Zsoltár 33. Isten mindenható jóságának dicsérete; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 33,1 [Dávid zsoltára]. Örvendezzetek [(ránan): örüljetek, vigadjatok, ujjongjatok, örömkiáltást hallassatok] ti igazak, [(caddíq): igaznak nyilvánítottak] az Úrban; [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban, mert] a hívőkhöz [(jášár): igazakhoz] illik a dicséret*

*Amíg az emberek nem értik az Úr tetteit, addig: „Félelem fog el minden embert, és hirdetik Isten tetteit, megértik cselekedeteit. Örülni fog az Úrban az igaz, (és hozzá menekül), mert nála talált oltalmat, dicséretet mondanak a tiszta szívűek” (Zsolt. 64,10).

És Dávid újra -és újra arra buzdítja a hívőket: „Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Az Úr építi Jeruzsálemet, összegyűjti (a szétszóródott) Izráelnek elűzötteit; Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt. 147,13).

 „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel, (ujjongjunk előtte énekszóval). Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül” (Zsolt. 95,1-3).

Mert: „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és (szeretetedet) és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem, és (ujjongok)” (Zsolt. 92,2-5).

Mária megcselekszi az Igét, amit a Szent Szellem Dávidon keresztül mond: „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok, és ujjongjatok ti igazak, ti, akik megigazultatok, akiket igaznak nyilvánítottak! Örvendezzetek mindnyájan ti igaz szívűek” (Zsolt. 32,11).

És ő is arra buzdít, hogy: „Dicsőítsétek velem az Urat! Hirdessétek velem az ÚR nagyságát, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4).

Az apostol is arra buzdítja a hívőket, hogy: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, azaz minden időben szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek és örvendjetek!” (Fil. 4,4).

 És a Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, nekem nincs terhemre, és engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent, és titeket megerősít” (Fil. 3,1).

És azért örüljenek, mert: „… a Szellem gyümölcse: öröm…” (Gal. 5,22).

Már Dávid így prófétál róluk: „Az igazak, azaz a megigazultak… örvendeznek és vígadnak az Isten színe előtt, és ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek” (Zsolt. 68,4).

Hát: „Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek, örvendezzetek együtt velem” (Fil. 2,18).

És ismét: „Mindenkor örüljetek” (1 Thess. 5,16).

Mert: „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof. 3,17).

Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istenének! (Más fordítás: Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt. 81,2)^.

Mert: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra, és a tiszta szívűekre öröm. Örüljetek ti igazak az Úrban, és magasztaljátok az ő szentséges emlékezetét, és szent nevét!” (Zsolt. 97,11).

Habakuk is az Úrban való örömről, és annak okáról prófétál: „Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, és porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim és reszkető léptekkel járok: hogy nyugtom legyen a nyomorúság napján, amely feljön a bennünket fosztogató népre, mely megsanyargatja azt. Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben a szőlőtőkéken nem lészen gyümölcs, megcsal, és hiányozni fog az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni, és vigadozni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab. 3,16-18).

Ézsaiás is erről prófétál, és arról, hogy mit tett az Úr velünk: „Örvendezvén örvendezek, és ujjongva ugrálok örömömben, mert nagy örömöm telik az Úrban, örüljön egész lényem az én Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvnek, a szabadulásnak, megmentésnek, biztonságnak, és jólétnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság, azaz a megigazulás palástjával vett engemet körül. A megigazulás palástját terítette rám, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, aki fölteszi fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, és ékszereit. Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, azaz a megigazulást s a dicsőséget minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa. 61,10-11).

Zsolt. 33,2 Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh): megvallva] az Urat, és [adjatok hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú hárfával [lanttal, hegedűvel] zengjetek [(zámar): dalt] néki [zengjétek fölségét]*

*Mert: „Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát, (amely tud neked ujjongani), a te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram! A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak” (Zsolt. 89,16-17).

 Hát: „Énekeljetek néki, zengedezzetek (zsoltárt) néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. (Dicsőítsétek szent nevét), dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,2-3).

„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és tánccal (körtáncot járva), dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, (csengő cintányérral) dicsérjétek őt harsogó cimbalommal (zengő cintányérral). Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 150,3-6).

