apostolok Cselekedete 10. fejezet: A pogányokra is kitöltetik a Szent Szellem. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 10,1 Vala [élt] pedig Cézáreában [jelentése: elvágott, leválasztott); Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa] egy Kornélius [jelentése: szarvból készült, szarvval ellátott, erős] nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai [jelentése: borjúszerű)] seregből*

*Miután Filep hirdette az evangéliumot Kandakénak (jelentése: a szolgák királynője miniszterének), a néger miniszternek, elragadta őt a Szent Szellem, mert az Úrnak gondja volt a Cézáreában élő emberekre: „Filep (jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli) pedig találtaték Azótusban (jelentése: erődítmény, vár; erős, hatalmas); és széjjeljárva hirdeté az evangéliumot minden városnak, míglen Cézáreába juta” (Csel. 8,40).

És Péter bizonyságot tesz arról, hogy őt választotta Isten, hogy a pogányok először tőle hallják az evangéliumot: Egybegyülének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek. És mikor nagy vetekedés (nagy vita támadt) támadt, felállt Péter, és monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét (igéjét), és higgyenek” (Csel. 15,6-7).

Csel. 10,2 Jámbor [(euszebész) :hívő] azaz istenfélő egész háznépével egybe, ki sok alamizsnát [(eleémoszüné):sokat  jótékonykodott, és sok adományt] osztogat vala a népnek, [sok jót tett a néppel]* és szüntelen könyörög vala Istennek**

*Az Úr Jézus  kijelentése az adakozásról: „Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, amikor adakozol, amikor irgalmat gyakorolsz, te úgy adj, és úgy adakozz, hogy ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád a te könyörületességed, és irgalmasságod titkon legyen, hogy adakozásod titokban történjék; és a te Atyád, aki titkon néz, és aki látja, ami titokban történik, megfizet néked, és megjutalmaz téged nyilván, vagyis nyilvánosan fogja megadni fizetséged” (Mát. 6,3-4).

Mert: „Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez, (aki könyörül a nincstelenen); és az ő jótéteményét megfizeti néki” (Péld. 19,17).

**Pál apostolon keresztül arra buzdít a Szent Szellem, hogy: „Szüntelen [(adialeiptósz): megszakítás, megállás és szünet nélkül szakadatlanul, állandóan, és folyamatosan] imádkozzatok (1 Thess. 5,17).

Jeremiáson keresztül azt ígéri az Úr: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, (jóra fordítom sorsotokat) és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,12-14).

Mert azt mondja az Úr: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak” (Péld. 8,17).

Csel. 10,3 Ez látá látásban világosan [látomásban tisztán], a napnak mintegy kilencedik órája körül, azaz: [úgy délután három óra körül] hogy az Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius [jelentése: szarvból készült, szarvval ellátott, erős]!

Csel. 10,4 Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid [a te imádságaid] és alamizsnáid [(eleémoszüné): adományaid] felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.

Csel. 10,5 Most azért küldj Joppéba [jelentése: szépség, kedves, dísz, magaslat] embereket, és hívasd magadhoz Simont [Jelentése: Isten meghallgatott], ki neveztetik Péternek [jelentése: szikla vagy kődarab, kő]*

*És Péter apostol azért volt Jopéba, mert Tábita meghalt, és az ő imájára feltámadt, és ő ezután: „… több napig marada Joppéban egy Simon [jelentése: meghallgatott] nevű tímárnál” (Csel. 9,43).

Csel. 10,6 Ő egy Simon [jelentése: meghallgatott] nevű tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Ő megmondja néked, mit kell cselekedned.

Csel. 10,7 Amint pedig elment az angyal [(aggelosz): hírnök, követ], aki Kornéliussal beszélt, szólíta kettőt az ő szolgái közül, és egy kegyes [(euszebész): hívő, istenfélő] vitézt [(sztratiótész): katonát] azok közül, kik rendelkezésére állnak vala.

Csel. 10,8 És elmondván nékik mindent, elküldé őket Joppéba.

Csel. 10,9 Másnap pedig, míg azok menének [(hodoiporeó): úton vannak] és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra* tájban, azaz [déltájban].

*Hat óra (hóra): az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg).

