rólam - Kubinyi Károly

ERDODI DAVID SATORA CD 07

Ige: A testet öltött igéről, Aki által a pogányok, és a nők is újjászületnek

 „Júda [jelentése: dicséret] nemzé Fárest [jelentése: áttörés] és Zárát [jelentése: felkelés, mint a napkelte] Támártól^* [jelentése: pálmafa]; Fáres [jelentése: áttörés] nemzé Esromot [jelentése: erő vagy tűz a magasból]; Esrom [jelentése: erő vagy tűz a magasból] nemzé Arámot [jelentése: felmagasztalás]” (Mát. 1,3)

*Támár Júda fiainak özvegye volt és ez pedig így történt: És monda Júda Thámárnak, az ő menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az ő bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az ő atyja házában. Sok idő múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig amikor megvígasztalódék és elméne az ő juhainak nyírőihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába, ahol a juhait nyírták.

Hírül adák és megmondták pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad az apósod Thimnába most megy juhainak nyírésére. Leveté ekkor magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá, és elváltoztatta magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak feleségül. Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek, vagyis paráznának gondolá, mivelhogy befedezte vala vagyis eltakarta orcáját. És hozzá tére, és csatlakozott hozzá az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem, ha bejössz hozzám? És ő így felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat, egy kecskegödölyét. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd? És monda Júda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját, pecsétnyomódat zsinórostul és pálcádat, azt a botot, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és azután beméne hozzá, és teherbe ejté. Azután felkele és elméne.

És Támár leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ő özvegyi ruháját. És lőn az ő szülésének idején, ímé kitűnt, hogy kettősök, vagyis ikrek valának az ő méhében. És lőn, hogy szülése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki először. De lőn, hogy amikor visszavoná, visszahúzta kezét, ímé mégis az ő testvére jöve ki. És mondá a bába: Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek. És utána kijöve az ő testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak” (1 Móz. 38,11-19.27-30)

A szívem Neked hódol.

A győztesek

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn. 5,4-5).

Benjamin Franklin: A hűséges barátok

“Három hűséges barát létezik – egy öreg feleség, egy öreg kutya és a készpénz.” 

Imádság:

Uram! Köszönöm Neked hálás szívvel a házastársamat és persze a vele járó családtagokat is. Add, hogy Utánad a társam legyen a legfontosabb és ne feledkezzek meg erről a sorrendről akkor sem, ha nehézségek merülnek fel életünkben. Ámen

Fosdick: A családról

 A családban feloldhatatlanok a kötelékek, úgyhogy a gonosz fiú mégis fiú, a hűtlen testvér mégis testvér. 

A házasságról.

Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. (Máté 19:5-6)

A következő konfliktusforrás a rokonság. Az enyém, és a házastársamé is. Ugyanis amikor egy férfi és egy nő – manapság már ezt is hangsúlyozni kell – összeköti az életét, akkor két család is összeházasodik. Igen ám, csak lehet, hogy egészen másként gondolkodnak bizonyos dolgokról. Lehet, hogy az egyik családban vannak bizonyos tradíciók, erről ezt és ezt gondolják, de a másik családban egyáltalán nem úgy gondolkodnak. Ez egyfajta konfliktusforrás lehet.

Fontos dolog az is, hogy akkor tud igazán jó és boldog házasságban élni egy pár, ha ezek a szülői kötelékek meglazulnak annyira, hogy a házasulandó felek leválnak a szülőkről. Mert egy házasságban első renden a házastárs kell, hogy fontos legyen! Isten után persze! Majd csak utána jöhet a szülő. A szülőnek az a dolga, hogy hátrébb lépjen. Továbbra is ott legyen, mint olyan személy, akire lehet számítani, de első a házastárs – Isten után!