Zsolt. 33,3 Énekeljetek néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]*

*És újra-és újra arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait” (Zsolt. 96,1-3).

És ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja (szabadulást szerzett). Tudtul adta az Úr az ő szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

És ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).

És Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).

Mert: „kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén (biztossá tette) lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban” (Zsolt. 40,3-4).

Az Úr szava: „A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói. Emeljék fel szavukat a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben” (Ésa. 42,9-12)

És János apostol elragadtatásban látja, és hallja Isten népét: „És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását, és mint nagy mennydörgésnek szavát. És hallom hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal hárfáznak vala; És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat (a négy élőlény) előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jel. 14,2-3).

„És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölettet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, amely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,6-9).

Zsolt. 33,4 Mert az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] szava [(dáḇár): Igéje] igaz [(jášár): igazságosak, egyenesek], és minden cselekedete hűséges, és [('ĕmunáh 'ĕmúnáh): minden tette hűség, megbízhatóság]*

*És így folytatja megvallását Dávid: „Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] tökéletes [(támím): szeplőtelen, hiba nélkül való], megeleveníti [(šúḇ): visszafordít Istenhez, helyreállítja, megújítja] az embert. Az Úrnak bizonyságtétele [(ʿéḏúṯ): tanúsága] biztos, [('áman): stabil, szilárd, amire támaszkodni lehet, hűséges, megbízható, építő] bölccsé teszi [(ḥáḵam): bölcsességre tanítja] az együgyűt [(pəṯá'í peṯí pəṯí): az együgyű, naiv, hiszékeny, becsapható kisdedeket, a tapasztalatlant]. Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] rendelései [(piqquḏ piqqúḏ): előírása, végzései] helyesek [(jášár): igazságosak, egyenesek]. Megvidámítják [(śámaḥ): földerítik, megörvendeztetik, megvigasztalják] a szívet [(léḇ): a bensőt]; az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] parancsolata [útmutatása] világos, [(bar): érthető, tiszta] megvilágosítja [('ôr): ragyogóvá teszi] a szemeket. Az Úrnak félelme [(jirə'áh): tisztelete] tiszta, [(ṭáhór ṭáhôr): szent, nem kevert], megáll [(ʿámaḏ): megmarad] mindörökké. Az Úrnak ítéletei [(mišəpáṭ): döntései] változhatatlanok [('ĕmeṯ): szilárdak, stabilak, állandóak] s mindenestől fogva [mindenben] igazságosak [(jaḥaḏ cáḏaq): teljesen igazzá tesznek, megigazítanak, felmentenek]” (Zsolt. 19,8-10).

Mert: „Isten igaz [Ő igazságos, és pártatlan] bíró; [erős és hatalmas Isten] de hosszan tűrő, vagyis elnézően türelmes velem és fékezi haragját” (Zsolt. 7,12).

Ezért Dávid megvallása és kérése: „A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben” „A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!” (Zsolt. 119,138.144).

Ezért: „Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el” (Zsolt. 119,16).

Ezért Dávid újra és újra így prófétál: „A te igazságod igazság örökké, és a te törvényed igaz” (Zsolt. 119,142).

És hogy kiről prófétál Dávid: „Aki teremtette, és (alkotta) az eget és földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Aki meg is tart hűségesen mindenkor” (Zsolt. 146,6).

„Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő végzése tökéletes, és (maradandó).  Megingathatlanok (rendíthetetlenek) örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak (igazán és helyesen vannak megalkotva)” (Zsolt. 111,7-8).

Ezt vallja meg az apostol is: „De hű [(pisztosz): és hűséges, megbízható, szavahihető] az Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket és megőriz [és megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz] a gonosztól [(ponérosz): a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).

Mert: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)

A tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14)

„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel. 12,11)^.

 Igen: „Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe [(koinónia): az Ővele való eggyéválásra]” (1Kor 1,9)^.

És hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24)^.

„Mert kegyelemből [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása irántatok] tartattatok meg [részesültetek a megváltásban; üdvözültetek], hit által; és ez nem tőletek van [nem a magatok érdeme]: Isten ajándéka [adománya] ez” (Eféz. 2,8).