Csel. 10,10 Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ő reá elragadtatás [Önkívületbe került: görögül egeneto ep' autón eksztaszisz, azaz szó szerint: eksztázis lett rajta úrrá];

Csel. 10,11 És [(kai theóreó): ekkor észrevette], és látá, hogy az ég megnyilt és leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:

Csel. 10,12 Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.

Csel. 10,13 És szózat lőn őhozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!

Csel. 10,14 Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant*

*Mert a törvény pontosan meghatározta, hogy milyen állat húsát szabad megenni: „De a kérődzők és a hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: A tevét, mert az kérődző ugyan, de nincs hasadt körme; tisztátalan ez néktek” (3 Móz. 11,4).  

De a kérődzők és hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: a tevét, a nyulat és hörcsögöt, mert kérődznek ugyan, de körmük nem hasadt; tisztátalanok legyenek ezek néktek. És a disznót, mert hasadt ugyan a körme, de nem kérődzik; tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestűket se illessétek” (5Móz. 14,7-8).

„És mondék: Jaj, Uram, URam! Én még nem tettem magamat tisztátalanná ifjúkoromtól fogva mostanáig sohasem azzal, hogy elhullott vagy (vadtól) széttépett állatot ettem volna, és nem vettem a számba tisztátalan húst” (Ezék. 4,14).

De az Úr Jézus hatálytalanította ezeket a rendelkezéseket, ezt mondva: „Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén, vagyis bekerülve őbelé, megfertőztethetné, tisztátalanná tehetné, ami megszentségtelenítené, ami beszennyezhetné őt. Mert: Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be a testébe; hanem amik belőle jőnek ki, ami belőle ömlik ki, ami belőle ered, azok fertőztetik meg, és az teszi tisztátalanná az embert” (Márk. 7,15).

Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből, azaz a szellemi élet középpontjából származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

Pál apostol vallástétele: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi, azaz egyetlen egy férfi, nő vagy dolog sem tisztátalan, beszennyezett, közönséges, bemocskolt, szentségtelen önmagában: hanem bármi csak annak a személynek tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. Csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz” (Róm. 14,14).

Mert: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett, és szennyes azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

„Mert Istennek minden teremtett állata, és minden teremtménye jó, és semmi sem meg / vagy el / vetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1 Tim. 4,4-5). 

Ezért az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor. 8,8).

Csel. 10,15 És ismét szózat lőn őhozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított [(katharidzó): tisztának nyilvánított], te ne mondd tisztátalanoknak*

*És az apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy: „Mert az Isten országa [királysága; uralma] nem evés, nem ivás, [nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll] hanem igazság, [vagyis megigazultság] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellemben való öröm. [jókedv, vidámság, és boldogság a Szent Szellemben]. Ne rontsd [és ne rombold] le az ételért az Isten munkáját. Minden [valóban] tiszta ugyan [de gonosz az étele annak az embernek, aki sérelmet okozva eszik; az UBS görögszótár magyarázata szerint: “aki olyat eszik meg, ami mást bűnbe ejt, vagyis ami hitét megsérti, és megtámadja], de rossz [gonosz, káros, és ártalmassá válik] annak az embernek, aki botránkozással eszi [vagyis aki úgy eszi, mintha az kelepce volna a számára]” (Róm. 14,17.20).

Az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon (nem tesz minket kedvessé Isten előtt); ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk (és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak), és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk (és akkor sincs érdemünk)” (1Kor. 8,8)

„Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a (hús)test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet” (Kol. 2,20-23)

Hát: „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek” (Zsid. 13,9).

Csel. 10,16 Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.

Csel. 10,17 Amint pedig Péter [(diaporeó): zavarban lévén] magában tünődék, mi lehet az a látás, az a [(horama): látomás], amelyet látott, ímé azok a férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz,

Csel. 10,18 És bekiáltván megtudakozák, vajon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson?

Csel. 10,19 És amíg Péter a látás felől gondolkodék [(horama enthümeomai): látomáson tűnődik], monda néki a Szellem: Ímé három férfiú keres téged*

*Mert az Úr adja a látomást, és annak magyarázatát is: „De mikor [(hotan): vagyis amikor csak, és bármikor] eljő Ő, az igazságnak [(alétheia): vagyis a valóságnak] Szelleme, elvezérel majd [(hodégeó): és utat mutat, kísérni fog az úton, irányítani, tanítani fog] titeket minden [vagyis a teljes] igazságra [és bevezet titeket a teljes valóságba]… és a bekövetkezendőket megjelenti [és az eljövendő dolgokat is kijelenti] néktek [s a jövendőt tudatja veletek]” (Ján. 16,13).