Ugyanez igaz a gyermekekre is. Fontos, hogy a gyermekek ne álljanak a házastársak közé! Ne legyenek a gyerekek fontosabbak, mint a házastársunk! Hiszen a gyermekek idővel úgyis kirepülnek a családi fészekből, és újra ott marad két ember egymásnak. Vannak esetek, amikor azt mondják emberek, hogy „majd egy gyermek megmenti a házasságunkat”. S legtöbbször nem menti meg… Mert nem a gyermek tudja megmenteni a házasságot! Hanem az a két ember, aki azt érzi, hogy valami miatt eltávolodtak egymástól. Ők tudják megmenteni, ha akarják és ők is „csak” Isten segítségével!

Te vagy az út

A harmadik parancsolat

A május végi délután fülledt, virágillattól terhes levegője édes békét terített a tanyára. A természet lélegzetvisszafojtva élvezte a tegnapi zápor és a mai meleg termékenyítő hatását. Csak a közeli méhes rajainak mézkereső röpködése, zümmögése adta a zenét a nagy csendhez. Isten szeretetét ragyogta minden.

A gyerek kijött a konyhából, maszatos száját törölgetve; még le sem nyelte az ebéd utolsó falatját, egyenesen a tornác végében lévő vackához ment, előhúzta bakójából a könyvét s végignyújtózkodott kényelmesen. Alig vette észre, hogy apja megérkezett a faluból s berontott a lakásba. Félhangosan, kántáló hangon mormolta a másnapi leckét, a mondatok végét sajátosan felkapva: „…Harmadik parancsolat. A te Uradnak Istenednek nevét hiába fel ne vedd…” Egyszer, kétszer, hússzor fújta egymás után. Ne csodáljuk, hogy egy tizenegy éves gyermek fejében olyan nehezen megy be, hiszen a nagyok évtizedek alatt sem tanulják meg.

Belülről egyre erősödő veszekedés zaja hallatszik, de a gyerek, mint aki hozzá van szokva az ilyesmihez, csak annyiban vesz róla tudomást, hogy a zajjal lépést tartva, mindig hangosabban mondja a mondókáját: „… mert nem hagyja az Úr, büntetés nélkül azt, aki az Ő nevét hiába felveszi.”

Már szinte kiabálás-számba ment a tanulás, mikor az indulattól fülig vörös, eltorzult arcú ember kijött a konyhából. Durva, istenkáromló, trágár szavak ömlöttek ajkáról. Megállt az ajtóban, felhördült, megtörölte homlokát kötőjével. A gyerek, nehogy azt gondolják róla, hogy hallgatózott, egész erővel belekezdett újból a leckéjébe: „A te Uradnak Istenednek nevét hiába fel ne vedd…” Nem mondhatta tovább. A felbőszült ember vad ordítással fordult a gyermeknek és a káromlások özönei között ezeket lehetett hallani:

- Ki vagyok én neked, rongy kölyök… Még lemersz engem tegezni?… Még te akarsz engem tanítani, figyelmeztetni?…

A gyermek, félősen összehúzta magát és gyámoltalanul, pityeregve mondta: Igen, nem én mondom ezt, hanem a parancsolat…

- Úgy hát! - kapta fel a szót az ember - parancsolva van neked, hogy mit mondjál nekem. Az a gyönyörű bibliás anyád, hogy az … az parancsolta. Na, én nem parancsolok, csak adok, nesze!

Felkapott egy jókora somfabotot, végig akart húzni a gyereken, de az ösztönösen kezét tartotta elé, így a rettenetes ütés a karját érte, amely abban a pillanatban aláhanyatlott. A gyermek pedig az ijedtségtől és a fájdalomtól elájult.

Nem nézett rá az apja, hanem, mint aki igazságot szolgáltatott, és megkönnyebbülve, de állandó morgás közben kivonult az istállóba. Az elájult gyermek ajka megrángatódzott, mintha a félbe maradt leckét mondta volna tovább: „…mert nem hagyja az Úr, büntetés nélkül azt, aki az Ő nevét hiába felveszi.” Ezt azonban már csak a konyhából kilépő, sápadt, összetört asszony látta. Odaosont gyermekéhez, felemelte a megütött kis kezet, de jaj, az megreccsenve hanyatlott vissza. Szédülés fogta el, elvágódott a gyermeke mellett.