Zsolt. 33,5 Szereti az igazságot, és [(cəḏáqáh): igazságosságot, egyenességet, irgalmasságot, hitet] és törvényt [a jogosságot; rendet, döntést]; az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld*

*És Dávid így folytatja a próféciát: „Trónod, oh Isten örökkévaló; igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,7).

És hogy kiről prófétál Dávid, azt a Zsidólevél fejti ki: A fiúról így szól az Úr: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]. Szeretted [(agapaó): és többre tartottad] az igazságot [(dikaioszüné): igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot, törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek [ujjongásnak, és vigasságnak] olajával a te társaid felett. [Más fordítás: Te mindig az igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]” (Zsid. 1,8 -9).

És: „A te kegyelmeddel, oh Uram, teljes e föld: taníts meg engem rendeléseidre!” (Zsolt. 119,64).

Zsolt. 33,6 Az Úr szavára lettek az egek, [(dáḇár ʿáśáh): az Úr Igéje alkotta az eget] és szájának leheletére, azaz [(rúaḥ): Szelleme által] minden seregük*

*Dávid megvallása: „Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása” (Zsolt. 102,26)

Az Újszövetség bizonyságtétele a mi Urunkról, az Úr Jézus Krisztusról: „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég” (Zsid. 1,10)

 A nap és a hold – és az idő – megteremtése  így történt: „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap” (1 Móz. 1,14-19)

„Mert nagy az Úr és igen dicsérendő, és rettenetes minden istenek felett; Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket” (1 Krón. 16,25-26)

Ő a teremtő, és Övé minden: „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, a mi rajta van!” (5 Móz. 10,14).

 Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted, és alkottad az eget, az egeknek egeit, és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr Jahve, az Örökkévaló, megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem. Én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló alkottam mindent. Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól, mert egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ésa. 44,24).

Az embernek tudnia kell, hogy Isten a Teremtő: „Mert ami az Isten felől tudható [megismerhető, megérthető, és nyilvánvaló] nyilván van ő bennük; [és világosan ismerik] mert az Isten megjelentette [nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette, sőt kijelentette] nékik. Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké való hatalma [az Ő ereje, ami képessé tesz bármi megtételére] és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból [az Ő műveiből, és munkái értelmes vizsgálata révén] megértetvén megláttatik; [és világosan látszanak, mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők] úgy, hogy ők menthetetlenek. [És ezért nincs hát mentségük]” (Róm. 1,19-20).

Hiszen: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk” (Zsolt. 19,2-5)

„Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket?” (Jób. 12,7-9).

És János apostol megvallása: „Kezdetben [már] vala az Ige (a logosz) és az Ige [a logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige (a logosz). Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az Isten. Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-3).

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3).

Bizony Ő az: „Aki teremtette (és megalkotta) a nagy (égitesteket, a) világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme (és örökké tart szeretete). A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme (és mert örökké tart szeretete). A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme (és örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,7-9).

És Ő, az: „Aki a Fiastyúkot és a kaszáscsillagot (alkotta, és) teremtette; aki reggellé változtatja a homályt és a nappalt (sötét) éjszakává sötétíti… az Úr (Jahve) annak a neve” (Ámós. 5,8).

És Ő az: „Aki teremtette a gönczölszekeret, (Ő alkotta a Nagymedvét), és a kaszás csillagot és a fiastyúkot és (Dél csillagait), és délnek titkos tárait. Aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul (és kikutathatatlanul), és csodákat megszámlálhatatlanul” (Jób. 9,9-10).

Mert Ő, vagyis: „… Isten maga az Ige (a Logosz)” (Ján. 1,1). 

A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete” (Jel. 3,14).

Zsolt. 33,7 Összegyűjti, és [(kánas): felhalmozza] a tenger vizeit, mintegy tömlőbe, és [gáttal torlaszolta el]; tárházakba [az ö titkos helyeire] rakja [mederbe zárja] a hullámokat [(təhóm təhôm): a mélységek vizeit, az örvényeket, és az áradatot gát közé szorítja]*

*Jóbtól azt kérdezi az Úr: „És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtűnt, és az anyaméhből kijött (amikor buzogva előtört a föld gyomrából); Mikor ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sűrű homályt? Mikor reávontam törvényemet, (határt szabtam neki) zárat és ajtókat raktam rá, és azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak (büszke hullámaidnak)!” (Jób. 38,8-11).