Csel. 10,20 Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés, és [(diakrinó): habozás] nélkül menj el ővelük: mert én küldöttem őket*

*Hiszen mielőtt a feltámadott Úr visszament a mennybe, így szólt tanítványaihoz: „Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden embernek]” (Márk. 16,15).

És: „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).

Csel. 10,21 Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött őhozzá, monda: Ímé, én vagyok, akit kerestek: mi dolog az, amiért jöttetek?

Csel. 10,22 Ők pedig mondának: Kornélius százados, igaz [(dikaiosz): igazságos, tisztességes, becsületes] és istenfélő [Istentisztelő] férfiú, ki mellett a zsidók [(iúdaiosz): Judeában élők] egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett [(khrématidzó): kijelentést kapott], hogy hívasson téged házához, és halljon tőled valami dolgokról, [(réma): Igéről].  

Csel. 10,23 Behíván azért őket, szállására fogadá, és [(xenidzó): megvendégelte őket]. Másnap pedig elméne Péter ővelük, és a Joppébeli atyafiak [testvérek] közül is némelyek együtt menének ővele.

Csel. 10,24 És másnap eljutának, és [(eiszerkhomai): megérkeznek] Cézáreába [jelentése: elvágott, leválasztott / a lovakat kedvelők városa]. Kornélius pedig várja vala őket, egybegyűjtvén rokonait és jó barátait.

Csel. 10,25 És lőn, hogy amint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, [(piptó): leesvén] a lábaihoz borulva imádá őt.

Csel. 10,26 Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok*

*János apostol is a kijelentést tolmácsoló angyalt akarta imádni: „És én János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket megmutatta vala. Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd” (Jel. 22,8-9).

És azért se imádd, mert a Szent Szellem szól a bizonyságtevőkön keresztül: „És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Vigyázz, ne tedd: szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan a Jézus bizonyságtétele; Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság Szelleme” (Jel. 19,10).

Csel. 10,27 És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyűlve;

Csel. 10,28 És monda nékik: Ti tudjátok, hogy [(athemitosz): törvényellenes], és tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek*

 *A törvény kimondta, hogy a föld lakosaival: „…ne köss szövetséget, és ne könyörülj rajtuk. Sógorságot se szerezz ő velük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak” (5 Móz. 7,2-3).

És azért: „Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból. Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel” (2 Móz. 34,15-16).

Csel. 10,29 Annak okáért [(anantirrétósz): készségesen] ellenmondás, és [vonakodás] nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hívattatok engem?

Csel. 10,30 És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig böjtöltem, és kilenc órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg előttem fényes [(lamprosz): ragyogó, tündöklő, fénylő] ruhában,*

*Az Úr Jézus sírjához menő asszonyok is hatalmas erejű angyallal találkoztak, akinek: „A tekintete [és a megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [mint a fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó. [Más fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó]” (Mát. 28,2-3).

Lukács így számol be erről: „És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, [és tanácstalanul megzavarodva álltak] ímé két férfiú álla melléjük fényes [vagyis fénylő, villogó, ragyogó] öltözetben; »Más fordítás: Nem tudták mire vélni a dolgot még fel sem ocsúdtak meglepetésükből - és egyszerre csak két férfi termett mellettük villámhoz hasonlóan ragyogó ruhában«”(Luk. 24,4).

Csel. 10,31 És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid [(eleémoszüné): jótékonyságod, a te adományaid] emlékezetbe jutottak Isten előtt.*

*Meg van írva: „Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, (az pedig dicsőíti) aki könyörül a szűkölködőn (a szegényen)” (Péld. 14,31).

És: „Aki megcsúfolja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét; aki gyönyörködik másnak nyomorúságában, büntetlen nem lészen!” (Péld. 17,5).

Csel. 10,32 Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson, ott [(xenidzó): vendégeskedik] a tenger mellett: ő, minekutána eljő, szól néked.

Csel. 10,33 Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten [színe] előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt.

