Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet is ad inni egynek
e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem
fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10,42).
Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival. Az Úr
tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat
megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.
Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ:
mindössze egy pohár vizet adni! Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény,
akármilyen alacsonysorsú is vagyok. Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is
megjegyzi. Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot
tesszük is meg. Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét,
sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek
azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr. A jutalmat
sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.
Én adok egy pohár friss vizet valakinek, az Úr pedig élő
vízzel oltja szomjamat. Inni adok tanítványai egyikének, Ő pedig úgy tekint
rám, mint aki szintén tanítványaihoz tartozik. Azért ilyen nagylelkű velem,
mert az Ő kegyelme indított engem arra, amit megtettem, és ezért ígéri, hogy:
semmiképpen sem fogom elveszteni jutalmamat".
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.