És Dávid válaszol: „Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására” (Zsolt. 104,9).

Zsolt. 33,8 Féljen az Úrtól [(járé') félelemmel tisztelje az Urat] mind az egész föld, rettegjen tőle, és [remegjen előtte] minden földi lakó [(gúr jášaḇ): a világ, a földkerekség minden lakója]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; (nem tudjuk megtalálni), nagy az ő hatalma és fenséges, és a tiszta igazságot el nem nyomja. Azért félik őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem (rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat)” (Jób. 37,22-23).

„Ő nem nézi a fejedelmek személyét (a vezető emberekkel szemben nem személyválogató) és a gazdagot a szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az ő kezének munkája (az ő keze alkotása)” (Jób. 34,19).

Zsolt. 33,9 Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott [(cúh ʿámaḏ): Ő rendelkezett és létrejöttek]*

*Ezért: „Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert (Ő) parancsolt és előállottak (létre jöttek) ők” (Zsolt. 148,5).

Zsolt. 33,10 Az Úr elforgatja [(púr): semmivé teszi] a nemzetek tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékát], meghiúsítja [(nú'): elveti, megakadályozza] a népek gondolatait [(maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolásait, elképzeléseit, terveit, céljait]*

*És bár: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg” (Péld. 19,21).

 Mert: „Az emberi értelem tervezget, de az ÚR adja meg, hogy mit mondjon a nyelv” (Péld. 16,1).

De: „Nincs, és (nem használ) a bölcsesség, és az értelem, sem a tanács az Úrral szemben” (Péld. 21,30).

És bár a: „Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld” (Zsolt. 46,7)

De az Úr az: „Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait [széttépi a ravaszok fondorkodását], hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék [Héber szerint: Aki (párar): meghiúsítja a (ʿárúm): ravaszak, agyafúrtak  (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolását, terveit, célját, hogy (tušijjáh túšijjáh): maradandó sikert (jáḏ): kezeik, erejük, fegyvereik ne (ʿáśáh): vihessenek véghez]” (Jób. 5,12)

Mert azt mondja az Úr: „Tanácskozzatok, (szőjetek csak terveket) de haszontalan lesz, (majd meghiúsulnak) beszéljetek beszédet, (tárgyaljatok csak) de nem áll meg, (úgysem sikerül) mert Isten van mi velünk!” (Ésa. 8,10).

Bizony: „Oda lesz Egyiptom (kettős teher, dupla nehézség) bátorsága, tanácstalanná teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a halottidézőket és a jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtuk, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).

Zsolt. 33,11 Az Úr tanácsa [(ʿécáh): előrejelzése, szándéka, terve, határozata, pedig] megáll [(ʿámaḏ): megmarad] mindörökké [(ʿólám ʿôlám): időtlen időkig, mert örök érvényű], szívének gondolatai [(maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolása, elképzelése, terve] nemzedékről-nemzedékre [(dór dôr): generációkon, és korszakokon át]*

*Hát: „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, és (nincs más); Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, (tervem megvalósul), és véghezviszem minden akaratomat” (Ésa. 46,9-10)

Zsolt. 33,12 Boldog nép az [(gój gôj): a nemzet], amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül [(naḥăláh): tulajdonául] választott magának*

*A választott népről így szól Péter apostolon keresztül a Szent Szellem: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, [Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett -] megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait [nagy tetteit], aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára [az Ő fényébe] hívott el titeket. Akik hajdan [(pote): egykor] nem nép [nem az ő népe] voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik [(eleeó): könyörület nélkül éltetek, nem nyertetek irgalmat], nem kegyelmezettek voltatok, most pedig [könyörületet nyertetek, irgalomra találtatok] kegyelmezettek vagytok” (1 Pét. 2,9-10)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „Amint Hóseásnál (jelentése: Jahve az üdvösség) is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett. [Más fordítás: Azt, ami nem népem, népem gyanánt fogom elhívni, és amelyet nem szeretek, szeretett (agapé) népemnek, és ki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak]. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni” (Róm. 9,25-26).