Csel. 10,34 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom [alétheia katalambanó: most kezdem igazán megérteni], hogy nem személyválogató az Isten;*

*Már Mózesen keresztül kijelentésre kerül, hogy Isten – aki mindenek Ura – egyformán szeret minden embert: „Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, erős, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad” (5 Móz. 10,17).

És folytatódik a kijelentés: „Azért az Úr félelme, azaz tisztelete legyen rajtatok, vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, és nem is tűri a hamisságot, és nála nincs személyválogatás, sem ajándékvétel, és nem lehet megvesztegetni” (2 Krón. 19,7).

Az apostol is erről tesz bizonyságot: „Mert ugyanis Isten nem személyválogató, nem részlehajló, Nála nincs kedvezés, vagy protekció. Mert nincs különbség, és megkülönböztetés zsidó, vagyis judeai, meg görög, vagyis pogány között; mert ugyanaz az Ura mindnyájunknak, aki kegyelemben gazdag és bőkezű mindazokhoz, akik Őt segítségül hívják” (Róm. 2,11; 10,12).

Csel. 10,35 Hanem minden nemzetben kedves, és [(dektosz): elfogadott] ő előtte, aki őt féli [aki Őt tiszteli] és igazságot, azaz a [(dikaioszüné): megigazulást] cselekszik, és [(ergadzomai): megszerzi]*

*És az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy mit kell cselekedni: „… azok fognak megigazulni, vagyis megigazíttatni, akik a törvényt, azaz Isten útmutatását betöltik, megcselekszik, és megvalósítják” (Róm. 2,13).

Mert: „Isten pedig ezt az igazságát, vagyis az Isten előtti megigazulást most nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek, és mindazok elnyerik, és mindazokra száll, akik hisznek Benne…” (Róm. 3,22).

Mert Istennek igazsága az Úr Jézusban jelent meg: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek….” (Róm. 3,22.29).

„Mert Krisztus Jézusban csak az új teremtés számít” (Gal. 6,15).

Már a próféták azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül, azaz üdvözül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

Csel. 10,36 Azt az igét, melyet elkülde az Izráel [jelentése: Isten harcosa; Isten győzedelmeskedik; egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző] fiainak, hirdetvén békességet, vagyis [(eiréné): azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.], azaz [(euaggelidzó): evangéliumot, örömhírt, győzelmet hirdet] a Jézus Krisztus által - Ő mindeneknek [(pasz pasza pan): a mindenségnek] Ura*

*Lukács bizonyságtétele szerint az Úr Jézus, még amikor testben volt, már kijelentette, hogy minden hatalom néki adatott. Ez akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya. és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Luk. 10,21-22).

Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (vagyis nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).

És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [és annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [aki a mindenséget alá rendelte] Mikor pedig minden (vagyis a mindenség) alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28).

A feltámadott Úr kijelentése: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18).

És ígérete: „Békességet [(eiréné): vagyis azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] hagyok néktek. Az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ [(koszmosz): a teremtett, a látható világ, vagyis evilág] adja. Ne nyugtalankodjék [(taraszszó): nehogy megrémítsen, ne rémüljön, és ne rendüljön meg, és nehogy háborogjon, vagy remegjen] a ti szívetek [(kardia): a ti bensőtök], sem pedig ne féljen [(deiliaó): ne rettegjen, és ne is csüggedjen; és ne legyen gyáva, vagy félénk]” (Ján. 14,27).

Ez a békesség az Isten által megigazíttotaké: „Megigazulván azért hit által békességünk van Istennel [vagyis létrejött az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás], a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1).

 Hiszen Ő az a gyermek, akiről meg van írva: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6).

Ezért aki Istenből született:„Mert mindaz, aki az Istenből született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!” (1 Ján. 5,4-5).

 És bár: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben (szóma = személyünkben) hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (szarx = a húsunkban)” (2Kor. 4,8-12).

„De mindezekben [és mindezekkel szemben] győzteseknél is többek vagyunk, [és felettébb diadalmaskodunk, sőt döntő, és teljes, tökéletes, végleges, fölényes győzelmet aratunk] Őáltala, aki minket szeretett” (Róm. 8,37).

