Lukács evangélium 20. fejezet: Jézus és a vallásos emberek (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 20,1 És lőn [történt] azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az Evangéliumot [az örömhírt] hirdeti, előállnak [(ephisztémi): megjelentek, és hozzáléptek] a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és az írástudók [(grammateusz): törvénymagyarázók] a vénekkel egybe [vagyis a vének társaságában],

Luk. 20,2 És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, [miféle felhatalmazással, és] micsoda hatalommal [milyen hatalom birtokában] cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki néked ezt a hatalmat [ezt a felhatalmazást] adta?

Luk. 20,3 Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:

Luk. 20,4 A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől [való]?

Luk. 20,5 Azok pedig tanakodnak [és így fontolgattak; okoskodtak] maguk közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

Luk. 20,6 Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] volt.

Luk. 20,7 Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.

Luk. 20,8 És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal [és micsoda felhatalmazással] cselekszem ezeket [a dolgokat]^*

*Pedig az Úr Jézus már korábba kijelentette, hogy milyen hatalommal cselekszik: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét]” (Luk. 4,18-19).

És az apostoloktól – akik az Úr Jézus hatalmával és erejével csodákat tettek – ugyanígy kérdezték a vallásos emberek, akkor, és azóta is: „És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt” (Csel. 4,7)

Luk. 20,9 És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála [vagyis ültetett] szőlőt, és kiadá azt [bérbe] munkásoknak [szőlőműveseknek], és hosszú időre elutazék [idegenbe távozott].

Luk. 20,10 És annak idején [a kellő időszakban] elküldé (rab)szolgáját a munkásokhoz [a szőlőművesekhez], hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; [hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből] a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsátják el [és üres kézzel elkergették].

Luk. 20,11 És még másik (rab)szolgát is külde; de azok azt is [csúffá tették], és  megvervén és meggyalázván, üresen bocsátják [és üres kézzel űzték] el.

Luk. 20,12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, [és sebesre verve] kiveték [kidobták]*

*Erről tesz bizonyságot a Krónikák könyve: „És az Úr, (őseiknek), az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején (vagyis idejében), mert (szánta), és kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit (és kijelentését) megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség” (2 Krón. 36,15-16).

És erről tesz bizonyságot István vértanú a szanhedrin előtt:  „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,52)

Luk. 20,13 Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én [szeretett] szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik [és vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük].

Luk. 20,14 De mikor [azonban] azt [vagyis a fiút] meglátták a munkások, [a szőlőművesek], tanakodnak, és [megbeszélték] egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!

Luk. 20,15 És kivetvén [kidobva] őt a szőlőből, megölték. Mit cselekszik azért a szőlőnek [a szőlőskertnek] ura azokkal?

Luk. 20,16 Elmegy és elveszti [elpusztítja; megöli] azokat a munkásokat [a szőlőműveseket], és a szőlőt [a szőlőskertet] másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az! [Szó sem lehet róla]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Más példázatot halljatok [most pedig hallgassatok meg egy másik történetet]. Vala egy házigazda, aki szőlőt [szőlő(ültetvény), szőlőskertet]  plántál [ültetett, telepített], és azt gyepűvel [kerítéssel; fallal; sövénnyel] körülvevé [bekerítette]. Sajtót ása le benne [borsajtót készített; belül pedig borprést (taposógödröt) ásott], és (őr)tornyot építe, és kiadá azt [bérbe] (szőlő)munkásoknak, és elutazik [és idegenbe távozott, messze földre ment].

Mikor pedig a gyümölcs [a szüret] ideje elérkezett vala, elküldé (rab)szolgáit a munkásokhoz [a földművesekhez], hogy vegyék át az ő gyümölcsét [hogy megkapja a termésből a neki járó részt, hogy szedjék be a termést]. És a munkások [a földművesek] megfogván az ő (rab)szolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más (rab)szolgákat, többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének [ugyanígy bántak el velük; de velük is ugyanezt tették]. [végül]

Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, [ezt gondolta magában, és] ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni [biztosan tisztelni fogják; tiszteletben tartják; A fiammal szemben csak elszégyellik magukat]. De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt [azt mondták egymásnak, ez a birtokos fia]: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, [és akkor miénk lesz az örökség, a birtok] és foglaljuk el az ő örökségét; [s tartsuk meg az örökrészét]. És megfogván [megragadván] őt, kivetik [kidobták] a szőlőn [szőlő(ültetvény), szőlőskerten] kívül és megölték. [mit gondoltok]

