Ige: A földi és a mennyei test.

 „Tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, leomlik, leoldódik, összeomlik, megsemmisül, épületünk, azaz lakásunk, hajlékunk van Istentől, nem kézzel csinált, nem kézzel épített, alkotott, nem mesterséges, örökkévaló házunk, örök otthonunk, épületünk a mennyben, a legfelső égben* (2 Kor. 5,1)

*A mi földi házunk – testünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik meg, és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van, akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja, és könnyebben szétnyomhatók a molynál, és szét is morzsolják, mint a molyt?! Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek, észrevétlen elpusztulnak örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, ha összeomlik sátruk, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21)

Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész, együtt pusztul el bolond és ostoba, és gazdagságukat, vagyonukat másoknak hagyják. Azt képzelik, és gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló, hogy házuk örökké megmarad, és lakóhelyeik vagyis lakásuk nemzedékről-nemzedékre szállnak. Nevüket hangoztatják a földön és földeket neveznek el róluk. De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13)

„És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, az oktalanságnál, miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél. A bölcsnek szemei vannak a fejében, ezért a bölcs ember nyitott szemmel jár; a bolond pedig sötétben botorkál, és jár; de ugyan én megismerém, és arra is rájöttem, hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek, hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek. Annakokáért ezt gondoltam magamban, és mondám az én elmémben: bolondnak állapota, és sorsa szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? Akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok? És ezt mondtam magamban: ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek és mindaz, ami megtörtént, feledésbe megy az eljövendő időben: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik, és mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghezvisznek a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és az embernek gyötrelme, és hasztalan erőlködés!” (Préd. 2,14-18)

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét, azaz Isten életet adó erejét. Így lőn az ember, élő élőlénnyé” (1 Móz. 2,7)

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert bizony por vagy te, és vissza fogsz térni a porba, s ismét porrá leszesz” (1 Móz. 3,19)

 Mert az embernek: „Ha kimegyen, eltávozik a szelleme; ő  visszatér földébe, és aznapon elvesznek és semmivé válnak az ő tervei, okoskodása, számvetése, kételye” (Zsolt. 146,4)

De: „Aki felülről jött, és jön, feljebb való mindenkinél, és az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött, és jön, feljebb való mindenkinél és az felette van mindenkinek” (Ján. 3,31)

Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha csak az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak mint ő, azaz Ádám, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat, magához hasonlót az ő képére és hasonlatosságára, vagyis a maga képmására és nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,3)

És így: elvesztettük a mennyei polgárjogunkat: „Mert a mi országunk mennyekben van, vagyis nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos, és gyarló testünket vagyis (szómánkat): egész valónkat, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, vagyis (szómájához): személyéhez. Amaz Ő hatalmas munkája szerint, és azzal az erővel, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,20-21)

De az Úr Jézus mennybemenetele előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely, sok hajlék van; ha pedig nem így volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek, vagyis számotokra. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz, és magam mellé veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,1-3)

Még a kínoszlopon függő latornak is azt mondta az Úr: „… Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)

Ez a mi reménységünk: „Mely reménység életünknek mintegy bátorságos, biztos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, és amely behatol a kárpit mögé. Ahová útnyitóul elsőként bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20)

„Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol is tönkre is megy, elromlik, megbomlik, felemésztetik, elfogyatkozik is, a belső emberünk mindazáltal minden nap épül, és napról-napra megújul” (2 Kor. 4,16)

És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11)

A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által költözött át, és lakott az ígéret földén Ábrahám, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, azt a várost, amelynek szilárd alapja van, melynek tervezője, építője és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10).