A győztes Hadvezér által, aki: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat [fennhatóságokat], őket bátran mutogatta [(parrészia deigmatidzó): a legyőzött hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a győztes nép előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta. Nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette], diadalt vévén rajtok abban [(thriambeuó): aki diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta őket, s ennek nyílt jelét is adta. Győztes hadvezérként, mint legyőzötteket diadalmenetben felvonultatta]” (Kol. 2,15).

Csel. 10,37 Ti ismeritek azt a dolgot [(réma): kijelentést], mely lőn az egész Júdeában [jelentése: dicsőítve lesz], Galileától [jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] kezdve, az után a keresztség után, [(baptiszma): az alámerítkezést követően], melyet János [Jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó, az Úr megkegyelmezett. Isten kegyelmet ad]  prédikált [(kérüsszó): hirdetett]*

*Ezután pedig az Úr Jézus folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe, vagyis fogságba vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván, és így hirdette az Isten országának evangéliumát, és mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban” (Márk. 1,14-15).

 „És elindult a Jordán mellett lévő minden tartományba, és bejárta a Jordánt környékező egész vidéket prédikálván, és hirdette a megtérést, azaz a más felismerésre térést jelképező bemerítést, a gondolkozás megváltoztatását a bűnöknek bocsánatára, eltörlésére, azaz a cél elvétésének megbocsá­tására, és elengedésére” (Luk. 3,3).

Csel. 10,38 A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal [(dünamisz): erővel], ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] hatalma [(katadünaszteuó): zsarnoksága elnyomása] alatt voltak [akik az ördög igájában vergődtek]; mert az Isten vala ő vele*

*Márk bizonyságtétele az Úr Jézus felkenetéséről: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, eljöve és odament Jézus a galileai Názáretből, és bemeríttette magát János által a Jordánba. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, vagyis galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni. És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből: Te vagy az én szerelmes az én kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én gyönyörködöm. Tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltetem^” (Márk. 1,9-11)

Lukács is bizonyságot tesz: „Lőn, vagyis történt pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott, megnyilatkozik az ég.  És leszálla őreá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb, azaz galambhoz hasonló testi alakban, vagyis személy alakjában, és szózat lőn, és hang hallatszott a mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes, az én szeretett Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22).

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm, Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme, a szentség Szelleme” (Ésa. 11,2).

Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).

És ezután: „bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, a királyság örömhírét, és gyógyítva orvosolt a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget, és fogyatékosságot, bajt, gyengeséget. És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan valának, minden szenvedőt. A különféle betegségekben, és súlyos nyavalyákban és kínokban, gyötrelmekben sínylődőket, azokat, akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek. A fájdalmas bajokban szenvedőket, ördöngösöket, vagyis ördögtől, azaz démonoktól megszállottakat, démonizáltakat, epilepsziásokat, holdkórosokat és gutaütötteket, bénákat, és inaszakadtakat, és meggyógyítja vala őket” (Mát. 4,23-24).

Mert az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja, és bejárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35)

„És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat, csonkákat, nyomorékokat és sok egyebeket, és sok más beteget, és odahelyezték, oda tették őket a Jézus lábai elé. És Ő meggyógyítá őket” (Mát. 15,30)

Az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, megszállottat, és egy szóval, egy igével kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta, Ő távolította el a mi betegségünket” (Mát. 8,16-17)

„És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14). 

Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14)

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus prédikál vala, hirdette az igét azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket, vagyis démonokat űz, és hajít ki, dob ki vala” (Márk. 1,39)

„És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt, ne tolongjanak körülötte. Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék, hogy megérinthessék őt. A tisztátalan szellemek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és így kiáltanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, és erélyesen megtiltotta nekik, hogy őt ki jelentsék, és nehogy felfedjék kilétét” (Márk. 3,9-12)

„És némelyek azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van, ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott. És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan csak illeték, és akik csak megérintették meg is, gyógyulnak” (Márk. 6,55-56)

„Jézus pedig elméne, elvonult tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából, És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, amikor hallották, hogy miket mivel vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez, nagy sokasággal jövének ő hozzá” (Márk. 3,7-8.)

