Nem
elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem
attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket
és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes
hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti
gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna
megtűrnünk magunkban. Ha megtűrjük, ráébredünk, hogy eltávolítanak Istenbe
vetett hitünktől és mire visszatérünk nyugalmunkba Istenhez, addigra belé
vetett hitünk semmivé lett és felülkerekedett bennünk a testbe és az emberi ügyeskedésbe
vetett bizalom.
Őrizkedj
"e világ gondjai"-tól, mert ezek azok, amelyek felkeltik a lélekben a
rosszkedvet. Különös dolog, hogy milyen hatalma van a legegyszerűbb dolognak is
arra, hogy elfordítsa figyelmünket Istenről. Utasítsd vissza az élet gondjait,
hogy el ne borítsanak!
A
másik, ami elvonja figyelmünket, a védekezés szenvedélye. Augustinus így
imádkozott: "Ó Uram, szabadíts meg attól a szenvedélytől, hogy szüntelenül
védekezzem." Belső állapotunk lerombolhatja lelkünknek Istenbe vetett
hitét. "Ki kell magyarázkodnom; meg kell értetnem magam az
emberekkel." Urunk soha semmiben nem magyarázkodott. Hagyta, hogy a
tévedések maguktól tisztázódjanak.
Amikor
észrevesszük az embereken, hogy nem haladnak előre szellemileg, és ez az
észrevétel kritikává torzul, akkor saját utunkat torlaszoljuk el Isten felé.
Isten nem azért engedte meglátnunk mások hiányait, hogy kritizáljuk őket, hanem
hogy közbenjárjunk értük.
Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.