Így szólt Isten szava a prófétán keresztül: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Mert bevetem vele a földet, és akit „Nincs irgalom”- nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a „Nem népem”- nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós. 2,18-19.22).

És így valósult meg Isten szava, amely kijelenti, hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok! És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egy (vagyis egyetlen) fejedelmet választanak, és feljőnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten vet, plántál, és új vetést, új népet fog alapítani) napja! Mondjátok atyátokfiainak (testvéreiteknek): Ammi (vagyis: Népem)! És a ti húgaitoknak: Rukhámáh (azaz: van irgalom)!” (Hós. 1,10-12).

És ez akkor következik be, amikor: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő (és hatalom) Szelleme, az ÚR ismeretének és félelmének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt” (Ésa. 11,1-3).

 Ő: „Aki országa népévé tett és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6).

És már új ének zeng a mennyben: „És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, (a Te véreddel vásároltad meg őket) minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből. És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” (Jel. 5.9-10).

És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma (papok királysága) és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6).

Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra (a fényre) és a Sátánnak (ellenségnek) hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek (céltévesztésüknek) bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt (örökséget) nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel. 26,18)

Az apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Mert valátok (egykor) régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (éljetek)” (Eféz. 5,8)

Ézsaiás is a Krisztus népéről prófétál: „Dicsőíteni fog engem a mező vada, a sakálok és struccok, hogy vizet szereztem (vizet fakasztottam) a pusztában; a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A népnek, amelyet magamnak alkoték, (és formáltam) hirdesse dicséretemet!” (Ésa. 43,20).

Mózes is a választott népről prófétál: „Hiszen az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját (tulajdon) népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és (ezért váltott ki, és) szabadított meg téged a szolgaságnak házából, Egyiptom (evilág) királyának kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hűséges (állhatatos) Isten, aki (hűségesen) megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen (ezer nemzedéken át is) azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják” (5 Móz. 7,6-9).

És: „Mert egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvukat: titeket választott ki ő utánuk minden nép közül, amint e mai napon is látszik” (5 Móz. 10,15).

És folytatódik a kijelentés: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [lettek kijelentve] és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16).

És a pogányokból (nemzetekből) megtérteknek így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Mert: „…Ábrahám … mindnyájunknak atyánk” (Róm. 4,16).

És az Ábrahám hitéből valókat: „És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak” (Ésa. 62,12).

Zsolt. 33,13 Az égből letekint az Úr, látja az emberek [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát.

Zsolt. 33,14 Székhelyéről lenéz [(máḵôn): lakhelyéről rátekint] a föld minden lakosára. [Más fordítás: Hajlékából (šáḡaḥ): szemléli

mindazokat, akik a földet  (jášaḇ): benépesítették]*

*Mert: „Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják az emberek fiait” (Zsolt. 11,4).

 „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9)

 „Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig) ő lát mindent az ég alatt” (Jób. 28,24).

„Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” (Péld. 15,3).

És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] letekintett [lenézett] a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy meglássa, ha van-é [köztük] értelmes, [értő lelkű; okos] Istent kereső [aki Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2).

És: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12).

És amit lát: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)  

És hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16)

 És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11

Zsolt. 33,15 Ő alkotta [(jácar): Ő formálta] mindnyájuk szívét [(léḇ). bensőjét], és jól tudja [(bín): jól ismeri] minden tettüket.

Zsolt. 33,16 Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével [Más fordítás: Nem a nagy, erős sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst];

Zsolt. 33,17 Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg [(šeqer): Csalódik, aki lovaktól vár  (təšuʿáh təšúʿáh):

segítséget, mert nagy erejük nem ment meg]*

*A próféta jajgat Isten népének hűtlensége miatt: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek segítségért! Lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik. De ő is bölcs, és veszedelmet hoz, nem másítja meg szavait, hanem rátámad a gonoszok házára és a segítséget ígérő gonosztevőkre. Hiszen Egyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem szellem, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (Ézs. 31,1-3)

Az Úr: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Jeruzsálem, dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra, megáldotta benned lakó fiaidat” (Zsolt. 147,10-13).

És nem is: „… az íjamban bízom, és kardom sem védelmez meg engem; Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg” (Zsolt. 44,7-8).