Kivéve azokat, akik „ismerik” az Írásokat: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, illetve benne, és: Az ördögök fejedelme által, az ő segítségével űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22)

 Lukács is erről az Evangéliumról tesz bizonyságot: „Sokakból, sok emberből pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, rájuk parancsolt, és nem engedi őket szólani és beszélni, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,41)

„És alámenvén ővelük, vagyis a tanítványaival, megálla a síkságon, egy sík helyen, és vele együtt az ő tanítványainak serege, nagy sokasága, és a népnek nagy sokasága, nagy néptömeg egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

És az Úr Jézus beteljesítette Ézsaiás próféciáját a Messiás, a Felkent küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!”(Ésa. 61,1-3).

Csel. 10,39 És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, amiket mind a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] tartományában, mind Jeruzsálemben [jelentése: a béke megalapozása] cselekedett; akit megölének, fára feszítvén.

Csel. 10,40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván [(ginomai emphanész): nyilvánvalóan láthatóvá váljon],

Csel. 10,41 Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, [(prokheirotoneó martüsz): előre kiválasztott tanúknak] nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból*

*Erről az Evangélium így tesz bizonyságot: „Mikor pedig [korán] reggel, a hétnek [(szabbaton): az abbahagyás] első napján [miután] föltámadott vala, megjelenék [(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik] először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt [hét gonosz szellemet, démont] űzött [haj(í)tott] vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak [és megvitte a hírt Jézus tanítványainak], akik vele valának és keseregnek és sírnak vala. [és gyászoltak és szomorkodtak]. Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő [Mária] látta vala, nem hivék. Ezután pedig közülük kettőnek [két tanítványnak] jelenék meg [lett láthatóvá] más [másféle, idegen, elváltozott] alakban [mutatta meg magát] útközben, mikor a mezőre mennek vala. Ezek is elmenvén, megjelenték [megvitték a hírt] a többieknek; ezeknek sem hívének. Azután [(hüszteron): végül], mikor asztalnál ülnek [asztalnál feküdtek] vala megjelenék magának a tizenegynek [utoljára a tizenegynek vált láthatóvá, (phaneroó): mutatkozott meg], és szemükre hányá [és szemükre vetette] az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hívének” (Márk. 16,9-14).

János részletes leírást ad az Úr megjelenéseiről: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, (hogy a kertész áll mögötte), monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (azt jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (ne érints) engem (engedj; ne tarts vissza); mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján (aznap, még a hét első napján, amikor beesteledett), és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve (belépett) Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat (az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat). Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak, (éppen) nem vala ő velük, amikor eljött (amikor megjelent) vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe (és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét), és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába (és nem teszem a kezemet az oldalára), semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ővelük. Noha az ajtó zárva vala, beméne (újra megjelent) Jézus, (belépett) és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba (és tedd az oldalamra): és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,11-29).

Lukács az emmausi tanítványokról, és a nekik is megjelenő Úrról így ír: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira (kb. 2 és fél óra járásra) vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek (és beszélgettek egymással az eseményekről). És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással és tanakodtak), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük szegődött), velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék (Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt). Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény (te vagy az egyetlen idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok (mi történt)? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi módon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszítik őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek (megrémítettek) minket, kik jó reggel (kora hajnalban) a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják (azt hirdették), hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe (és így megdicsőülnie)? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszerítik (unszolták, marasztalták, és kérték) őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült (asztalhoz telepedett) velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén (megtörte), nékik adá. És (erre) megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik (felismerték) őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é (nem hevült-e; nem lángolt-e) a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk (feltárta előttünk) az írásokat? És felkelvén azon órában, visszatérnek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket beszélék, megálla (megjelent) maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség néktek! Megrémülvén (megrettentek) pedig és félvén (ijedtükben és félelmükben), azt hivék, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok (rémültetek) meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások (kétségek; kétely)? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt (nem mertek hinni örömükben), és csodálkoznak, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék (és szemük láttára megette). És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (megnyitotta értelmüket), hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: (Luk. 24,13-46).

Pál apostol bizonyságtétele a feltámadott Úr megjelenéseiről: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8).

Csel. 10,42 És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot,* hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.**

 *A feltámadott Úr parancsa: „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe], Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig [vagyis e kor célba érkezéséig, beteljesedéséig]. Ámen!” (Mát. 28,19-20).

