2013. július 9.

A KIVÁLÓSÁGHOZ VEZETŐ ÚT

Készítette: Élő Víz

Kenneth Copeland tanítása
Believer’s Voice of Victory, 2006. június

Manapság Isten egyre több olyan embert nevel fel, akik éhesek. Éhesek arra, hogy mélyebben megismerjék az Urat. Éhesek arra, hogy azok legyenek, aminek Isten akarja őket látni. Éhesek arra, hogy Őt szolgálják – a szószékről, távoli területeken, otthon, munkahelyeken és bárhol, ahova csak Isten küldi őket.

Ezek olyan emberek, akik egyszerűen nem érik be azzal, hogy azon az úton járjanak, ahol a legkisebb ellenállást találják, és így elhajókázzanak a mennybe. Nem. Eltökéltek, hogy megfutják a pályájukat… hogy elnyerjék a jutalmukat, ahogy Pál apostol mondta. Szellemileg szólva, a kiválóság útján járnak.
Te is közéjük tartozol?
Ha igen, akkor öt egyszerű dolgot szeretnék megosztani veled, amik szerintem lehetővé teszik, hogy nyertesként fusd meg a pályádat.
Tedd az Igét első helyre.
Akár az a célod, hogy kitűnő evangélista legyél, akár elsőosztályú mérnök az Úr szolgálatában, az Isten Igéjéből származó bölcsesség az, ami célba juttat. Ezt próbálta megosztani velünk Salamon, amikor a Példabeszédek 4,5-9-et írta:

Szerezz bölcsességet, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszédétől. Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megőriz téged. A bölcsesség kezdete ez (a bölcsesség a legfontosabb dolog [1]): Szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet. Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt. Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked.

Jézus ezt így fogalmazta meg: „Keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Máté 6,33).
Valóban első helyre tenni az Igét, az többet jelent annál, mint hogy naponta néhány percet olvasgatod. Éjjel és nappal azzal kell élned. Meg kell szabadulnod azoktól az ostoba, haszontalan dolgoktól, amikkel a tudatodat tápláltad, és Isten Igéjével kell újraprogramoznod az elmédet.
„Ó, Copeland testvér,” — mondod talán — „ez túlzás.”
Igen, az. De gondold végig: egy zeneakadémiai növendék négy órát gyakorol minden áldott nap. Az olimpiai műkorcsolyázók naponta hat-nyolc órát töltenek a rutingyakorlatokra való készüléssel. Azért teszik ezt, mert szélsőségesen elkötelezettek a céljaik iránt.
Ugyanígy, ha el akarod érni azt a szellemi kiválóságot, amire vágysz, akkor szélsőségesen elkötelezettnek kell lenned Isten Igéje iránt, főleg a kiképzés kezdeti szakaszában!
Az elmédet az Igével kell átitatnod úgy, hogy az Újszövetséget és jó, megbízható, a Biblián alapuló tanításokat hallgatsz.
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy mindenhova vinned kell magaddal a magnódat vagy CD-lejátszódat, amerre csak jársz. Jelentheti azt, hogy az egyik kezedben van a borotvád, és a másikban a CD-lejátszód, illetve a magnód az egyikben a villa meg a másikban. Esetleg magnó vagy CD-lejátszó van a kocsiban, az aktatáskádban és az éjjeliszekrényeden. Még ébresztőóra gyanánt is a CD-lejátszót használhatod!
Tegyél meg bármit, ami szükséges ahhoz, hogy teljesen átitasd magad Isten Igéjével.
Tudom, hogy nem lesz könnyű, de ha minőségi döntést hoztál, hogy elérj valamit Jézus Krisztus szolgálatában, és eltökélted, hogy komolyan veszed a nagy küldetést, akkor szorgalmasnak kell lenned. A sátán ellen fog neked állni, és fel kell készülnöd a harcra.
Ugyanezt mondanám akkor is, ha a parancsnokod lennék, és éppen harcba küldenélek egy kegyetlen ellenség legjobban kiképzett, elit alakulatai ellen. Ha egyszer képzetlennek, tanulatlannak találod magad, és hirtelen belerohansz a sátán rohamcsapatai elleni harcba, meg fogod érezni a helyzet súlyát.
Te Isten frontharcosa vagy. Az ellenség minden tőle telhetőt megtesz, hogy elpusztítson. Lőni fognak rád. Ebben a kritikus, sorsdöntő csatában a sátán a pokol legválogatottabb állományát küldi ellened, hogy legyőzzön. Mindent meg fog tenni, hogy bebiztosítsa a bukásodat.
Tehát fegyverezd fel teljesen magadat Isten Igéjével. Készülj fel arra, hogy győzöl, és akkor győzni fogsz!
Hálát adok Istennek érted és minden más kitűnő katonáért, akit Isten kiválasztott, hogy szolgálja Őt ezekben az utolsó napokban. És arra bátorítalak, hogy kezdd el a kiképzést. Használj fel minden szabad percet, hogy Isten Igéjét olvasd, tanulmányozd, hallgasd és elmélkedj rajta.
Légy szélsőségesen elkötelezett! Tedd az Igét első helyre, és akkor biztosan dicsőséges győzelmek előtt állsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.