A gyermek nyöszörgése, jaja térítette magához. Amikor a rettenetes valóság ott állott előtte, majd megszakadt a szíve. Már erősen duzzadt a gyermek karja, nem volt idő a tétovázásra, vinni kellett az orvoshoz.

Úgy gondolta, hogy maga is befogja a lovakat és behajt a városba, az istállóajtó azonban be volt reteszelve; tudta, hogy hiába zörget, férjét nem lehet felkölteni szeszes álmából. A szomszédokhoz szaladt. Majd megfulladt a pár száz méteres futásban, – hiába, bezárt ajtót talált, nem volt a tanyában egyetlen élő lélek sem. Nem tehetett mást, neki indult a gyermekével a tíz kilométeres városi útnak.

A nap éppen búcsúcsókot váltott a földel, amikor útra keltek. A gyerek roppant fájdalmával alig tudott menni. Az anya megpróbálta hátára, majd ölébe venni, de nem sikerült. Jó pár kilométert megtettek már, nem bírták tovább. Leültek egy útszéli fa alá, majd az anya félre ment egy kicsit, hogy a gyerek ne lássa és sírva imádkozott.

Hintózörgésre lettek figyelmesek és nemsokára ott állott előttük az uraság kocsija, mely az urakért ment a városba. A szép holdvilágos estében száguldva ment a hintó s rövidesen a korház kapuja előtt állott meg. Egy fél óra múlva a korházi ágyon szepegett a kis tanyasi gyerek, kívül pedig a kórház falának támaszkodva sírt egy asszony…

Éjfélre járt az idő, mikor felébredt az ember. Feje szédült, gyomra émelygett. Tapogatódzva kiment az istállóból, megindult a ház felé. Könnyen bemehetett, minden ajtó tárva-nyitva volt. Öngyújtójából tüzet csiholt, meggyújtotta a lámpát. Szétnézett. Mindenütt nagy csend, üresség fogadta. Se asszony, se gyerek. Nem tudta megérteni, mi történt. Nem emlékezett hirtelenjében semmire. Megállt, szétnézett, gondolkozott. Majd nagyot kiáltott: Zsófi!!!… Pista!!!… hol vagytok? Semmi nesz. Bejárta az égő lámpával a kamrát, padlást, színt; sehol senki.

Bement a szobába ismét, az asztalra tette a lámpát s tekintete megakadt a nyitott könyvön, a Biblián. Csak úgy bele nézett hirtelen s megakadt a szeme egy helyen: „…Eljő a mi Istenünk és nem késik, megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint…” Bosszúsan becsapta a könyvet. Kezdett már derengni agyában a délutáni esemény. Itt találta a feleségét a Biblia mellett, pedig megtiltotta neki, hogy a kezébe vegye. Hát igen, azért vágta az arcába. Meg aztán azért is, hogy sírt. Miért sír az ő felesége? Tán őtet szánja? Azt nem tűrheti el… De, hát a gyerek? Kivitte a lámpát a tornácra. A vackon is nyitott könyv hevert, bosszúsan ment oda, felkapta, nézi… „Harmadik parancsolat: A te Uradnak, Istenednek nevét hiába fel ne vedd…” Mintha világot gyújtottak volna agyában, kezdett emlékezni rendesen, és kezdte megérteni a dolgot. Hát nem az anyja parancsolta neki, hogy azt mondja? Szegény gyerek…, tört ki önkéntelenül is belőle a sajnálkozás, – nagyon szerette a gyerekét, –méltatlanul ütöttem meg… Mindennek ez az átkozott könyv az oka… Földhöz csapta teljes erejéből a hittankönyvet…

De hova lehettek? Hát azért el kellett őt hagyni? Hát nincs neki ahhoz joga, hogy megverje a feleségét és a gyermekét? Ki parancsol az én portámon? – ordította, ahogy csak kifért a száján. Szörnyű mérgében a földhöz vágta az égő lámpát, mely szerencsére nem gyulladt ki. Nagy sötétség borult a házra. Zsebét megtapogatta, megérezte benne még a megmaradt pénzt s nekivadulva, semmire nem gondolva, megindult a város felé…

Nagy csend kísérte mindenütt. A tanyasi kutyák is elaludtak már, egyetlen vakkantás se hallatszott. A korai derengésben egy imbolygó alak árnyképe közeledett felé. Ösztönösen megmarkolta a somfabotot, minden eshetőségre készen. De nem volt rá szükség, nemsokára kivehette, hogy egy szegény asszony közeleg felé. Az asszony megszeppenhetett, mert le akart térni az útról. Ámde a férfi, már kíváncsiságból is, eléje került, szembe nézett vele…

- Zsófi! – tört ki a férfiből a meglepetés, – te itt jársz? – Rosszat sejtve, ijedten faggatta: Hol a gyerek?

- A gyerek a kórházban van, István, – felelte remegő, elcsukló hangon az asszony. – Majd gipszbe teszik a kezét, azt mondta a főorvos úr, hogy remélhetőleg nem lesz belőle komoly baj, majd szépen összeforrad a csontja.

A férfi csak állt, egy szót sem szólt. Nem látszott a homályban, hogy harmatoz a szeme. Alig tudta visszatartani magát, hogy hangosan fel ne zokogjon. Hosszú percek teltek el úgy, míg erőt vett magán és megszólalt:

- Na gyere Zsófi, menjünk haza.

Fojtó, néma csendben, de annál erősebb lelki tusában égve ment egymás mellett hazafelé Veres István és felesége.

Otthon nagy meglepetés fogadta őket. Az éhes lovak türelmetlenkedésükben összekavarodtak az istállóban és egy másfél éves gyönyörű csikó, a tanya dísze, belecsavarodva a kötőfékbe, élettelenül ki volt meredve.

Megtorpanva állottak meg e nagy csapás előtt. Nagy volt a kár, hisz az előbbi napokban ígértek érte háromszáz pengőt… Az ember még jobban megtört. Nincs nála most semmi nyoma a dacnak, a dühösködésnek. Ziháló melléből keserves sóhaj tör elő, feleségéhez fordulva elcsukló hangon mondja:

- Zsófi te! Hej, de megbüntetett engem az Isten… Tudod, azt tanulta a fiú, „…nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, ki az Ő nevét hiába felveszi…” De én mondom neked, hogy az én számon káromlás nem fog kijönni többé… Eredj Zsófi, míg én itt elrendezem a dolgokat, vesd meg az ágyat, de elébb keress valami szépet a Bibliából, mert akarom, hogy nekem is olvass belőle…

Még a nap is másként sütött a tanyára. Hazahozták a gyereket a kórházból. A bal karján még ott fehérlik a gipszkötés, de már nincs semmi komolyabb baj. Nem lehet vele bírni, megy holnap az iskolába, mert nem akar osztályt ismételni. Ott fekszik most is s tanulja a régen félbehagyott leckét: „… A te Uradnak Istenednek nevét hiába fel ne vedd…” Az apa bent van a hátsó szobába, behallik a gyerek tanulása. Megindul a könny két szeméből, letérdepel a rengő előtt, a gyerek nem hallja, csak az, akinek mondja: „Én Istenem, köszönöm, hogy megtanultattad velem is a leckét, köszönöm, hogy nem csak büntetni, hanem kegyelmezni is tudsz…”

„Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.”

II. Mózes 20: 7.

 forrás: szerzője számomra ismeretlen

(bacsipista 2009.09.01.)

Reinhard Bonnke: A kulcs, Jézus Neve

Mikor imádkozunk, ugyanazon az alapon, és ugyanazokkal a jogosultságokkal tesszük, mint Pál, János, Jakab vagy Péter. A legnagyobb szentekkel vagyunk egy szinten. A nekik szóló ígéretek a mi igéreteink is; az Úr, akihez imádkoztak a mi Urunk is; kiváltságaik a mi kiváltságaink is. Istennek nincsenek kedvencei - pontosabban, MINDNYÁJAN a kedvencei vagyunk. Ugyanaz a kulcsunk van az ajtóhoz, mint ami nekik volt: Jézus neve. Ez a név ad szabad belépést Istenhez, nem kell az ajtó előtt toporognunk. Nincs szükségünk angyalokra vagy szentekre, hogy bekísérjenek Isten jelenlétébe, mert hit által az ő fiai és lányai vagyunk, családtagok, örökösök! Szélesre tárt ajtón át mehetünk be az Atya házába! Nem ok ez arra, hogy imádkozzunk? Imádkoztál ma már? 

