2013. július 8.

A Szellemtől vezetve

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház


Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.
- Róma 8,14.

Isten fiai számíthatnak arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja őket. A hívők számíthatnak arra, hogy a Szent Szellem vezetni, vagyis irányítani fogja őket. Jézus, utalva arra az időre, amikor eljön a Szent Szellem, azt mondta: „Ő elvezérel majd titeket.”
Nem emberektől kell tehát várnunk az útmutatást — ez nem igei. Isten minden gyermekében benne van Isten Szelleme, és számíthat arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja.
1959 februárjában Jézus egy nyílt látomásban jelent meg nekem. Hallottam a lépteit, amint bejött a kórházi szobámba. Leült egy székre az ágyam mellé és másfél órán keresztül beszélt nekem a prófétai szolgálatról. Ez volt az egyik dolog, amit mondott: „A prófétai szolgálat nem azért van az egyházban, hogy vezesse a híveket és megmondja nekik, mit csináljanak. Az ó szövetség alatt az emberek a prófétához mentek, ha tanácsra, útmutatásra vagy vezetésre volt szükségük, mert csak rajta volt Isten Szelleme, őrajtuk nem. Az ó szövetség alatt senkin sem volt a Szent Szellem, kivéve a királyt, a papot és a prófétát. Az emberek semmit sem tudtak a Szellem vezetéséről. Az új szövetség alatt az Ige nem azt mondja, hogy: akiket a próféták vezetnek, azok Istennek fiai. Az Ige azt mondja: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”

Megvallás: Én Isten gyermeke vagyok. Én számíthatok arra, hogy Isten Szelleme vezet engem. Ebben a pillanatban is Ő vezet engem.
/Kenneth Hagin-Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.