És akik engedelmeskednek, és hisznek: „Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden embernek]. Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és az elvész]. Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] nyelveken szólnak. [Ha] Kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,15-18).

Lukács bizonyságtétele: „És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok (minden nép) között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,46-49).

Ez az ígéret az újjá született embernek szól. Erről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „…Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

A feltámadott Úr ígérete az Övéinek: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

*És így folytatja az Úr: „Mert az Atya nem ítél senkit [(krinó): vagyis nem választ el, és válogat ki, nem különít el, és választ ki; nem emel ki, és nem ítél meg, vagyis nem hozza helyre a helytelent]. Hanem az ítéletet [(kriszisz): a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és megítélést, vagyis: hogy helyrehozza a helytelent] egészen a Fiúnak adta [teljesen a Fiúra bízta]” (Ján. 5,22).

 Pál apostol megvallása: „Mert azért halt meg és támadott fel [és kelt életre] és elevenedett meg [vagyis lett élővé] Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék [azaz hogy halottnak, élőnek ura legyen]” (Róm. 14,9).

 „Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt (akit erre kiválasztott); bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt  halottaiból” (Csel. 17,31).

 „Kérlek azért, és [(diamartüromai): bizonyságot teszek] az Isten [(kai): azaz] Krisztus Jézus színe előtt, aki [(krinó): kiválogatja, elkülöníti, szétválasztja majd] az élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában, az Ő [(baszileia): királyságában]. »Más fordítás: Erős bizonyságot teszek Isten, azaz Krisztus Jézus előtt, - ki eleveneket és holtakat fog elkülöníteni, és szétválasztani, - arról, hogy ő meg fog jelenni és királyságra lép«. Hirdesd [(kérüsszó): tedd nyilvánosan ismertté a (logoszt)] az igét, vagyis [az evangéliumot] állj elő vele [buzgón, és lankadatlanul] alkalmatos, és alkalmatlan időben. Ints, [érvelj, győzz meg] buzdíts [biztass, bátoríts] teljes béketűréssel [(makrothümia): türelemmel, állhatatossággal, kitartással] és tanítással [és hozzáértéssel, tudománnyal] (2 Tim. 4,1-2).

 Ézsaiáson keresztül már azt parancsolja az Úr, hogy: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld a torkod. Harsogjon hangod, mint a kürt! És hirdesd hatalommal az embereknek lázadásuk, elszakadásuk következményeit, és Jákób házának veszedelmét” (Ésa. 58,1).

Csel. 10,43 Erről a próféták [(prophétész) Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] mind bizonyságot tesznek, [(martüreó): tanúsítják] hogy bűneinek bocsánatát [(hamartia apheszisz): a céltévesztés elengedését, eltörlését] veszi az ő neve által [az Ő Nevében] mindenki, aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne*

*Már a prófétákon keresztül azt ígérte az Úr: „… megbocsátom az ő bűneiket, (céltévesztésüket) és vétkeikről (botlásaikról, tévedéseikről, eleséseikről) többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34).

„Megtisztítom őket minden bűnüktől, (céltévesztésüktől) amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket (botlásaikat, tévedéseiket, eleséseiket), amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem” (Jer. 33,8).

 Mikeás megvallása: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, (és abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)!” (Mik. 7,18).

Mert: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,3).

Azt mondja az Úr, igen: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs. 44,22).

És Pál apostol megvallása a beteljesülés módjáról: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint” (1 Kor. 15,3).

Mert Ő az: „aki halálra adatott [halált szenvedett; ki lett szolgáltatva] bűneinkért [vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá nyilvánításunkért]” (Róm. 4,25).

És azért kellett Neki szenvedni és meghalni, mert: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm. 3,23-24)

„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor. 5,21).

Csel. 10,44 Mikor még szólá Péter ez ígéket, [(réma): e kijelentést], leszálla [(epipiptó): ráesik, ráhull, ráborul] a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet [(logosz): ez Igét].

Csel. 10,45 És elálmélkodának a zsidóságból [(exisztémi peritomé): megdöbbentek, extázisban / önkívületbe kerültek a körülmetélésből] való hívek [(pisztosz): hívők], mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra [(ethnosz): nemzetekből valókra] is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka*

*Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, hogy: „tudniillik a pogányok, a nemzetekbeliek örököstársak és egyugyanazon test tagjai, mert egy testbe vannak szerkesztve, és részesei azaz részestársai az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, a jó hír, az örömüzenet által” (Eféz. 3,6).