Kenneth Copeland: Űzd ki a városból

Ef 6,14-15 Állj meg azért... a békesség evangéliumával készülj fel, és így vedd fel a sarudat a lábaidra (hogy szembe szállj az ellenséggel szilárd lábakon, stabilan, gyors reflexekkel és készen, amit a jó hír eredményez. Amplified ford.)

Előkészület. Ha éppen szellemi csatába indulsz, ez az a szó, amit nem szabad elfelejtened. A legtöbb hívő nem fordít erre kellő gondot. Nem készítik fel magukat előre. Játszadoznak, amíg az ördög első csapása el nem éri őket. Akkor riadnak fel, és próbálnak harcolni Isten Igéjével... de rendszerint veszítenek.

Ugyanezt tettem, amíg az Úr nem figyelmeztetett. Korábban az összejöveteleim kezdetéig vártam arra, hogy imádkozzam azok sikeréért. Ahogy a sátán ezeket megtámadta egyféleképpen, én harcoltam vele. De aztán ő másképp próbálkozott, más területen, s akkor ott harcoltam vele.

Egy nap azonban az Úr megmutatta nekem: ha az utolsó pillanatig várok arra, hogy felkészült legyek a harcra, akkor ezzel időt adok a sátánnak hogy felépítse tervét ellenem. Így újra és újra csatát veszítettem. Ekkor az Úr olyat mondott nekem, amit soha nem felejtek el! Azt mondta: „ha a rendőrség Al Caponét akkor kapja el Chichagoban, amikor még piti bűnöző volt, akkor nem sok erőfeszítésre lett volna szükség. De addig vártak, míg nagystílű bűnöző lett, és komoly hátteret épített ki magának. Ekkor már egy egész hadsereg kellett a letartóztatásához.”

Amikor ezt hallottam, elhatároztam, hogy sohasem fog az ördög lecsapni rám felkészületlenül. Az összejöveteleim előtt már hetekkel elkezdtem imádkozni, szellemben előkészítettem a terepet, jóval azelőtt, hogy elkezdődtek. Ahelyett, hogy engedtem volna a sátán erőit lövészárkot ásni, kihajítottam őket, mielőtt a lábukat megvethették. S amikor ezt tettem, több győzelmet arattam, mint valaha.

Ne engedd, hogy az ördög rajtad üssön fegyvertelenül. Készítsd fel magad, kezdj el imádkozni, és a hit szavát szólni a családoddal, a vállalkozásoddal, munkáddal, gyülekezeteddel kapcsolatban. És készülj fel a békesség evangéliumával, és így vedd fel a saruidat. Ha ekkor a sátán bajkeverőként megjelenik, te már fel leszel készülve, és ki tudod űzni őt a városból.

Fordította: Orbán Tibor

Kenneth Copeland Ministry engedélyével készült ford.

Olvasásra javasolt Ige: 1Sámuel 17,12-51.

1Sám 17:12 És Dávid, Júda [városából], Bethlehemből való amaz Efratita embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, akinek nyolc fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt [korban] előhaladt.

1Sám 17:13 És Isainak három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. Az ő három fiának pedig, akik a háborúba menének, [ezek] valának neveik: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Samma.

1Sám 17:14 És Dávid volt a legkisebbik. Mikor pedig a három idősebb elment Saul után:

1Sám 17:15 Dávid elméne és visszatére Saultól, hogy atyjának juhait őrizze Bethlehemben.

1Sám 17:16 A Filiszteus pedig előjön vala reggel és estve, és kiáll vala negyven napon át.

1Sám 17:17 És monda Isai az ő fiának, Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pergelt búzát és ezt a tíz kenyeret, és sietve vidd el a táborba testvéreidhez.