Mikor azért megjő [megérkezik] a szőlőnek ura, [a szőlősgazda, vajon] mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlan] gonoszul elveszti [elpusztítja] őket [A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja]. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak [más bérlőknek], akik beadják [idejében beszolgáltatják] majd néki a gyümölcsöt [át fogják adni neki a termést] annak idejében [a megfelelő időben]” (Mát. 21,33-41).

Isten pedig bizonyságot tesz az Úr Jézusról: „És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik]. [kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,17).

És az Evangélium bizonyságtétele: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18).

És Őt: „… tette mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión): világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]” (Zsid. 1,2).

És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek (dalt) kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen (hegyoldalon); Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált (ültetett) belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek (tegyetek igazságot) köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat (vadszőlőt) termett?!

Azért most tudatom veletek (és megmondom nektek), hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom (lerombolom) kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék (kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják); És parlaggá teszem (hagyom, hogy elvaduljon); nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése (ültetvénye); és várt jogőrzésre (törvényességre), s ím lőn jogorzás (és lett önkényesség); és irgalomra, s ím lőn siralom (igazságra várt, és lett kiáltó gazság)! (Ésa. 5,1-7).

A tövis pedig: „… e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága (amely) elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. (Mát. 13,22).

 Ennek következményéről így prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít (ver) meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna (Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna). Pedig én úgy plántállak (ültettelek) vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges (mint igazán valódi) magot: mi módon (hogyan) változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú (vad) hajtásává?” (Jer. 2,19-21).

Ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem (magára hagytam) örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám (úgy bánt velem), mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem (hangosan ordított rám); ezért gyűlölöm őt (ezért meggyűlöltem). Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? (körülfogják a madarak). Jöjjetek, seregeljetek (gyűljetek) össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre (jöjjetek, egyetek)! Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag (sivár) pusztává tették!” (Jer. 12,7-10).

 Dávid pedig így imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket (újíts meg bennünket); világoltasd (ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt(őt) hoztál ki, kiűzéd a pogányokat (a népeket) és azt (meg) elültetéd. Helyet egyengettél előtte (helyét elegyengetted), és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el (borított be) az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái (vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal). Sarjait (indáit) a tengerig ereszté (növesztette), és hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit (miért romboltad le kerítéseit), hogy szaggathassa minden járókelő (hogy szedhessen róla, aki csak arra jár)? Pusztítja azt a vaddisznó (lerágja az erdei vadkan), és (le)legeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! kérlek, térj vissza (fordulj hozzánk), tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg (és gondozd) e szőlőtőt (és ezt a szőlőt)! És a csemetét, amit jobbod ültetett (oltalmazd), a sarjat (és a fiút), melyet (akit magadnak) felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; arcod haragjától elvesznek (pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták). Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak (legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél), Hogy el ne térjünk tőled (és mi nem pártolunk el tőled). Eleveníts meg minket (tarts életben bennünket) és imádjuk (és segítségül hívjuk) a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).

Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves (a szőlősgazda). Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5)  

Luk. 20,17 Ő pedig reájuk tekintvén, [és végignézve rajtuk] monda: Mi az tehát, ami meg van írva: Amely követ az építők megvetettek [(apodokimadzó): elutasítottak, és visszautasítottak, és a próbán elvetettek], az lett a szeglet fejévé [a sarokkővé]?

Luk. 20,18 Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik [vagyis össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik]; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja [és agyonzúzza] azt*

*A vallásos zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).

És a Szent Szellem megismétli: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).

Ez a prófécia is az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra (Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet) egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).

Pál apostol idézi a próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés [megütközés; botlás] kövét és megbotránkozás [botrány; KELEPCE; bűnre csábítás; eltántorítás; megütközés, vagy felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba  (kiszáradt, megperzselt hely); és aki hisz Őbenne, [magát rábízza] nem szégyenül meg [nem fog csalódni]” (Róm. 9,33).

Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Akihez járulván, mint élő (eleven), az emberektől ugyan megvetett (elvetett) (elutasított, megtagadott) (akit emberek a próbán elvetettek ugyan), de Istennél (ki)választott, becses (megbecsült, megtisztelt) (nagyra értékelt) kőhöz. Ti magatok is mint élő (eleven) kövek épüljetek fel szellemi házzá (templommá), szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek (jóváhagyott, elfogadható) Istennek a Jézus Krisztus által (hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves szellemi áldozatokat mutassatok be). Azért van meg az Írásban (ezért mondja az Írás): Ímé szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses (megbecsült); és aki hisz (bízik) abban, meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri).

Tisztesség (megbecsülés, tisztelet) azért néktek, akik hisztek (tiétek, a hívőké a tisztesség) (számotokra, hívők számára tehát érték). Az engedetleneknek (nem hisz, szándékosan és önfejűen, hitetlen) pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek (a próbán elvetettek), (megtagad, elutasít), az lett a szegletnek fejévé (szegletkővé) és (egyben) megütközésnek (botlás) kövévé s botránkozásnak (botrány) sziklájává” (1Pét 2,4-7).

És ennek eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek [idegenek], hanem polgártársai a szenteknek és cselédei [háza népe; családtagjai] az Istennek. Kik fölépíttettetek [Isten házává], az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő [sarokkő] maga Jézus Krisztus” (Eféz. 2,19-20).

Mert: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek (elutasítottak, visszautasítottak), szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]! (Zsolt. 118,22-23).

Ézsaiás pedig hirdeti, hogy ki ez a kő: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! (akkor ő is megszentel). És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És megütköznek (és megbotlanak) köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást (tanítványaimba) ” (Ésa. 8,13-16).

Dániel is erről a kőről prófétál: „… egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöri azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor eggyé zúzódik a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet. És „… támaszt az egek Istene birodalmat, (egy királyságot) mely soha örökké meg nem romol, (nem semmisül meg soha) és ez a birodalom (a királyi uralom) más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, (királyságokat) maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,34-35.44)

Luk. 20,19 És igyekeznek vala a főpapok [a papi fejedelmek] és az írástudók [törvénymagyarázók] kezeiket ő reá vetni [és elfogni] azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. [Más fordítás: Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot].

Luk. 20,20 Annakokáért vigyázván őreá, leselkedőket [felbérelt megfigyelőket] küldének ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek [Más fordítás: Ezután állandóan szemmel tartották őt, és cselvető kémeket küldtek utána, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és kiszolgáltassák és átadhassák, a hatóságnak] és a helytartó hatalmának*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonultak], és tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának [és elhatározták, és kitervelték], hogy szóval ejtsék őt tőrbe, [vagyis beszédben csalják kelepcébe, és hogy szavaiban fogják meg Őt]. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal [együtt] (Mát. 22,15)

Márk bizonyságtétele pedig így hangzik: „És küldének hozzá némelyeket a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő, kiemelkedően, vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és a Heródes pártiak [(héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta] közül, hogy megfogják őt a beszédben. [vagyis hogy szóval csalják tőrbe]” (Márk. 12,13)

Luk. 20,21 Kik [vagyis a kémek] megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz [és nem nézed senki személyét; nem a külsőre vagy tekintettel], hanem az Istennek útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva; az igazság alapján] tanítod:

Luk. 20,22 Szabad-é [megengedett-e] nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

Luk. 20,23 Ő pedig észrevévén [felismerte] álnokságukat [ravaszkodásukat; mélyére látott alattomosságuknak, és], monda nékik: Mit kísértetek engem?

Luk. 20,24 Mutassatok nékem egy pénzt [egy dénárt]; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

Luk. 20,25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.

Luk. 20,26 És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak.

[Más fordítás: Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és megdöbbenve elhallgattak]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről. Jöttek a kiküldött kémek?  „Akik ezt mondják vala: Mester [vagyis Tanító], tudjuk, hogy igaz [és igazságos] vagy, és az Isten útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak (alétheia: az Igének) megfelelően] tanítod. és nem törődsz senkivel [és hogy nem tartasz senkitől, és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak] mert embereknek személyére nem nézel [és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma; mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez]. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz [mi a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [felismerve, és jól látva gonosz szándékukat; átlátott álnokságukon], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók [színészkedők kétszínűek]? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkoznak [meglepődtek]; és ott hagyván őt, elmenének [eltávoztak, eloldalogtak] (Mát. 22, 16-22).

Márk bizonyságtétele így hangzik: Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt (egy dénárt), (hogy megnézzem), és hogy lássam. Azok pedig hoznak (egyet). És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és igen elcsodálkoztak) őrajta” (Márk. 12,14-17).

 „Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).

 Pál apostolon keresztül megerősíti az Úr Jézus parancsát - a kijelentést - a Szent Szellem: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: [ami jár neki; (ami megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal, annak a hódolatot] akinek a tisztességgel, a tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]” (Róm. 13,7).

 Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes hatóság, méltóság alá) az Úrért: akár királynak (császárnak), mint feljebbvalónak (mint legfölsőbbnek, fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)

Luk. 20,27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok [vallási felekezet, (szekta) de elsősorban politikai párt volt, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta,] közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt,

Luk. 20,28 Mondván: Mester, Mózes megírta [vagyis előírta] nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot [vagyis utódot] az ő testvérének^*

*A mózesi törvény kimondta. hogy: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia (fiúgyermeke): a megholtnak (az elhunytnak) felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6)

Luk. 20,29 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

Luk. 20,30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;

Luk. 20,31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

Luk. 20,32 Mind ezek után pedig [végül] meghalt az asszony is.

Luk. 20,33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt.

Luk. 20,34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak [(aión): e világ korszak] fiai házasodnak és férjhez adatnak:

Luk. 20,35 De akik méltókká tétetnek, [(tügkhanó): vagyis célba érnek] hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

[Más fordítás „De akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világkorszakra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek]^*

*Máté bizonyságtételében így felel a sadduceusoknak az Úr Jézus: „Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok], mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát [és erejét]. Mert a feltámadáskor [vagyis a feltámadt testben ugyanis] sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek [és úgy élnek], mint az Isten angyalai a mennyben” (Mát. 22,23-30).

Luk. 20,36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai*

*Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).

A jövendő világra csak azok lesznek méltók, akik újonnan születtek, vagyis Istenből születtek: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13)

Luk. 20,37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette [(ménüó): tudtul adta, közölte, jelentette] a csipkebokornál [(batosz): gyümölcstelen tüskebokornál], mikor az Urat Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] Istenének és Izsák [jelentése: nevetés] Istenének és Jákób [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő] Istenének mondja^*

*Ez pedig így történt. Mózes elmenekülve Egyiptomból, a midianiák földjére jutott, és mikor: Mózes (jelentése: kihúzott) pedig őrzi (és legelteti) vala az ő ipának (vagyis az ő apósának), Jethrónak (jelentése: előkelő, fejedelem) a Midián (jelentése: civódás, viszály, küzdelem. Arab néptörzs) papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez (jelentése: (pusztaság, sivatag; száraz, forró); vagy Sínai hegy (csipkézett sziklák, szirtek; Szin puszta hegye). SZIN (sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke).

Ott megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor (tűzben) ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala (vagyis mégsem ég el). S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csodát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, (kiáltott neki) és szólítá őt Isten a csipkebokorból, (vagyis a csipkebokor közepéből) mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld (H: a kadadból, amely a. m. ’levágni’; kultikus értelemben ’elkülöníteni, elhatárolni attól, ami tisztátalan, közönséges, hétköznapi (profán), és Isten szolgálatára lefoglalni). És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. (2 Móz. 3,1-6).

István vértanú a szanhedrin előtt tett bizonyságtételében hivatkozik erre az eseményre: „És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá: Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meri megnézni. Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld” (Csel. 7,30-33)

Luk. 20,38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki [Más fordítás: Mert Őbenne mindenki él].

Luk. 20,39 Felelvén pedig némelyek az írástudók [törvénymagyarázók] közül, mondának: Mester, jól [(kalósz): helyesen, pontosan] mondád!

Luk. 20,40 És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.

Luk. 20,41 Monda pedig nékik: Mi módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

Luk. 20,42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok [(pszalmosz): hangszerkísérettel énekelt dal; dicsőítés] könyvében: Monda az Úr az én Úr ülj le jobbomon],

Luk. 20,43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

Luk. 20,44 Dávid azért Urának mondja őt, mi módon fia tehát néki?^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek [és együtt voltak], kérdezi őket Jézus, Mondván: Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől [mi a véleményetek a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé. [Majd újabb kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [nevezheti] tehát őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala Őt e naptól fogva többé senki megkérdezni” (Mát. 22,41-46).

Márk is bizonyságot tesz a történetről: „És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellem által: Monda az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, (akkor) mi módon (hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy sokaság örömest (szívesen) hallgatja vala őt” (Márk. 12,35-37).

Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség) (különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34-35).

 »Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van« (Jubileumi kommentár).

Dávid próféciája pedig így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

És: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által (Más fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen)” (2 Sám. 23,2).

Angyal sem lehetett, mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak (közülük kinek) mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)

Luk. 20,45 És az egész nép hallására [és miközben az egész nép hallgatta őt, így szólt], és monda az ő tanítványainak:

Luk. 20,46 Oltalmazzátok meg magatokat [(proszekhó): őrizkedjetek, és óvakodjatok] az írástudóktól [a törvénymagyarázóktól]. Akik hosszú [és díszes] köntösökben akarnak járni, [és akik előszeretettel járkálnak díszes köntösökben] és szeretik [és szívesen veszik] a piacokon [és a tereken] való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első ülést, [a zsinagógákban szeretik a főhelyeket] és a lakomákon a főhelyeket [(prótokliszia): szó szerint: első helyen fekvést];

Luk. 20,47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből [(prophaszisz): látszatra, színlelésből szerepjátszásból] hosszan [(makrosz): hosszadalmasan, terjengősen] imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek [(perisszosz krima lambanó): ezeknél a kelleténél több, haszontalan vita előzi meg döntésüket valami mellett vagy ellen, hogy azt elfogadják, vagy befogadják]^*

*Így tanítja az Úr Jézus az embereket a törvény magyarázóktól való óvakodásra, és annak okára: „Akkor szóla Jézus a sokaságnak [a tömegnek; a népnek] és az ő tanítványainak. Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik [minden tettüket az vezeti; arra törekszenek], hogy lássák [bámulják] őket az emberek [hogy feltűnjenek az embereknek]. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat [imaszíjaikat, és Ezért tesznek magukra nagyobb imadobozt]; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét [szegélybojtjait; hosszú bojtokat raknak magukra]; És szeretik a lakomákon [díszebédeken] a főhelyet [szó szerint: első helyen fekvést], és a gyülekezetekben [és a zsinagógákban] az elölűlést [az első helyre (díszhelyre) ülni]. És a piacokon [és vásártereken] való köszöntéseket [üdvözléseket], és hogy az emberek így hívják [és így szólítják] őket: Mester, Mester [Rabbi, Rabbi; tanító]!

De: Jaj néktek képmutató [kétszínű, színlelő] írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók] és farizeusok, mert [nagyokat imádkozva] felemésztitek [fölélitek] az özvegyek házát [arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok], és színből [színlelésből, külső látszatra] hosszan [terjengősen] imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek [ezzel rendkívüli ítéletet vontok magatokra]

 (Mát. 23,1.5-7.14).

Erről így prófétált Ézsaiás próféta:: „Jaj a hamis határozatok határozóinak (akik jogtalan rendeleteket hoznak), és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek (és irataik csak terheket rónak ki), Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől (elnyújtják a nincstelenek perét), s elrabolják népem szegényeinek igazságát (megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait), hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk (az özvegyeket kizsákmányolják), és az árvákban zsákmányt vessenek (és az árvákat kifosztják). S vajon mit műveltek a meglátogatásnak (a megtorlás napján) és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján (amikor megjön messziről az ítéletidő)? Kihez futtok (majd) segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket (kincseiteket)?” (Ésa. 10,1-3).

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-) zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (amelyek paráznaságba vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).

„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (letértetek) ez (erről az) útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8).

Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (tolvajt) látsz, mellé adod magad (vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (szádból gonosz beszéd jön ki), és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).

Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is (Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11).

És Pál apostol így folytatja: „Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal. 6,13)