2015. augusztus 28.

Krisztus a szívünkben

„Hogy Krisztus lakjon hit által a ti szívetekben – a szeretetben meggyökerezve és megalapozva, hogy képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt, hogy mi a szélessége, hosszúsága, magassága és mélysége a Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetének, hogy így beteljesedjetek Isten egész teljességéig.”
Efézusiakhoz írt levél 3. rész 17-19. vers

Szégyellem leírni, de tudod, ma reggel többször is nekifutottam ennek az Igének, merthogy olyan ’páli’. Szép, hosszú. Pál szerette volna egy mondatba besűríteni, mit jelent Krisztus szeretete. Mintha tudta volna rólam, mennyire szeretek mindent megmérni. Titokban megszámolom hány vendég jött el az evangelizációra, kik szóltak hozzá (már megint) az előadáshoz, milyen magas, sovány vagy éppen kövér valaki…

Végül – sok-sok töprengés után ez a ma reggeli Ige így kristályosodott ki bennem:
„Gyermekem, ha Krisztus él szívedben, akkor megmérhetetlen lesz a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetének, hisz az óriási.”

S ha szívemben él Krisztus, akkor teljes körülöttem a világ. Minden a helyén van. És hát ezt csak azok tudják átélni és megélni, más szóval megérteni, akik mélyen Krisztusban gyökereznek, akik Neki szentelték életüket. Akik nem kiborulnak egy-egy probléma láttán, hanem leborulnak, s akik megtalálják helyüket Isten nekik szánt tervében.

Most már érted? Nem baj, ha nem! A lényeg, hogy határtalanul szeret és be akar tölteni teljesen az Ő szeretetével!

Így hát indulj el! Mosolyogj! Jézus kimondhatatlanul szeret Téged! És ez nem egy szlogen! Ez a valóság! Tedd le kezébe terheidet! És figyelj Rá!


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/10/krisztus-szivunkben.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.