1Sám 17:18 Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tőlük jelt.

1Sám 17:19 Saul pedig azokkal együtt és az egész Izráel az Elah völgyében valának, hogy harcolnának a Filiszteusok ellen.

1Sám 17:20 Felkele azért Dávid korán reggel, és a nyájat egy pásztorra bízván, felvette a [terhet] és elment, amint meghagyta néki Isai; és eljutott a tábor kerítéséhez; a sereg pedig, mely kivonult csatarendben, hadi zajt támasztott.

1Sám 17:21 És csatarendbe állának Izráel és a Filiszteusok, csatarend csatarend ellen.

1Sám 17:22 Akkor Dávid rábízta a holmit arra, aki a hadi szerszámokat őrzi, és elfuta a harctérre és odaérve, kérdezősködék testvéreinek állapota felől.

1Sám 17:23 És míg ő beszélt velök, ímé a bajnok férfi, a Góliáth nevű Filiszteus, aki Gáthból való volt, előjöve a Filiszteusok csatarendei közül, és most is hasonlóképpen beszél vala; és meghallá [ezt] Dávid.

1Sám 17:24 Az Izráeliták pedig, mikor látták azt a férfit, mindnyájan elfutának előle, és igen félnek vala.

1Sám 17:25 És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, aki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.

1Sám 17:26 És szóla Dávid azoknak az embereknek, akik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, aki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?!

1Sám 17:27 A nép pedig e beszéd szerint felele néki, mondván: Ez történik azzal az emberrel, aki megöli őt.

1Sám 17:28 És meghallá Eliáb az ő nagyobbik testvére, hogy az emberekkel beszéle; és nagyon megharaguvék Eliáb Dávidra, és monda: Miért jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet!

1Sám 17:29 Dávid pedig felele: Ugyan mit cselekedtem én most? hiszen csak szóbeszéd volt ez.

1Sám 17:30 És elfordula tőle egy másikhoz, és ugyan úgy szóla, [mint korábban], és a nép is az előbbi beszéd szerint válaszola néki.

1Sám 17:31 És mikor meghallották azokat a szavakat, amelyeket Dávid szóla, megmondák Saulnak, ki magához hívatá őt.

1Sám 17:32 És monda Dávid Saulnak: Senki se csüggedjen el e miatt; elmegy a te szolgád és megvív ezzel a Filiszteussal.

1Sám 17:33 Saul pedig monda Dávidnak: Nem mehetsz te e Filiszteus ellen, hogy vele megvívj, mert te gyermek vagy, ő pedig ifjúságától fogva hadakozó férfi vala.

1Sám 17:34 És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül:

1Sám 17:35 Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem őt.

1Sám 17:36 A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élő Istennek seregét.

1Sám 17:37 És monda Dávid: Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezéből is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az Úr legyen veled!

1Sám 17:38 És felöltözteté Saul Dávidot a maga harci ruhájába; rézsisakot tett a fejére, és felöltözteté őt páncélba.

1Sám 17:39 Akkor Dávid felköté kardját harci ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. És monda Dávid Saulnak: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam; és leveté azokat Dávid magáról.

1Sám 17:40 És kezébe vette botját, és kiválasztván magának a patakból öt síma kövecskét, eltevé azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyájával kezében közeledék a Filiszteushoz.

1Sám 17:41 Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledék, az az ember pedig, aki a paizsát hordozza, előtte vala.

1Sám 17:42 Mikor pedig oda tekinte a Filiszteus, és meglátta Dávidot, megvetette őt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetű.

1Sám 17:43 És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot Istenével [együtt].

1Sám 17:44 Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jöjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.

1Sám 17:45 Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél.

1Sám 17:46 A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.

1Sám 17:47 És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni.

1Sám 17:48 És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.

1Sám 17:49 És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a földre esék.

1Sám 17:50 Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.

1Sám 17:51 És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyéből, és megölé őt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig amint meglátták, hogy az ő hősük meghalt, megfutamodának.

http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=hirlevel_copeland:_uzd_ki_a_varosbol