Pál apostol a Rómabelieknek írott levelében idézi a próféciát, amelyben kijelentést nyer, hogy ez a prófécia is a Krisztus népének szól: „Amint Hóseásnál is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem, és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett, és aki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” (Róm. 9,25-26)

Péter apostolon keresztül pedig kijelentést nyer a prófécia beteljesülése: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.  Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,9-10)  

És így valósult meg Isten szava, amely kijelenti, hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós. 1,10)

Azért: „Mert hiszen egy Szellemben mi mindnyájan egy testté (szóma) = egy személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, azaz: pogányok, akár rabszolgák akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg, Mert valamennyiünket egy Szellem itatott át.  Ezért: „… nincs különbség és nincs megkülönböztetés zsidó meg görög azaz: pogány között; mert ugyanaz az Ura mindnyájunknak, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, és bőkezű mindazokhoz, akik Őt segítségül hívják”(1 Kor. 12,13; Róm. 10,12)

A Korintusbeliekhez pedig így szól az Úr: „Ti… Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené” (1 Kor. 3,23)

 És Pál apostol így folytatja: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Csel. 10,46 Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele [(apokrinomai): elkezdett beszélni] Péter:*

*Ugyanúgy, ahogy pünkösdkor:  „És megtelnek [(pléthó): beteljesedtek] mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni [(laleó): tagolt (artikulált), érthető hangokat bocsát ki; megszólal] más [(heterosz): másféle, másfajta, különböző] nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk [hogy kimondják; hogy megnyilatkozzanak]” (Csel. 2,4).

Így teljesedett be az Úr Jézus ígérete: „Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]. Új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] nyelveken szólnak” (Márk. 16,17).

Az Ige bizonyságtétele szerint mindenhol és mindenki, aki megkapta a Szent Szellemet, különböző nyelveken szólt: „Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván (végigjárva) a felsőbb tartományokat, Efézusba (vég) érkezik: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (eljött-e már a) Szent Szellem. És monda nékik (ezután megkérdezte tőlük): Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített be (amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala (különböző) nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel. 19,1-7).

Bemerítő János is a Szent Szellembe való bemerítésről prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas megfelelő]; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).

A feltámadott Úr ígérete a tanítványainak: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt az Övéi részére: „És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (sózott) velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [ne távozzatok el] Jeruzsálemből, hanem várják be [türelemmel] az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e napok után]” (Csel. 1,4-5).

Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).

A Szent Szellemről, mint Teremtőről így prófétál Dávid: „Az Úr szavára lettek az egek (Az ÚR igéje alkotta az eget), és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt. 33,6).

Mert: „Kibocsátod (kiárasztod) a te Szellemedet, megújulnak (új teremtmények keletkeznek), és újjá teszed (megújítod) a földnek (fel)színét. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben (alkotásainak)” (Zsolt. 104,30-31).

Az új teremtményekről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

Mielőtt a Golgotára megy az Úr: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll Jézus és (így) kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem vala (mert még nem adatott a) Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Ján. 7,37-39).

Az Ézsaiáson keresztül mondott próféciának beteljesedését jelenti ki az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is (kopár földön is jól tart téged), és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

Csel. 10,47 Vajjon eltilthatja-é [(kólüó): megtagadhatja-e] valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, [(baptidzó): be ne meritkezzenek] kik vették [(lambanó): befogadták] a Szent Szellemet miképpen [(kathósz): ugyanúgy, mint] mi is?*

*Mert: „A szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szent Szellemet, mint ahogyan nekünk. És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét” (Csel. 15.8).

„Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?” (Csel. 11,17).

Csel. 10,48 És parancsolá, [(prosztasszó): meghagyta] hogy keresztelkedjenek meg, hogy [(baptidzó): meritkezzenek be] az Úrnak, [Jézus Krisztusnak] nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig*

*A feltámadott Úr parancsa, és egyben kijelentése arról, hogy honnan lehet megtudni, hogy hisz-e valaki: „És monda nékik: Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden embernek]. Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész]. Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] nyelveken szólnak” (Márk. 16,15-17)