Ezért szól a királyoknak a parancs – és mindenkinek, aki befogadta az Úr Jézust, Őt, Aki: „tett minket királyokká...”:(Jel. 1,6):

„Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton!” (5 Móz. 17,16)

Hiszen bár: „Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az ÚR adja a győzelmet” (Péld. 21,31).

Dávid megvallása: „Ezek [harci] szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg [Más fordítás: Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi ellenben Urunk, Istenünk nevét hívjuk segítségül]” (Zsolt. 20,8).

Isten Igéje bemutatja, hogy hogyan kell viszonyulni a gonoszhoz: „Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni” (1 Sám. 17,45-47)

Ez a bátorítás nekünk is szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól (a gonosztól és démonaitól, ha embereken keresztül támad is), mert velünk többen vannak, mint ővele. Ővele hústesti erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék...” (2 Krón. 32,7-8).

Zsolt. 33,18 Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az [(járé') Isten tisztelőket], az ő kegyelmében, és [(ḥeseḏ jáḥal): szeretetében reménykedőket], és bízókat*

*Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16).

És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt tisztelőknek) kívánságát, kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,19).

„Mert az Úr igaz [(caddíq): igazságos, méltányos, pártatlan]; igazságot [(cəḏáqáh): igazságosságosságot, jogosságot] szeret, [('áhéḇ 'áhaḇ): kíván, abban gyönyörködik] az igazak [az igaznak nyilvánítottak] meglátják [(horaó): megpillantják] az ő orcáját [(páním): személyét, jelenlétét]” (Zsolt. 11,7).

„Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak” (Jób. 36,7).

Péter apostol megvallása: „Mert az Úr szemei [(proszópon): jelenléte] az igazakon [megigazultakon] vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein; [és füle az ő könyörgésükre figyel] az Úr orcája pedig a gonoszt [(kakosz): rossz, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány] cselekvőkön” (1 Pét. 3,12)

Zsolt. 33,19 Hogy kimentse [(nácal): kiragadja, és megszabadítsa] őket a halálból [(máveṯ): csapásokból, pusztulásból], és az éhségben is [éhínség idején is] eltartsa [(ḥájah): életben tartsa, megőrizze, táplálja] őket*

*Azt mondja az Úr: „Hanem bizonyára megszabadítlak téged, nem esel el fegyver miatt, és az életed zsákmányul lesz néked, mert reménységed volt (bíztál) bennem, azt mondja az Úr” (Jer. 39,18).

„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, (örömre derülnek) és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény (nyomorult) kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette (kiszabadította) őt. Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül (őrt áll az istenfélők mellett), és kiszabadítja (és megmenti) őket. Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,6-8.11).

„Nem szégyenülnek meg a (gonosz), veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban (is)” (Zsolt. 37,19).

„Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3).

„Az éhínségben megment [(páḏáh): megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a fegyveres kezektől [s a hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]” (Jób. 5,20).

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           

Zsolt. 33,20 Lelkünk az Urat várja, segítségünk és pajzsunk ő

[Más fordítás: Életünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket]*

*És Dávid – az életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a bajbajutottaknak: Mert: „Te, [oh] Uram, azért védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

„Bizony elrejt (és megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében (elrejt sátra mélyén), sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem). Most is felül emeli fejemet ellenségeimen (így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között), akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)

Az Úr: „Az igazaknak (becsületeseknek) valóságos jót rejteget (jutalmat tartogat), pajzsot a tökéletesen járóknak (a feddhetetlenül élőknek)” (Péld. 2.7).

Mert: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

Ábrámhoz így szólt az Úr: „...Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (1 Móz. 15,1)

Ez az ígéret Ábrahám minden magvának szól, mert meg van írva: „Krisztus váltott meg minket... átokká levén érettünk; ...Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által” Így lettünk Krisztusé, és Ábrahám áldásainak örökösei: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,13-14.29)

És ha szorongat az ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!” „Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114; 144,1-2).

Zsolt. 33,21 Csak ő benne vigad [(śámaḥ): ujjong, örvend] a mi szívünk, [(léḇ): a mi bensőnk] csak az ő szent nevében bízunk!

Zsolt. 33,22 Legyen, Uram, a te kegyelmed és [szereteted] rajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned [Más fordítás: Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk].