2012. szeptember 14.

Ige: A kísértés


 „Boldog ember az [makariosz): a gondoktól és bajoktól mentes az élete, ez jelenti a hiánytalanság és hibátlanság állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja], aki a kísértésben [[(peiraszmosz): kísértés; amikor megpróbálják elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre, aki kísértés idején] kitart [aki a kísértésben megáll]; mert miután [(dokimosz): a kísértés alapján igazinak, valódinak bizonyult], elveszi [mert elnyeri] az életnek koronáját [az élet győzelmi koszorúját], amit az Úr [az Isten] ígért az őt szeretőknek, [azoknak, akik  (agapaó): teljesen odaadják, átadják, teljesen összekötik magukat Istennel, és eggyé válnak vele]” (Jak. 1,12)

A kísértés – melynek célja Istentől való elszakadásra bírni a hívőket – csapások, szeretteink elvesztése, elszegényedés, betegség, üldözés, és ezek okozója a sátán, ahogy ezt Isten igéje bemutatja: „Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben és béketűrésben (és türelemben) a prófétákat, akik az Úr nevében szólottak. Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat, (azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben). Jóbnak tűrését (és állhatatosságát) hallottátok, (és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr) és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes. Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak. 5,10-11.13).

És hogy mindezekben miért kell az Urat dicsérni, azt a Pál apostollal és Silással történteken keresztül mutatja be az Úr. Ők hirdették az Evangéliumot, és démont űztek, amiért üldözést szenvedtek Filippiben: „És odavezetvén őket (az elöljárók elé) a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják (és felforgatják) a mi városunkat, És olyan (olyan szokásokat), és szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk (vagy átvennünk, sem követnünk), sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk. És velük egyben feltámada a sokaság ő ellenük (és rájuk támadt. Az elöljárók, és) a bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszőzették (vagyis megbotoztatták) őket. És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe (vagyis börtönbe) veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, (vagyis a börtönőrnek) hogy gondosan őrizze őket. Ki (mivel) ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, (a belső börtönbe) és lábaikat kalodába szorítá (kalodába zárta). Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték (és magasztalták) az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. És (ekkor) hirtelen nagy földindulás lőn (nagy földrengés támadt), úgyannyira, hogy megrendültek a tömlöc fundamentumai (vagyis alapjai); és azonnal (hirtelen) megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak (és mindegyikükről lehulltak a bilincsek)” (Csel. 16,20-26).

És így bátorít a Szent Szellem: „Semmit ne félj (és ne ijedj, ne rémülj, és ne riadj meg,) azoktól, amiket szenvedned kell (paszkhó: amiket át kell élned, meg kell tapasztalnod; el kell viselned, és tűrnöd kell). (melló: ami készül, ami elkerülhetetlenül meg fog történni és ami még körül fog venni): Ímé a Sátán  (diabolosz: vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló) egynéhányat ti közületek a tömlöcbe (vagyis börtönbe) fog vetni, hogy megkísértsen (peiradzó): megkísérel rávenni arra, hogy elszakadj Istentől,  megpróbál elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre). És lesz tíz napig való nyomorúságtok (thlipszisz: nyomás, szorongattatás, gyötrés, gyötrődés, szorongás, kínzás, üldözés, baj). Légy hív (vagyis hű) mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját (vagyis az ÉLET győzelmi koszorúját). Akinek van füle, hallja (meg), mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál” (Jel. 2,10-11)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.